Childhood - Bill Skarsgård/Roman Godfrey

Chapter 2

Én is bemásztam a kicsi kocsiba majd bekötöttem magam. Roman is így tett, majd útra készen várt az autó indulására. Egy ideig elidőzött a szemem telt ajkain de tudtam ez nem helyes. Mi csak egyszerű emberek vagyunk akik valaha szerették egymást és most csak régi ismerősök. Roman jobb könyökét a letekert ablakhoz helyezte majd tenyerébe pihentette arcát miközben unottan nézte a mellettünk elsuhanó fákat, bokrokat. Fogalmam sem volt mit mondhatnék, a csend idegtépő és kellemetlen volt.

-Hova is költözött az anyukád?-törtem meg végül a csendet.-Itt maradt Pennsylvaniában?

-Dehogyis. Talált valami dús gazdag csávót és elhúzott vele, a bahamákra vagy...hawaiira.-megvonta vállait mint akit nem érdekel, de jól láttam rajta mennyire fáj neki ez az egész. A marcona szív egy érző lényt takart. Ezt mindig is tudtam.-Vagy Dubaiba.-tette hozzá gyorsan.

-Gondolom akkor nem tervez vissza jönni.

-Nem hinném.-újra a magasba emelte ívelt és széles vállait majd puffogva karba tette kezeit mellkasa előtt. Olyan gyermeteg volt akár régen, most is úgy duzzogodt mint egy óvodás aki nem kapta meg az újonnan kinézett, kedvenc játékát.-De nem is érdekel már. Te még ugyan ott laksz?

-Igen, változatlanul. De szeretek ott lakni...

-Mert ott nőttél fel.-fejezte be helyettem. Elmosolyodtam, hisz újra imponált nekem. Figyelt rám mikor meséltem neki magamról és meg is jegyezte. Időközben kicsatolta biztonsági övét ami egyet jelentett azzal, hogy most kiszáll az autóból és bemegyek a saját házában, a saját birodalmába.-Köszönöm hogy...elhoztál Jen.-megnyalta telt ajkait és többet nem szólva kiszállt mellőlem és a ház felé lépkedett. Láttam távolodó hátát ami minden lépésnél egyre messzibbnek tűnt, úgy éreztem most újra kisétál az életemből. Nem hagyhatom! - gondoltam magamban, mindhiába. Késő volt. Már a házban volt addigra. Hosszú percekig ültem az autóban miközben a házát figyeltem, nem is tudom, talán arra vártam kijön és újra ott lesz velem, de nem tette. Sóhajtottam majd az egyre jobban feltörni vágyó érzéseimmel együtt gyorsan haza gurultam. Leparkoltam szerény házunk előtt ahol a nővérem Alice, már várt. Kicsatoltam magam és kiugrottam a kocsiból.

-Ezer éve várlak.-jegyezte meg karba tett kezekkel.

-Hát itt vagyok!-játékosan meghajoltam előtte majd szorosan magamhoz öleltem.

-Kellenne a kocsi.-motyogta.

-Hova mész mát megint?

-Úgy volt hogy Nik jön értem de...-sóhajtottam majd a tenyerembe temettem arcom.-Várj, még ne mondj semmit.-nevetett fel.-Nem volt ideje vagy tudom is én, szóval az öccse áthívott magukhoz vacsorázni amit igen csak lekéstem.-hadarta miközben a fekete óráját vizslatta ami olyan szoros volt csuklóján hogy szinte elszorította az ereit.

-Én igyekeztem haza csak...mindegy.-ajkaim mosolyra húztam majd kezébe nyomtam a kis fekete tragacs kulcsait.

-Hazajövök és elmeséled?-kérdezte miközben már a kocsi ajtót veszítgette. Bólintottam. Lys, egyszerűen elhajtott én pedig teljese összezavarodva lépkedtem be a házba. Odabent még két testvérem, a szüleim és a szeretetgombóc kutyánk várt rám.

-Sok volt a munka?-kérdezte édesanyám miközben magához ölelt.

-Volt bőven.-feleltem egy, az arcomra erőltetett mosollyal. Egy ideig még beszélgettünk majd én kiszakadtam a családom köréből hogy végre lezuhanyozhassak.

-Hajat is mossál.-nevetett a bátyám Joseph, miközben a hajamból kiszedett egy darab falevelet ami akkor került oda, mikor Romannal voltam. Kivettem a levelet a kezéből majd a vállába bokszoltam. Bemásztam a szobámba a kis sárgás falevelet betettem a fiókomba és gyorsan betámadtam a fürdőt, mielőtt a drága testvéreimmel kellene megharcolnom érte.

Pizsamában, nedves hajjal ültem az ágyamon a háttérben szóltak a kedvec együttesem füllbemászó zenei én pedig a szöveget tátogva bámultam a hajamból kiszedett levélkét. Elmosolyodtam, előhalásztam a naplómat a zárt fiókom aljából. Nyitottam egy új fejezetett majd beragasztottam oda, a sárgás falevelet.

Ma újra láttam őt. Egy percet sem változott. Az arca még mindig gyönyörű és hibátlan volt. Ajkait teltek, mosolya pedig megszokottan vadító. Arccsontja markás, kiállása még mindig zord. Most jöttem csak rá, mennyire is hiányzik. Szeretem őt. Az én Romanom.