Szürkeség /BEFEJEZETT/

10.Rész

~Aaron szemszöge~

Reggel felkeltem és lementem. Megláttam hogy van egy zongorájuk amit tegnap észre se vettem. Leültem és felnyitottam. Az ujjaim végig futtattam a fehér fekete billentyűzeten.
" De rég zongoráztam"
Azon kaptam magam hogy már egy darabot játszok amit még régen tanított nekem az apám.
Mikor befejeztem annyira megijedtem a mellettem álló Hana-tól hogy megugrottam és lecsukoóott a zongora. Gyorsan elkaptam a kezem még éppen időben. Leült mellém megkérdeztem tud-e játszani. Mondta hogy még sosem játszott így gondoltam megmutatom neki.
Kértem a kezét és felém nyújtotta. Óvatosan a zongorára tettem amit felnyitottam. Elkezdtem játszani és már csak rá és a zenére koncentráltam. Körülöttünk megszűnt minden csak mi és a zene voltunk. Ezt a pillanatot sosem felejtem el. Ez volt az a pillanat amikor beleszerettem. Befejeztem a darabot és kezem kezén pihentettem. Ránéztem és gyönyörködtem az arcában.
" Elképesztően szép "
Az apja be nyitott így inkább elengedtem a kezét.
-Szia apa! - köszönt neki mosolyogva. Az apja is színes lett, de egy cseppnyi meglepettséget sem láttam az arcán.
"Ez érdekes"
Hanara néztem és kicsit libabőrös volt. 
- Hm? - nézett rám.
- Nem akarsz fel öltözni? -utaltam a ruhájára mert elég vékony anyagú volt. Felállt és már ment is fel.
- Te költöztél a városba igaz? - nézett rám az apja.
- Igen Mr. Kureji. Örülök hogy megismerhetem.- mosolyogtam rá. Érdekesen méregetett.
" Miért néz így? "
- Jobban teszed ha távol maradsz Hanatól. Nem szeretnéd bajba keverni igaz? - váltott hangnemet ami rideg volt.
- Persze hogy nem... De mivel keverném bajba? - kérdeztem kíváncsian.
- A városnak nincs szüksége olyanokra mint te. Jól meg vagyunk így is. És akkor is jól meg voltunk mikor még nem éltél itt. - nézett rám rideg és ilyesztő szemekkel. Nem tudtam megkérdezni mire utal ezzel mert Hana lejött. Rögtön abba hagytuk a beszélgetést.
- Csinálok valami kaját. Ti kértek? - nézett ránk a konyhába indulva.
- Igazából nekem mennem kell. - indultam ki a házból.
- Máris? - nézett rám.
- Igen. De később mindenképp találkozunk. Majd átugrom. Szia! -mosolyogtam rá és már ott se voltam.
Gyorsan haza mentem és kutakodni kezdtem a gépen a város történetéről. Elvileg van egy nagy központ ahova a város lakói járnak dolgozni. Csak egy iskola van oda járnak a fiatalok ahogy én és Hana is. Semmit nem írt arról hogy miért szürke. Már éppen találtam volna valamit mikor kopogtak. Ajtót nyitottam és két öltönyös fickó állt előttem.
- Jó napot. - köszöntem. Az egyik végig mért és rám nézett.
- Jó napot. Maga Aaron Wish? - kérdezte.  Egy napszemüveg takarta a szemüket.
- Igen. Miért? - kérdeztem komolyan. 
- Velünk kell jönnie. - vette le a napszemüvegét és megláttam azokat az égszínkék szemüket. Beszálltunk egy nagy limuzinba és észre vettem hogy a város is színes lett.
"Mi?... De... Mi??. "
- Miért lett minden színes? - a kérdésre nem kaptam választ. Megálltunk egy ház előtt.
" Ez Hanaek háza... "
A két pasas kiszállt és oda mentek. Hana ajtót nyitott. Beszéltek valamiről és levették a szemüveget. Hana arca rémült lett, mintha felismerte volna őket. Vissza jöttek és Hana is beszállt. Rám nézett és arca csak még jobban tükrözte hogy fél.
Utaztunk pár órát míg elértük a város központot amiről olvastam nem rég. Kiszálltunk és bementünk. Egy nagy szobába vezettek minket ahol egy nagy asztal volt és ült ott egy férfi.
- Aaron Wish és Hana Kureji. - hangja kissé érdes és ideges volt.
- Igen? - kérdeztem.
- Mr. Wish. Maga most költözött a városunkba igaz? Az édes anyjával Kiera Wish-el.
- Honnan tudja ezeket? Főleg anyám nevét?
- Ms. Kureji. Maga pedig a szüleivel él. Otoko és Kiiro Kurejivel. Ha jól tudom.
- Igen... - válaszolta halkan. Megfogtam a kezét amitől kicsit lenyugodott.
-A város évek óta a mi irányításunk alatt áll. Mi tartottuk rendben hogy az emberek a munkára koncentráljanak és pénzt szerezzenek. - nézett ránk szintén égszínkék szemével.
- Otoko már régóta a cégünk tagja. Az egyik legjobb munkaerő. - nézett Hanara.
Hana lesütötte a szemét, és még szorította a kezem.
- Mit akar tőlünk? - kérdeztem én is ridegen.
- Mit akarok? - nézett ránk.
" Igen pontosan ezt kérdeztem "
- Azt akarom hogy tűnjenek el. És ezt végre is hajtom. Maguk elköltoznek, más ország, más város, más név, más élet.
- Nem hagyom itt a szüleim. - nézett rá Hana.
- Az anyja elmehet. De az apja túl jó ebben a munkában hogy itt hagyja a várost. - nézett ki az ablakon.
- Nem megyek nélküle sehova. - mondta határozottan.
- Meg akar halni Ms. Kureji? - nézett rá halál komoly tekintettel a fickó.
- Ki maga? - kérdeztem mire rám nézett.
- Oh, micsoda faragatlanság. Be sem mutatkoztam. A nevem Marlon Haruka. Egy nagy lánc cég igazgatója vagyok. Szóval, hajlandóak vagytok elköltözni hogy mentsétek a szüleiteket? - nézett ránk komolyan.
- Az apám úgysem jön, szóval nincs értelme költöznöm. - nézett a földre Hana.
- És ha azt mondanám kaptok egy milliárd Dollárt kéz pénzben?- Hana felnézett a szemében látszott az elhatározás. És akkor megszólalt.

Hali! Itt van a kövi rész, remélem tetszik. Na ennyi voltam👋!