Vasember - Az elveszett testvér

Part 3.

Alig, hogy elértük a matek termet a csengő ismét megszólalt, és egyből szállingózni kezdtek ki a teremből az osztálytársaink. 

- Lejelentkezem a tanárnál. Mindjárt jövök! - mondta halkan a szőke, majd megindult a terem felé. Ekkor  lépett ki Tom az ajtón hátán három táskával. Tim a sajátját  levette a hátáról, majd tovább ment. 

- Hé, törpe! Nate-t hol hagytad? - fordult utána, amire én csak megráztam a fejem. 

- Itt vagyok, vaksi peták! - vettem le a másik nagy terhet a válláról, majd tovább mentem. A nap további része elég unalmasan telt. Mikor végre megszólalt az utolsó óra végét jelző csengő, mindenki boldogan rohant ki az épületből, hogy minél hamarabb elhagyhatsa a "kötelező börtön" területét. Mi is épp a kapu felé tartottunk, mikor valaki hátulról erőset lökött Timen, aki használta volna a sérült kezét, hogy tompítsa az esést, ha nem ragadom meg, és tartom meg a levegőben.
- Nocsak. Miles elkapta. - hallottunk meg egy hangot, amit a hátam közepére se kívánnék. Elengedtem Timet, aki azonnal a hátam mögé rohant, majd a "támadónk" felé fordultam.
- Nem tudtam George, hogy újabban már azokat is megvered, akik valamilyen sérülést szenvedtek. - vontam fel az egyik szemöldököm. Fura volt a srác úgy ahogy volt. Előszeretettel vert meg úgy másokat, hogy valamelyik csontját tuti legalább egyszer eltörte, de ha már eleve sérült a préda békén hagyja.
- Te meg még is miről beszélsz? - kérdezte egy kicsit ingerülten. - Ez a nyápic kölyök mégis hol van már megsérülve?
Hátra fordultam Tim felé, és intettem neki, hogy mutassa meg a csuklóját neki. Úgy is cselekedett. Jó alaposan szemügyre vette a bekötözött végtagot, majd hátrébb lépett egyet.
- Francba! - mérgelődött halkan. - Na és te? Te is meg vagy sérülve? - kezével Tom felé bökött, aki ugyan úgy a hátam mögé bújt, maj megrázta a fejét.
- Remek! Legalább kipróbálhatok valami újat. - elkezdte tördelni a kezét, majd egy gúnyos mosoly kíséretében megindult barna hajú barátom felé.
- Nate! - mondta egy kicsit már ő is félve. Eddig megúszta a verést, de most nem úgy látszott, hogy sikerül neki.
- Nem bánthatod egyik barátomat sem! - kitártam a kezem, hogy jobban takarjam őket, majd félig hátra fordultam. -Figyelj csak Tom! Elkéne kisérni Timet a kórházba egy röntgenre, meg tennéd hogy elmész vele? Majd ha végeztem találkozunk a Central Park-nál.
- Nem fogunk itt hagyni.
- Haver, csak útban lennétek! Most pedig nyomás! - mondtam az utolsó mondatot egy kicsit hangosabban. Szót fogadva szaladtak ki a kapun.
- Csak nem önként jelentkezel a verésre, törpe? - igen alacsonyabb vagyok nála fél centivel. Csak fél centivel!
- Ha meg tudsz verni! - kicsit túl nagy önbizalommal mondtam ezt. Kezeit felemelte maga elé, majd elkezdte felém lendíteni. Épp, hogy csak ki tudtam kerülni. Újból maga elé emelte a kezeit. Vártam, mikor fog hirtelen nekem rontani, mikor hirtelen lefogtak hátulról. Kapálózni kezdtem, hogy ki tudjak szabadulni, de nem sikerült.
- Tudod, még senki sem volt olyan hülye, hogy kiálljon ellenem, mert tudják, hogy úgy is pórul járnak. - mondta, majd gyomorszájon ütöt. A földre akartam esni, de a kéz ami tartott nem engedte. - Te is pórul fogsz járni.
- Félsz tőlem, George?
- Ugyan már! Miért félnék pont tőled? - hangja most már nagyon ideges volt. Ezt sikernek könyveltem el.
- Egyetlen egy próbálkozó ütés után, le kell fogniuk ahhoz, hogy megtudhass ütni? Ez elég szánalmas nem gondolod? - kérdeztem majd még, hogy tovább idegesítsem, nevetni kezdtem. Úgy látszott bevált.
- Engedd el! - kiáltotta annak aki engem tartott. Mikor ez megtörtént a földre estem, ahogy az előbb akartam, csak arra nem számítottam, hogy George egyből támadni fog. A földön fekve kezdett el rugdosni. - Na most ki fél kitől?
- Én egy szóval sem mondtam, hogy félek tőled. - hangom halk volt, de tudtam, hogy meghallotta.
- Akkor, majd fogsz! - mondta, majd ráült a felsőtestemre, lefogta mindkét karom, majd az öklét emelte, hogy arcon vághasson. Azonban mielőtt ez bekövetkezhetett volna, valaki megragadta a karját. - Még is mit képzelsz, mit csinálsz? - fordult hátra, majd hirtelen ejtette le a kezét maga mellé. - Danny. Te mit csinálsz itt? - hangja remegni kezdett.
- Gondoltam beszállok a buliba. Egyépként is rég vertem már péppé bárkit is  a suliban. Ideje, hogy felhozzam a lemaradást! - mondta majd megütötte George-ot, aki hátra esett, így lekerült rólam. Danny rám nézett, majd megforgatva a szemét belerúgott vagy kettőt a földön fetrengő fiúba, egy íjesztő tekintetet vetett a tőlünk pár centire álló szárny segédre, aki mint kiderült Scott volt az aki nem mondható igazi szárny segédnek mert már régebb óta ismerik egymást George-gal, és aki fülét-farkát behúzva rohant el ott hagyva a " barátját" a pácban.
- Ezt még meg fogod bánni Danny! Te is Nathan! - állt fel, majd Scott után rohant. Ha nem fájt volna, mindenem biztos jót nevettem volna rajta.
- Engem senki nem fenyeget meg! - indult utána Danny, de hirtelen megtorpant, majd felém nézett. - Meddig akarsz még a földön feküdni?
Kérdésére nem válaszoltam. Felálltam, majd elindultam a Central Park felé, ahol már biztos voltam benne, hogy Tom és Tim is vár rám.
- Kösz! - haladtam el mellette, mire Danny csak megvonta a vállát, és ő is tovább állt. Kb. olyan fél órával később a park bejáratánál megláttam a két barátomat, akik idegesen vártak arra, hogy felbukkanjak.
- Csak nem kellett volna ott hagynunk!  - Tom fel alá járkált, míg Tim begipszelt kézzel ült egy padon. - Én visszamegyek.
- Nem kell vele fáradnod! - léptem le a deszkáról, majd miután a kezembe vettem azt, mellé léptem.
- Nate! Végre! Jól vagy? - ugrott fel a padról a kis szőke, majd oda sétált hozzánk.
- Nem sérültél meg? - kérdezte Tom is kicsit aggódva.
- Nem, hála Danny-nek. - mondtam, mire ezek egymásra néztek.
- Te most komolyan azt mondod, hogy az a  Danny Rise, aki még George-nál is többet verekedett, volt az, aki megvédett? - Tom nem akarta elhinni.
- Valahogy úgy.
- De miért? - Tim is kíváncsi volt.
- Azt nem tudom. Nem mondta. - vontam vállat. - Másik téma! Akkor mos mi van a kezeddel? - böktem a hatalmas gipszre, ami elfedte Tim egész karját.
- Eltört. - mondta lehajtott fejjel.
- Akkor gondolom egy pár hétig nem fogsz írni. - mondtam egy kicsit elgondolkodva, mire a fiú íjedten emelte fel a fejét. Aha. Erre még nem is gondolt.
- Ne ess pánikba, majd mi jegyzetelünk helyetted. - próbáltam megnyugtatni, mire ő hálásan bólintott. -Asszem ideje lenne menni. Lassan hat óra lesz.
Haza kísértük Timet, majd elindultunk Tom háza felé. Mikor oda értünk Tom anyukája, Mrs. Cry éppen a ruhákat teregette. Amint meglátott minket mosolyogva kezdett el indegetni nekünk.
- Tommy! Nathan! Üdv itthon! - jött elébünk az igen jó kedvben levő nő.
- Anya! Tom-nak szólíts már kérlek! Nem vagyok már kis gyerek!
- Csak még annál is kisebb! - jelent meg az ajtóban Amanda. Még a szüleivel lakik, de már keresi az albérletet, ahol majd lakhat. - Hát veled meg mi történt? Csak nem egy bunyóban volt részed? - kérdezte érdeklődve.
- George megint szekálni kezdett, de Nate megvédett. - szólalt meg Tom helyettem.
- Most ezt muszáj volt elmondanod? - ütöttem oldalba, mire csak bólogatni kezdett. - Nem történt semmi, csak diszkréten megbeszéltük a dolgokat. - fordultam vissza Amanda felé, aki csak a fejét rázta.
- Gyere! Megvizsgállak!

Egy újabb részt hoztam. Remélem tetszett :)