Szinte futva közeledik az éj leple alatt, az egyik legújabb Firenzétől nem is olyan messze lévő katedrális felé, egy alig húsz éves férfi. Minden figyelem nélkül nyitja ki a katedrális hatalmas ajtaját. Bent csak egyetlen ember van.
Ez a férfi a negyvenes éveiben jár, s az érkezőnek háttal áll. A katedrálisban csend uralkodik. A fiatalabb férfi lassít léptein és úgy közelíti meg azt, aki már hamarabb benn volt az épületben.
- Sajnálom, hogy késtem. Nehéz volt megállítani a gyereket. Követni akart. Még mindig azon a véleményen vagy, hogy nem kell tudnia? Mind a ketten tudjuk, hogy tavaly halt meg az apja és így ő az, aki képviseli a családját. - Szólalt meg, mikor odaért az idősebb férfi mellé.
- Igen még mindig ezen a véleményen vagyok. Sanzio még nagyon fiatal ahhoz, hogy ezt felfogja. Majd, ha elég idős lesz, elmondjuk neki. - Válaszolta a másik férfi.
- Nem értelek Leonardo, igaz nekem nem is az a dolgom, hogy értselek. Antonio már itt van? Csak rám vártatok? - Kérdezi összehúzva a szemöldökét.
- Ne nézz ilyen csúnyán Buonarroti. A végén úgy fogsz kinézni, mint egy vadállat. Igen itt van és igen csak rád, ahogy mindig szoktunk.
- Ezzel most nagyon megnyugtattál Vinci. - Morogja a férfi, de nem szól többet csak követi a híres polihisztort. Végig mennek a katedrálison, majd a sekrestyéből egy ajtón keresztül lejjebb ereszkednek. A katedrális több híres kőfaragó munkája köztük azé a férfié, aki késve érkezett erre a találkozóra.
Ennek a katedrálisnak azonban nem szabad híressé válnia, hiszen nagy titkot kell őriznie. A titkot, amiért már sokan meghaltak, és amit csak egyetlen módon lehet megvédeni, a feledéssel.
Mikor leérnek a gondosan faragott lépcső aljára egy nagy kör alaprajzú terembe értek ezt a termet egy bizonyos Andrea Mantegna tervezte, a kivitelezője pedig maga Leonardo da Vinci és Michelangelo Buonarroti volt.
- Csak hogy itt vagytok. Már azt hittem sosem értek ide, nélkületek kellett elkezdenünk. Mégis mi tartott eddig? - Kérdezi egy kedves arcú idős ember.
- Sajnálom Antonio, az én hibám volt, de valahogy le kellett foglalnom Raffaello-t, követni akart.
- A saját érdekedben remélem, hogy nem sikerült neki Michelangelo. - Mordul rá a fiatal férfire a legidősebb úr a szobában. - Akkor talán kezdjük is. Sandro, ha megtennéd, olvasd fel, amit eddig írtunk.
- Természetesen Andrea. Szóval, akkor olvasom. Urunk ezernégyszázkilencvenötödik évében, Julius Caesar nevének hónapjában, annak is a huszadik napján hívtuk össze ezt a találkozót, hogy megkezdjük a Titok őrzéséért folytatott harc újabb fejezetét, minden eszközzel, ahogy csak lehet. Ennek értelmében és megállapodásunk szerint. Filippo Ombre, Domenico Brillare és Salvadore Porpora, valamint egész családjuk a rend által létrehozott földfelszín alatti városba száműzetik magukat, hogy életükkel és tudásukkal védjék a Titkot. Eddig ennyi van meg.
- Nem rossz, akkor, ha lehetne, haladjunk tovább. Filippo, Domenico, Salvadore, tisztában vagytok a feladatotokkal? - A férfiak egyszerre bólintanak Leonardo szavaira. - Helyes, akkor talán folytathatnánk ott, hogy leírjuk, mit is kell a rendnek tennie...
-----------------------------
Köszönöm az olvasást 😃
Ez még csak a bemelegítés a sztori már a következő fejezetben beindul 😃
VOUS LISEZ
A katedrális titka
Roman d'amourEgy lány, egy katedrális, egy Titok és egy csomó kaland! A fiatal Melinda Brillare egész életét úgy élte le, hogy nem tudta honnan szármzik, vagy hogy mit keres a fejében egy olykor igencsak idegesítő hang. Egészen addig, amíg egy szerencsés osztály...
