Vasember - Az elveszett testvér

Part 5

Csak csodálkozva álltam a gyönyörű kocsi mellett. Mindig is beleakartam ülni egy ilyen kocsiba és menni vele pár kört, de nem tudtam, és most itt a lehetőség, hogy kipróbáljam, még is haboztam.

- Na mire vársz? Ülj be, és induljunk! Nincs sok időm! - mondta egy kicsit érzelem mentes hangon a férfi, bár az arcán felvéltem fedezni az idegességet. Jobbnak láttam, ha nem ellenkezek vele, így kinyitottam az anyósülés felőli ajtót, majd beszálltam. A kocsi nagy sebességgel hajtott el a rendőrőrs elől. Mivel a kocsi teteje le volt engedve, a szél erősen fújt az arcomba, de nem érdekelt, mert amúgy tetszett. Becsuktam a szemem, és hallgattam a süvítő szelet, azonban nem élvezhettem sokáig, ugyan is amint becsuktam a szemem megjelent előttem a házunk azon belül is a nappali, és a két letakart holttest. Szemeimből előbújtak a könnycseppek, még is próbáltam visszafogni magam. Még sem sírhatok egy vadidegen előtt. Erről jutott az eszembe.

- Miért ön jött értem, Mr. Stark? - fordultam felé.

- Hol is kezdjem?- kérdezte, de, hogy őszinte legyek, szerintem nem akart nekem válaszolni -Először is szólíts nyugodtan Tony-nak a többit, majd megbeszéljük, ha hazaértünk! - mondta és a témát befejezettnek tekintette.

Nem telt bele olyan sok időbe, amikor megláttam egy hatalmas házat, ami a tenger feletti sziklán lett kiépítve. Nem akartam elhinni, hogy komolyan arra a ház felé tartunk, de biztos voltam benne, hogy nem maradok itt sokáig. Alig, hogy elértük a kaput, Mr. Stark egy távirányítóval kinyitotta, majd beljebb gurulva a garázsba, ami a föld alatt volt, beparkolt a többi nagyon drága sport kocsi mellé. Tátott szájjal néztem körbe.

- Gyere utánam! - mondta, majd meg sem várva elindult az egyik ajtó felé, bepötyögött valamit a falon levő szerkezetbe, amitől az ajtó kinyílt, ő meg kilépett rajta. Mielőtt becsukódott volna az ajtó én is kint voltam. Azonban nem az udvarra jutottunk vissza, hanem egy folyosóra, aminek a végén egy lift volt. Nagy léptekkel indultam meg felé, nem szerettem volna, ha ott hagy egyedül. Beszállva a liftbe kicsit ideges voltam. Nem tudtam mire számítsak, azonban mikor kinyílt a lift ajtaja minden elképzelésemet felülmúlta az a látvány amit láttam. A hatalmas tér, amiben egy két kanapé foglalt el egy kis helyet, semmi volt ahhoz a hatalmas ablakokhoz képest amik a tenger felé néztek. Legalább is engem ez fogott meg a legjobban. A csodálatos kilátás.

- Váo! - csúszott ki a számon, mire a férfi egy halvány mosolyt ejtett meg a száján.
- Tetszik? - kérdezte, mire hevesen bólogattam.
- Ha jól tudom, uram, engem még nem mutatott be. -hallottam meg egy gépnek a hangját. Körbe néztem a hang tulajdonosát keresve, de nem leltem meg.
- Keresheted, a hang tulajdonosát ameddig akarod, de az igazság az, hogy elég, ha csak az egyik irányba fordulsz. - mondta, majd széttárta a karjait. - Bemutatom neked J. A. R. V. I. S. -t. Egy mesterséges inteligencia amit én alkottam. Ő felügyel a ház körül mindent, és az aszisztensem is, szóval a felesleges kérdéseiddel ne zaklasd! Megértetted? - kérdezte, mire hevesen bólogatni kezdtem.
- Nem kellene így ráíjeszteni a gyerekre, uram! Még is csak idegen környezetben van. - szólalt meg ismét a gépies hang, amire csak egy halvány mosolyt ejtettem. Egy gép sokkal barátságosabb velem, nem úgy, mint a férfi, aki megtervezte őt.
- Jól van. Megmutatom neked a szobádat. Kövess! - indult meg az emelet felé. Oda nem lifttel mentünk, hanem lépcsőn. Amint felértünk az emeletre rögtön  egy folyosóra érkeztünk, ahonnan mindkét oldalról szobák nyíltak. Tony egyenesen előre haladt, majd az egyik ajtó előtt megállt. Az ajtóra egy kis névtáblára  az én nevem volt felírva. Óvatosan lenyomtam a kilincset,  majd lassan benyitottam a szobába.  Elakadt a lélegzetem. Mondjuk,  hogy a régi szobám vagy ötször bele fért volna az újba,  az egyik sarokban egy nagy franciaágy volt,  mellette két éjjeli szekrénnyel,  kicsit messzebb az ágytól volt az íróasztal, előtte egy bőrhuzattal ellátott irodai forgósszék. Az íróasztal jobb sarkában egy kislámpa volt elhelyezve,  míg az asztal közepére egy laptop volt rakva.  A szoba közepén egy apró kis dohányzó asztal volt,  körülötte babzsákfotel,  volt abból is vagy négy.  A padlót parketta terítette be,  azon meg nagyon puha szőnyeg volt leterítve.  A falba építve volt egy hatalmas ruhásszekrény,  az ággyal szemben meg a nagy plazma Tv- volt látható.  Azonban itt is,  mint a nappaliban megtalálható volt a hatalmas ablak,  ami gyönyörű kilátást biztosított a tengerre.  Ez ismét magával ragadott egy pillanatra.   Tátott szájjal lépkedtem be az új szobámba.  A fal világos kékre volt befestve, rajta gördeszkásokat jelképező minta.  Az ágy felé, fordultam ahol megláttam, hogy az ágy fölött az én nevem szerepelt.
- Gondoltam tetszeni fog neked ez a szoba,  direkt a te ízlésed szerint rendeztem be,  hiszen ha jól tudom,  szeretsz gördeszkázni.  - mondta,  majd ő is körbe néhett a szobában,  mintha ő még nem látta volna a berendezést.
- Nem értem.   - szólaltam meg halkan,  reménykedve,  hogy nem hallja meg.  Tévedtem.
- Valami baj van?  - kérdezte érdeklődve,  mire azonnal Tony felé kaptam a fejem. 
- Nem értem. - ismételtem meg kicsit hangosabban. Értetlenül nézett rám.
- Mit nem értesz?  - kérdezte érdeklődve.
- Ezt az egészet!  Miért önt kérték fel a szüleim,  hogy viselje gondomat,  ha véletlenül valamilyen bajuk esik? Honnan tudta,  hogy én vagyok az akit ön keres?  Honnan tudja,  hogy szeretek gördeszkázni?  - kiabáltam hangosan.  Teljesen elvesztettem a fonalat.
- Jól van.  Mindent elmondok, ha egykicsit lenyugodtál!  - mondta, majd hátatfordított nekem.
- J. A. R. V. I. S.!  Mindenben legyél a segítségére!  - mondta, majd becsukta az ajtót maga mögött.   Teljesen idegesen ültem le az ágyra.  Miért nem válaszolt a kérdésekre,  amiket feltettem?  Hiszen jogom van tudni róluk, vagy nem?  Végig terültem az ágyon, majd a plafon tanulmányozásának szenteltem a maradék ídőt, mielőtt el nem szökök innen.  Nincs az az isten,  hogy egy idegen házában éljek ezentúl.  Nem értettem,  hogy apuék,  miért nem Tom szüleit kérték fel arra,  hogy a gondomat viseljék.  Tudom,  hogy a rokonokra direkt nem bíztak, hiszen egyik sem kedvelt engem igazán.
Körbe nézve a szobámban az egyik szekrény mellett megláttam egy vadonat új gördeszkát.  Legalább nem kell attól tartanom,  hogy gyalog induljak el. Kezembe vettem a deszkát,  majd elhagyva a szobát megindultam a bejárati ajtó felé.
- Még is hov a igyekszik,  úrfi?  - ijesztett meg a gépi hang.
- Sz...szerintem ez nem tartozik rád! - fogtam meg az ajtó killincset,  ami egy igen nagy kattanással jelezte,  hogy az ajtó zárva van.  - Mi?  Az nem lehet!  - kezdtem el rángatni a kilincset,  de az ajtó semmi pénzért nem akart kinyílni. - Engedjenek ki!  Ez emberrablás!  - kiabáltam hangosan.
- Kérem,  higgye el úrfi,  hogy az ön érdekében teszem ezt.
-J. A. R. V. I. S.!  - kiáltottam,  de nem értem el előre haladást.
- Mi ez a nagy hangzavar?  - nyílt ki a lift,  ami a garázsból jön fel.  Tony állt benne.
- Rajta kapott! - gondoltam magamban,  lehajtott fejjel.
- Hova készültél?  - kérdezte érdeklődve.
- Haza!  - kiáltottam rá.
- Mostantól ez az otthonod!  Szóval jobban teszed,  ha szót fogadsz!  - mondta,  majd ellent mondást nem tűrően a "szobám" felé mutatott.

Meghoztam az új részt :)