Childhood - Bill Skarsgård/Roman Godfrey

Chapter 3

Kint ültem az erkélyen egyik kezemben egy pohár kávéval, a másikban egy cigarettával. A szemem a tájon legeltettem, de a gondolataim messzebb jártak. Roman Godfrey.
Állandóan csak ő járt a fejemben. Sokszor gondoltam rá az elmúlt napokban, de fogalmam sem volt arról ő mit gondol. Mindig is nehéz volt megérteni őt, de épp ezért imádtam. Mert bonyolult volt. Egyszer a hullámvasút csúcsán nevetgél aztán az aljára kerül és nehézzé válik mellette lenni, de mindig ott voltam vele. Ha kellett vele nevettem, ha kellett vele sírtam. Ha beteg volt mellette virrasztottam és ápolgattam míg kellett. Roman most sincs a toppon, próbálja a nem törődöm arcát mutatni, de én ismerem őt. Előttem nem tudja megjátszani magát.

-Nem jössz be? Elég hűvös van.-szólt hozzám a nővérem aki az erkély ajtót támasztotta, karbatett kezekkel.

-Inkább te ülj ide és mesélj. Mi volt Mikaelsonéknál?

-Nik nem volt ott.-vonta meg a vállait.-De Kol, Elijah és Rebekah igen. Főztek nekem.

-Jól érezted magad?-mosolyogtam rá.

-Igen.-suttogta majd lehajoltam fejét, hogy eltakarja elpirult arcát.-Kol nagyon kedves velem.

-Túl kedves?-Alice bólintott én pedig csak megráztam a fejem.

-Veled mivan, Jen? Fura vagy nekem.

-Találkoztam valakivel, akivel talán baj volt. Rég láttam és...összezavarodtam.

-Ugye nem.-motyogta fejét fogva.

-Nem beszéltünk azóta. Haza vittem. Ennyi volt.-megvontam a vállaimat majd elgondolkozva azon az estén, elszomorodtam. Vajon miért nem keres? Miért nem ír, vagy hív?

-Miért ha akarna te találkoznál vele?

-A nap bármely szakában, akármikor. -sütöttem le a szemeimet. Alice együttérzően megsimogatta a hátam majd magamra hagyott. A gondolataim újra megtámadtak engem és bármit akartam tenni ellene, nem ment. Vettem egy mély levegőt majd a telefonom után nyúltam. Egy hirtelen ötlettől vezérelve előkerestem Billt a névjegyzékemben és írtam neki.

Berohantam az erkélyről majd bezárkoztam a fürdőbe, ahol elviselhetőbbé varázsoltam magam. El sem hiszem hogy újra jön, hogy újra miattam indul útnak. Kirohantam a házunk elé. Alice oda kint állt, a legfiatalabb Mikaelsonnal karöltve.-Sziasztok.-köszöntem rájuk összevont szemöldökkel. Kol vissza köszönt, a nővérem pedig csak állt egyhelyben. Arca színe vörössé változott.

-Hova mész?

-Az jó kérdés. Roman jön értem.-válaszoltam büszkén.-Ne akadj ki, csak beszélgetünk kicsit.

-Ha bármi van, hívj fel.

-Mi lenne?-vigyorogtam rá.-Nem egy sorozatgyilkossal megyek vacsorázni. Alice megfogta a nevető Kol kapucniját majd belökte a házunkba. A szüleink nem voltak otthon, így övéké a ház.-A szobám tabu!

-Itt a lovagod.-pillantott át a vállam felett. Lyss vállba bokszoltam majd komótosan elsétáltam az autóhoz. Piros színe fényesebb volt mint bármikor. Imádtam ezt a kocsit.

-Szia.-suttogtam mikor beültem az anyósülésre.

-Köszi hogy igent mondtál a találkozásra.-eleresztett egy kaján féloldalas mosolyt majd a gázba taposott.

-És hova is megyünk?-pillantottam rá. Szemei az utat figyelték, alsó ajka pedig a fogai között szenvedett.

-Meglepetés!-morogta miközben félmásodpercre rám pillantott. A főúton mentünk egészen addig, míg Roman le nem kanyarodott egy apró mellék útra ami az erdőbe vezetett. Innentől kezdve tudtam hova megyünk. A kedves emlékek megdobogtatták a szívem. Lehúztam az ablakot és akár egy kisgyerek kidugtam rajta a fejem. A friss levegő átjárta légutaimat. Imádtam ezt.-Ugyan azt csinálod amit régen, hercegnő.-simította végig a hajam, miután leállította a motrot. Ott állt az autó, pont ott, ahol mindig elbújtunk. Csak mi ketten.