~Hana~
Beszaladtunk a házunkba. Anya már pakolt is.
- Oh szia kicsim. Kilakoltatják az egész várost. Neked is össze pakoltam. - mondta már egy nagy bőrönddel a kezében. Ránéztem a laptopra és több száz oldal volt tele a városban tett kísérletről.
- Őhm... Aaron is jöhet velünk? - néztem rá.
- Persze. Az anyukád hívott és mondtam neki hogy addig nálunk lakhatsz míg ő Tokióban van. - mondta Aaronnak egy mosollyal és már indult is ki a kocsihoz.
- Na akkor menjünk.- mosolygott rám Aaron és kiindultunk. Beültünk a kocsiba anya előre ült és már mentünk is ki a városból. A város már színes volt. Mégis szürke. Szürke az ürességtől és az emberek hiányátol.
- Hova megyünk? - kérdeztem anyára nézve.
- Rióba költözünk a nagyihoz. - mondta halál nyugodtan. Én pedig egy perce sokkot kaptam. Évek óta nem beszéltek, nem tudom hogy mi van vele. Annyit tudok hogy a nagyapa meghalt és mi meg a temetésre sem mentünk el. Aaron látva a reakcióm kicsit meg szorította a kezem mire ránéztem.
- Nyugalom. Már nem lesz semmi baj oké? - megöleltem és becsuktam a szemem. Nem tudtam elhinni hogy végre kiszabadulunk ebből az ördögi körből ami már évek óta fogva tartott a hülye pénz miatt. Átölelt és elkezdte simogatni a hátam ami megnyugtatott. Pár perc múlva el is aludtam.~Aaron~
Mikor megölelt éreztem hogy kicsit ideges. Így elkezdtem simogatni a hátát amitől lenyugodott. Kis idő után el is aludt. Kinéztem az ablakon és csak bámultam a tájat ami mellett elhaladtunk. Nem hittem volna hogy ennek így lesz vége. De ahogy látom Hana örült annak hogy elmegyünk a városból. Örülök hogy vele lehetek. Nagyon szeretem, így bárhova követem. Ha Rióba megy rá veszem anyát hogy költözzünk oda. Nem akarom elveszíteni Hanat. Észre se vettem de már a határnál voltunk. És el is aludtam. Néhány óra múlva az anyja ébresztett fel minket hogy ott vagyunk. Kiszedte a csomagokat és elindult a kis ház felé. A még mindig alvó Hanara néztem. És óvatosan végig simítottam az arcán.
- Hana itt vagyunk. Ébredj fel. - mondtam neki lágy hangon mire kinyitotta a szemeit.
- Menjünk be. - mosolyogtam rá.
- Rendben. - elengedett és kiszállt. Követtem és bementünk a házba. Egy kis otthonos modern ház volt. A nappali össze kötve a konyhával. Három ajtó bal oldalt és egy kis hátsó udvar.
- Menjetek csak aludni. Holnap kipakolunk- mondta fáradt hangon az anyja.
- Rendben. Gyere Aaron. - indult el egy szobába Hana.
- Csak két szoba van. Az egyikben Anya alszik a másikban mi. - ment be. Egy nagy francia ágy. A falak kék színűek, van egy kis asztal. Egy szekrény es egy babzsák. Egyből bevetettem magam az ágyba ahogy Hana is. Atöleltem és becsuktam a szemem. Hana hozzám bújt és ő is átölelt. El is aludtam.~Hana~
Reggel álmosan nyitottam ki a szemeim. Aaron már fent volt és engem nézett.
- Jó reggelt. - köszönt nekem mosolyogva. Hangja még kissé rekedt volt, ami nagyon szexi. Kicsit el is pirultam főleg mikor rájöttem milyen közel van.
- J... Jó reggelt.- kezdtem el dadogni.
- Jól vagy? - kérdezte egy huncut mosollyal.
- P.. Persze.... M.. Miért? - pirultam el mégjobban.
- Mert elég vörös az arcod. Nem vagy lázas? - tett úgy mint aki nem tudja miért vagyok ilyen. Kezét a homlokomra helyezte.
- Nem. Nem vagy az. Akkor? - jött kicsit közelebb amitől még jobban zavarba jöttem.
- N... Nem tudom... - adtam az ártatlant.
- Hm.. - jött még közelebb és megfogta az állam és maga felé fordította fejem. És akkor megcsókolt.....Hali! Íme a kövi rész. Tudom nem a legjobb de remélem valakinek elnyeri a tetszését.😊 Na ennyi voltam👋😁!
YOU ARE READING
Szürkeség /BEFEJEZETT/
RomanceEgy város ami teljesen szürke, mindenki ugyan olyan. Egy lány aki inkább bele olvad a szürke hétköznapokba mint hogy külön álló legyen, és egy nap mikor egy srác aki mindenki közül kitűnik költözik a városba és megismeri a lányt minden megváltozik...