A katedrális titka

10. Lelepleződik a Titok

- Lehetetlen! Hazudsz! Hazudsz! A Brillare család rég itt hagyott minket! - Ordítja a lány, ahogy egyre közelebb jön hozzám. Ám, mielőtt bármit tehetne egy idősebb férfi megszólal.

- Úrnőm, egyszerűen megtudhatja hazudik-e. Hozassa ide a Titkot, majd ő megmondja tényleg Brillare-e a lány! - Annie szemei felcsillannak és elvigyorodik.

- Tökéletes ötlet! Hozzátok a Titkot! - Int két közelben álló fegyveresnek, akik azonnal elmennek. Én nagyot nyelek és csak magam elé bámulok. - Csak nem félsz? Nem csodálnám, a hazugságod nemsokára napvilágra kerül.

Nem is foglalkozok a lány szavaival, csak megrázom a fejem és végignézek a tömegen. Még most is remegnek. Szinte látom a szemükben a félelmet. Azt viszont nem tudom eldönteni, hogy tőlem vagy a Porpora lánytól félnek-e.

~ Mit fogsz csinálni, ha idehozzák a dobozod? Vissza tudsz menni bele, anélkül, hogy észre vegyenek? ~ Kérdezem Miriam-et, de a lány nem válaszol egy ideig. Így egyedül maradok a gondolataimmal, ami kicsit sem megnyugtató.

~ Nem! Nem tudok visszamenni, úgy hogy ne vegyék észre. ~ Hallom meg a várva várt választ, de hangja szomorúságtól cseng.

~ Nem akartad összetörni őket, igaz? ~ Tudakolom, ahogy megint végignézek a tömegen.

~ Olyanok, mintha a gyermekeim lennének. Miattam vannak itt én pedig egy pillanat alatt porrá zúzom a világuk. Nem ezt érdemlik. ~ Magyarázza állandó társam, mire muszáj megtörölnöm a szemem, hogy ne könnyezzek.

- Egy bőgőmasina lenne az utolsó Brillare! Ez még viccnek is rossz! Fogadni merek, hogy ki fog derülni, hogy imposztor vagy! - Szólal meg fintorogva Annie. Kezeit összefonta maga előtt és topog a bal lábával.

- Én legalább nem vagyok egy szadista, mint te. - Mordulok rá, mire pislogni kezd. - Szóval nem tudod mit jelent a szadista. - Fújok egy nagyot, mikor leesik, hogy ezek tuti nem ismerik az internetet, se a modern szavakat. Tehát, ha idegbajba akarom kergetni akkor szlenget kell használnom.

- Még képzelegsz is! Őrült vagy ilyen szavakat kitalálni! Gondolom beszélgetsz is magaddal! - Nyújtja ki rám a nyelvét.

- Azt már skizofrénnek hívják te analfabéta pszichopata! - Fonom most én össze a karjaimat. Fejemben pedig Miriam hangosan nevetni kezd.

~ Az évezred poénja! Analfabéta pszichopata! Ilyet se hallottam még tőled! ~ Ha lehetne, biztos vagyok benne, hogy már fennhangon röhögne, de visszafogja magát. Már éppen visszaszólnék neki, mikor megjön a két fegyveres egy szépen faragott dobozzal. Állandó társam nosztalgia érzése rám is gyorsan átragad.

~ Fogadjunk, hogy azóta nem nyitották ki, hogy elmentem! ~ Mondja izgatottan, én pedig helyeselek neki.

- Négyszáz év óta először hívjuk a Titok segítségét. Megbolygatva ezzel nyugalmát. Úgyhogy maradjatok csendben. Téged pedig Titok, én Annie Porpora az utolsó élő családtag felszólítalak, hogy jelenj meg és ítéld meg, hogy igazat mondd-e ez a lány! - Mutat rám, mire Miriam a fejemben morogni kezd, hogy mégis hogy mer az a kis ribanc így beszélni vele. Viszont nem tesz semmit. Hosszú percek múlva Annie diadalmasan felkiált. - Még annyira se méltat téged, hogy megjelenjen! Mondtam én, hogy imposztor vagy.

~ Elég volt! Hunyd le a szemed Mel! Akcióba lépek! ~ Makacsolja meg magát Miriam. Én engedelmesen megteszem, amit kért. A földalatti terem elnémul csak Annie boldog kuncogása hallatszik, ami azonban azonnal semmivé foszlik, mikor földöntúli csengéssel a terem minden irányából megszólal egy kedves hang, amit túl jól ismerek.

- Ne ijedj meg Melinda! - Adja ki a parancsot, mire elmosolyodok, de nem nyitom ki a szemem.

- Mikor legutóbb ezt mondtad majdnem szívrohamot kaptam te szemétláda! - Kuncogom.

- Vagy te a szemétláda, seggfej! - Jön a válasz azonnal és ekkor megérzem azt a furcsa érzést, amit legutóbb, mikor elhagyta a testemet. Összeszorítom a szemeim és a szívemhez kapok, amikor is megérzem a kedves karokat magam körül. A terem zúgolódni kezd.

- Mondtam már, hogy ne ijedj meg! - Rázza meg ujját előttem, mikor kinyitom a szemem.

- Mondtam már, hogy szemét vagy! - Mosolyodok el, mire nevetni kezd.

- Megidézett egy szellemet! - Kezd remegni Annie, ahogy elhátrál tőlünk.

- Szellem a jó édes anyukád, az! Mutass egy minimális tiszteletet irántam ember! - Emelkedik fel és növekszik meg állandó társam alakja.

- Nyugodj már le Miriam, nem kell mindenkit azonnal megfojtani! A te heves természeted miatt kaptam mindig elzárást. - Fonom össze magam előtt a kezeimet.

- Bocs, hogy megvédem a segged Brillare! - Nyújtja ki a nyelvét.

- Bocs, hogy meg kell védened, oh "hatalmas" Titok! - Mutatok idézőjelet a hatalmas szónál, mire a fehér szellemalak elfintorodik.

- Pofa be Mel! - Fordul el tőlem.

- Csak, ha bocsánatot kérsz! - Teszem csípőre a kezem, mire szembe fordul velem és ő is csípőre vágja a kezeit.

- Szó sem lehet róla! Én szóltam! - Morogja.

- Ha olyan hatalmas vagy igazán csinálhatnád ezt a kijövős dolgot fájdalommentesebben. - Hajolok hozzá közelebb.

- Te vagy a Titok? - Teszi kezét Miriam vállára Annie, mire állandó társam gyilkos aurát kezd el árasztani, ahogy rá pillant.

- Nem érek rá, hogy veled foglalkozzak Porpora! - Sziszegi, mire én akkorát nevetek, hogy fenékre esek. - Te meg ne röhögj! - Mosolyodik el kedvesebben, ahogy engem néz.

- Most úgy nézel, mint apa! - Mondom, mire megrázza magát.

- Túl sokat voltam a Brillare-kben. Kezdek azonosulni veletek. - Nyavalyog.

- Úgy mondod, mintha rossz lenne. - Állok fel lassan.

- Nekem nem! Neki annál inkább! - Mutat Anniere.

- Nekem? - Pislog a lány, mire Miriam elvigyorodik.

- Bizony ám! Nem elég, hogy rémuralmat csináltál az én drága szentélyem rendjéből, meg akartál ölni egy ártatlan gyereket, bántottad Melindat, de még szemtelen is voltál velem. Még hogy felszólítasz! Legfeljebb megkérsz, vagy könyörögsz, taknyos! - Indul meg a rémült lány felé, aki azonnal feláll és rohanni kezd. - Úgy van! Menekülj! Ne is lássalak többet!

- Kicsit túlzásba vitted. Mágiával elküldeni. - Rázom meg a fejem, ahogy Miriam mellé lépek és a folyosó ajtaját nézem, ahol a lány elszaladt.

- Honnan tudod, hogy mágiát használtam? - Pislog rám állandó társam.

- Bizsereg a tarkóm! - Kuncogom, mire elmosolyodik és a tömeghez fordul.

- Ma a Titok és a Brillare család visszatért a szentélybe! Ezennel feloldattok a szenvedések alól! Új rend alakul ki. Az igazság szárnyai alatt. Ennek a rendnek a letéteményese pedig ez a lány! Melinda Brillare! - Int felém, én pedig bátortalanul integetni kezdek. Legnagyobb meglepetésemre a tömeg éljenezni kezd.

- Ez furcsa érzés! - Suttogom Miriamnek, ahogy mellé lépek. A lány csak elmosolyodik és megfogja a vállam, majd fényár veszi körül, ami átterjed rám is, végül pedig eltűnik az alakja. - Szóval visszajöttél. - Mosolyodok el, ahogy végignézek a meglepett arcokon. - Ne féljetek, a Titok nem ment el, itt van most is velünk. Mindannyiótokban ott van! Ha kéritek segít nektek és itt vagyok én is. Tekintsetek rám barátként és kérjetek segítséget tőlem, ha szükségetek van rá. - Mondom tisztán és érthetően magamban mosolyogva, hiszen hangszínemből tudom, hogy Miriam most is velem együtt beszél.

------------------------------------------------------
Köszönöm az olvasást, remélem tetszett 😃