NCT Oneshot Lánc - Befejezett

Szerelem és egyéb problémák - RenLe

Helló, itt az NCT-OS-Lánc ötödik kis lánvszeme. Jó olvasást!

~~~~~

*Külső szemszög*

A két fiatal mélyet szippantott a kellemes őszi levegőből, amint kitették a lábukat az épületből. Egy pillanatig csendben élvezték a hírtelen jött szabadságot, majd Chenle hangja törte meg a csendet.
- Hyung, miért jöttünk ki ide? Nem úgy volt, hogy Jis... - kezdi, de a másik félbeszakítja.
- Jisung, megint Jisung – morogja a kelletténél kicsit mérgesebben.
- Nem értem mi bajod van – mondja a fiatalabb leülve az egyik rejtett kis padra.
- Semmi – morogja Renjun hátat fordítva a kisebbnek, kezdve azt érezni, nem volt jó ötlet, ez a hírtelen jött vallomási kényszer.
- Már bocsi, de ezt nehezen hiszem el. Először is, kiköltöztél a szobánkból, mert azt mondtad nem tudsz mellettem aludni és inkább átköltöztél Jeno-ékhoz. Pont oda, mikor ők ellenének ketten is – kezdi sorolni a kisebb. – Aztán hetekig a tájékomra sem jártál, majd mikor közelebb kerültem Jisunghoz hírtelen újra velem akartál lógni. Most meg pikkelsz Jisungra, pedig tudtommal nem tett semmi rosszat – mondandója végeztével felált és a másik elé sétált. – Olyan vagy, mintha féltékeny lennél – fejezi be Chenle és az idősebb meglepetten veszi észre, milyen éretten is tud gondolkozni, a néha kicsit szeleburdi csapattársa.
- Nem csak olyan, az is vagyok – mondja újra hátat fordítva a kisebbnek, aki csak meglepetten pislog rá, majd elmosolyodva fonja karjait a másik dereka köré, úgy ölelve át hátulról.
- Nincs miért annak lenned, még mindig ugyan úgy a barátom vagy, mint voltál is – mondja Chenle csilingelő hangon, szorosabbra fonva karjait az idősebb körül, de az csak nagyot sóhajtva fejti le magáról a kisebb karjait és lép kissé távolabb.
- Ez az, a barátod vagyok, csak a barátod – sóhajtja Renjun leülve a padra, ahol nemrég még Chenle is helyet foglalt.
- Renjun, megijesztesz – suttogja a fiatalabb követve társát a padra. – Van valami, amit el szeretnél mondani nekem? – kérdezi, komoly tekintettel pillantva a másik csokoládébarna íriszeibe.
- Fiatal vagy még ahhoz, hogy megérts – sóhajt fel újra az idősebb és feláll, hogy elhagyja a kis udvart, de Chenle hangja megállítja.
- Látod, ezért szeretek Jisunggal lenni, mert ő nem kezel gyerekként. Az Istenért is Renjun, nem vagyok már öt éves, ha végre kiszeretnéd nyögni, hogy szerelmes vagy belém, akkor tedd meg, hogy végre én is vallhassak neked! – Az idősebb leeset állal hallgatja végig a másik kirohanását.
- Mi? Én, nem... - kezd el habogni, rajta kapottan szegezve a tekinetét a földre.
- Ugyan már – mondja vidáman a kisebb, szökdelő léptekkel sétálva a másik elé. – Azt hitted nem veszem észre? Lehet, hogy álmodozó típus vagyok és az is, hogy még csak tizenhat, de nem vagyok vak. De a ha mégis az lennék, akkor meg ott vannak a mi minden lében kanál hyungjaink, mint Haechan és Jeno és felhívják a figyelmünket az ilyen kis apróságokra – kuncogja, újra egy szoros ölelésbe vonva a még mindig sokkosan álló Renjunt.
- V-várj, akkor ez azt jelenti, hogy te tudtad? – kérdezi meg az idősebb a első dolgot, ami eszébe jut.
- Hát, reménykedtem benne, de ami azt illetti – távolodik el egy kicsit a magasabbiktól – még most sem vagyok benne teljesen biztos – mosolyog.
- Oh, hát ezen változtathatunk – vigyorodik el Renjun is, majd most ő öleli szorosan magához a másikat, hogy a fülébe suttoghasson. – Szeretlek, Zhong Chenle.
- Én is téged – kuncog a kisebb, majd nyom egy nagyon pici, nagyon finom puszit a másik ajkaira és újra az ölelésébe bújva élvezi az őszi napsütést.
- Remélem estére nincs terved – szólal meg néhány pillanattal később az idősebb, mire Chenle csak megszeppenten pillant rá. – Először is, segítened kéne visszacuccolni hozzád – kezdi mosolyogva az idősebb, nyomva egy puszit a kisebb homlokára, amint az rábólint a dologra. – Másodszor, még tartozunk Jisungnak egy videójáték visszavágóval.
- Milyen igaz – nevet fel Chenle, azon a mások számára talán bosszantó, de Renjun számára kedves delfinhangon. Renjun csak mosolyogva öleli újra magához az ő hőn szeretett, nem is olyan kicsi, nem is olyan éretlen szerelmét, megkönnyebbülten szívva magába az ismerős édes illatot, ami még édesebbé teszi az ő Chenle-jét, aki csak az ővé és senki másé.

- Ahogy látom újra csak a miénk lesz a szoba – vigyorog Jaemin, tekintetét el nem szakítva a kertben ölelkező párosról.
- Már alig várom – kuncog fel Jeno, újra magához ölelve párját.
- Ah, már csak Jisungnak kell találnunk valakit – nevet fel Jaemin, mire kap egy lesajnáló pillantást a másiktól- Most miért, a maknae mellé is kell valaki!
- Talán – mosolyodik el Jeno -, de majd csak jövőre!