Childhood - Bill Skarsgård/Roman Godfrey

Chapter 1

A néven szólítottam őt de nem figyelt rám, talán azért mert a hangom remegett és túlságosan magas volt. Bátorkodtam a cipőm orrával megbillenteni az övét de talán túlságosan erőtlenre sikeredett. Vettem egy mély levegőt és elindultam a kocsim felé. Talán nem akar figyelni senkire vagy...alszik. Gondoltam én akkor. Utoljára vissza pillantottam rá de ő ugyan úgy feküdt mint az előbb. A szívem azt diktálta maradjak de az eszem azt menjek. Tanácstalanul álltam életem valaha volt legnagyobb szerelme előtt és a kocsim között, ami a tiszta és békés otthonomban igyekezett vinni.
-Feküdj le, Jennett. Gyönyörűek a csillagok.-préselte ki ajkai közül a szavakat amiket felém fujt a hideg levegő. Újra hallani a hangját maga volt a boldogság. Lábaim beleremegtek, de ez nem állított meg abban hogy odalépjek mellé. Felpillantottam a sötét égre ahol úgy csillogtak a csillagok, mint az ő szemei, egykoron. Vettem egy mély levegőt majd legugoltam és eldőltem mellette. Illata elkábított, közelsége pedig majdnem felgyújtott. A vérem szinte bugyogott a testemben. Ajkaim szóra nyitottam, már szinte mondtam amit szerettem volna de újra hallatni kezdte a hangját ami öröm volt a füleimnek.-Most ne, ne rontsd el kérlek.-suttogta.-Olyan jó hogy most nem vagyok egyedül, ne agyaljunk csak feküdj itt mellettem.

-Rendben.-válaszoltam szűkszavúan. Ujjai lassan az enyémekért nyúltak. Érintése olyan volt akár egy áramütés. Egy jóleső áramütés, amit bármikor átélnék, újra és újra. Lecsuktam a szemeimet és próbáltam letörölni a vigyort az arcomról, de nem ment. Az hogy ott feküdtem mellette, hihetetlen volt.-Sosem hittem volna hogy újra látlak. Pont itt.

-Nem tudod befogni igaz?-a hangjában hallottam ahogy elmosolyodik.-Visszajöttem.

-Miért? Miért most?-a szemeimbe könnyek szöktek, akaratlanul. Ujjai finoman megszorították az enyémeket majd sóhajtott.

-Anyámhoz jöttem, elköltözött így most enyém a ház.-válaszolt.

-Akkor most végleg maradsz?

-Igen, úgy döntöttem.-válasza szűk volt mégis lényegre törő. Oldalra fordítottam a fejem hogy láthassam az arcát. Továbbra is az eget fürkészte, egy pillanatra sem vette le gyönyörű zöld íriszeit a sötétkék, szinte fekete égboltról.-Haza felé tartottál?

-Igen és lehet..mennem kéne.-motyogtam majd megegyszer megszorítottam hatalmas tenyerét.-Haza vigyelek, esetleg?-kérdeztem miközben felültem a füvön miközben szemmel figyeltem őt, ahogy ugyan azt teszi amit én. Végre ott ült, végre láthattam arcát, szemeit és a kis pisze orrát amit úgy imádtam.

-Nem akarok a terhedre lenni, Jen.-ajkait mosolyra húzta amitől kirázott a hideg. Mindig is imádtam a mosolyát, az volt az első dolog amibe beleszerettem mikor megpillantottam őt, az nap. Ott.

A városban állok, körülöttem ezer meg egy ember szaladgál fel s alá. Én csak állok ott és türelmesen várok. Az órámon rohannak a percek de az aki miatt ott szobrozok, felém sem tolja orrát. Ekkor úgy döntök megfordulok és egyszerűen haza megyek, de mikor megfordulok egy hegyomlás az utam állja. Ő volt az. Roman Godfrey, a pisze orrú, zöldszemű és aranymosolyú férfi akibe szinte azonnal beleszerettem. Az én Romanom.

-Min gondolkozol?-rántott vissza a valóságba Roman kedves hangja.

-Csak eszembe jutott valami.-válaszoltam hadarva.-Szállj be a kocsiba, haza viszlek.

-Kösz.-motyogta és bepattant az anyós ülésre. Olyan volt pont, mint régen.