Vasember - Az elveszett testvér

Part 6.

Mereven bámultam a férfira, aki nem tágított.
- Menj a szobádba! - szólt rám dühösen. Jobbnak láttam, ha nem keveredek vele még nagyobb konfilktusba, ezért nagy duzzogva, deszkával a kezembn, visszaindultam a szobám felé. Ott leültem az íróasztal elé, majd felnyitottam a laptop tetejét, majd bekapcsoltam. Kellet vagy öt perc, mire a gép teljesen beindult. Egyből az internetre mentem rá, jobban mondva a Facebook-ra. Alig, hogy bejelentkeztem, az ablak alsó jobb sarkában felugrott a chat, jelezve, hogy valaki üzent nekem. Tom volt az:
Tom: - Csá, haver! Hallottuk, hogy mi történt a szüleiddel. Őszinte részvétem! Ha bármiben kellene a segítségünk csak szólj!
Me: - Kösz, Tom, de a jelen állás szerint nem kell nekem semmi. Majd a suliban találkozunk.
Tom: - Elárulod még is hol vagy? Bementünk érted a rendőrörsre, de azt mondták, hogy a gyámod már érted jött. Ki az? Férfi? Nő? Ismerem?
Na eljutottunk egy holt pontig. Ha elárulom, hogy a híres Tony Stark megosztja velem a lakását, tuti kiakad.
Me: Ismered, férfi. Többit találd ki magad!
Tom: Ne legyél már ennyire önző. Főleg úgy, hogy ismerem! Megharagszom rád és nem szólok hozzád többet.
Itt van. Átment fenyegető üzemmódba. Számat nagy sóhajtás hagyta el, majd elkezdtem lepötyögni a nevet a billentyűzeten.
Me: Tony Stark.
Tom:???
Me: Mondom Tony Stark-nál lakom mostantól.
Tom : :O :O Komolyan? Ez nagyon király haver! Persze nem az, hogy hogyan és miért kerültél oda hozzá, de azert ez nagyon király. A suliban mindent el kell majd mesélned!
- Hát persze. Ha egyáltalán engedni fogja, hogy járjak iskolába! - gondoltam magamban. Simán kinéztem belőle, hogy bebörtönöz ebbe a luxus villába. Lecsuktam a laptop tetejét, majd át bandukoltam az ágyhoz, majd szétterültem rajta.
- J. A. R. V. I. S.! - szólítottam meg a ház "gondnokát".
- Igen, úrfi! Miben lehetek a szolgálatodra? - szólalt meg a gépies hang. Ha netalántán az éjszaka közepén szólalna meg, tuti szívinfarktus kapnék.
- Megmondanád még is milyen kapcsolatom van Mr.  Stark-kal,  hogy ő házában kell,  hogy lakjak?  - kérdeztem érdeklődve.
- Sajnálom,  de erre a kérdésre nem felelhetek!  Ha javasolhatom,  ezt Mr.  Stark-tól kérdezze.
- Már kérdeztem,  de nem volt hajlandó válasszolni!  - fordultam az ágyon a másik oldalamra.
- Akkor kérdezze meg mégegyszer!  - mondta J.A.R.V.I.S.,  majd nem szólalt meg többet. Számat ismét nagy sóhajtás hagyta el. Azonban pár perccel később, a szemeim már könnyesek voltak.  Annyi minden történt hirtelenjében,  hogy nem is gondoltam anyuékra,  azonban most,  hogy van időm rágondolni,  sírhatnékom támadt. Nem tudom meddig zokoghattam ott egymagam,  de amikor meguntam ezt a reménytelen helyzetet,  és arra gondolva,  hogy mindent bevetek annak érdekében,  hogy megtudjam itt létemnek valódi okát,  elindultam,  hogy kikérdezem Mr.  Starkot és elhatároztam,  hogy addig nem tágítok,  míg mindent meg nem tudok. 
Kilépve a folyosóra jobbra fordulva  elindultam a lépcső felé,  hogy majd a hatalmas nappaliban megtalálom a multimilliárdost.  Meg is találtam,  azonban épp egy érdekes témáról beszélgetett J. A. R. V. I. S.-sal .  Rólam.
- Még is mikor óhajtja elmodani Nathan-nek az igazat? - kérdezte érdeklődve a géphang.
- Majd ha úgy érzem itt az ideje.  Most vesztette el a szüleit,  nem akarom azonnal ezzel lerohanni.  Ráér még. - szólalt meg Tony,  majd hallottam ahogy valamilyen italt kortyolgat.
- De ezzel,  csak a fiú kétségbeesését szítja.  Nem érti,  hogy miért van itt,  és hogy mit akar tőle.  Ezzel ön is megkönnyebbülne.  - erősködött tovább az "asszisztens".
- És még is,  hogy kezdjek bele ebbe a beszélgetésbe?  " Hello Nate!  Én a bátyád vagyok,  de mivel a szüleink halála után nem tudtam volna rólad gondoskodni,  ezért egy rendes családnak adtalak örökbe. " Szerinted erre még is hogy reagálna?  - kérdezte,  mire a szívem nagyot dobbant.  Hogy mi van? Miért mondta azt amit? Biztos, hogy csak viccelődik.  Tudja,  hogy itt vagyok?
- Miért nem kérdezi meg tőle?  - kérdezte a gép érdeklődve,  majd a fal,  ami mögött álltam,  hirtelen eltűnt,  jó rálátást adva nekem a nappalira.
- Nathan!  - ugrott fel Tony a kanapéról.  - Még is mióta állsz ott?
- Elég ideje.  Miért mondta,  azt,  hogy a bátyám? - kérdeztem rá egyből.
- Mert ez az igazság.  - sohajtotta. - A bátyád vagyok,  és a te igazi neved Nathan Stark. 
Még jobban meglepődtem.
- Nagyon kérem,  ne találjon ki ilyen butaságokat!  - nevettem kínosan.  Biztos voltam benne,  hogy viccel.  Már felkészültem arra is,  hogy hirtelen felkiált,  hogy csak vicc volt.  Sokkal jobban örültem volna neki.  Azonban nem tette,  én meg egyre kétségbeesettebb lettem. 
- Gyere,  ülj le ide mellém.  - intett oda a kanapéhoz,  én meg már azon gondolkodtam, hogy elszaladok onnan.  - Elmesélek neked mindent! 
Nem tudtam mit tegyek.  Igazából ezt akartam tőle,  hogy mondjon el mindent.  De ez még az előtt volt,  mielőtt megtudtam,  hogy nagyobb súlya van a mondandójának,  mint ahogy azt eltudtam volna képzelni.  Azonban tudni akartam az igazat.  Mindenről.  Így fogtam magam és monoton léptekkel megindultam a kanapé felé,  majd helyet foglaltam mellette.  Rögtön hozzá kezdett a mesélésnek. Mindent elmondott ami valamilyen kapcsolatban kötődött hozzám.  A valódi szüleimről, a halálukról,  a nagy döntésről, amit azután hozott,  miután ők meghaltak,  arról,  hogy igaz,  hogy külön éltünk még is majdnem mindent tud rólam,  magyarán szemmel tartott mindvégig.  Elképedve hallgattam. 
- Tudom,  hogy ez egy kicsit rosszul jött ki,  de úgy terveztem,  hogy miután betöltöd a tizennyolcat megkerestelek volna és egyetem mellett biztosítottam volna neked egy jó fizető állást a Stark Műveknél.  - mondta megkönnyebbülve, hogy végre kiadhatta magából ezt a sok információt.
- És még is miből gondolta,  hogy én ott akarok majd dolgozni?  Nem vagyok feltaláló,  sem ehhez hasonló.  - mondta,  még mindig a hallottakon járt az eszem.  - Komolyan csak úgy lemondott rólam?
- Nem mondtam le rólad.  Minden hónapban küldtem a szüleidnek egy csekket, amin volt annyi összeg,  hogy tudjatok normálisan élni.  - mondta
- Nem hiszek önnek!  - mondtam,  majd a felálltam a kanapéról és megindultam a szobám felé.
- Még is hova mész?  - állt fel ő is.
- Nagyon nehéz volt ez a nap!  Megyek lefekszem!  - mondtam,  majd megindultam az emelet irányába.
- De hát  nem is vacsoráztál.  - ragadta meg a vállam,  de nem hagytam neki,  hogy sokáig megfogja. 
- Nem vagyok éhes.  - zártam le ennyivel,  majd amilyen gyorsan csak tudtam a szobámba szaladtam. 
Egy darabig még ültem az ágy tetején,  majd megunva belestem a beépített szekrénybe. Még a lélegzetem is elakadt a sok márkás,  ráadásul nagyon drága ruhák láttán. Keresgéltem valamit,  amiben,  majd aludhatok, de a cél érdekére felhasználható ruhaanyagot sem találtam. Úgy voltam akkot vele,  hogy vissza veszem azt ami rajtam van,  de ekkor az utolsó pillanatban találtam egy rövidnadrágot és egy ujjatlant az ágyban.
- Lucky!  - mondtam vidáman,  majd berohantam a fürdőbe ahol vettem egy nagyon kellemes öt perces fürdőt.  Egyébként a fürdőszoba a szobámból nyílik,  szóval kijelenthetem,  hogy az csak is az enyém. 
A szoba nagyon csendes volt. Már-már nyomasztóan csendes,  amitől aludni sem bírtam. Ilyenkor van időm gondolkozni, és természetes,  hogy a kialakult helyzetem volt a fő téma. Szemeim előtt fel-fel rémlett a hatalmas vértócsa,  ami a szüleim halálát okozó sebből szivárgott ki. Szemeim ismét könnyekkel lett tele,  majd lassacskán álomba sírtam magam.

Itt az új rész.  Remélem tetszett :)