Gyógyító Szépség. Befejezett.

15.rész

Köszönöm a sok csillagot és kommentet amit kaptam. Nyugodtan nézetek még szét a könyveim között. 😊😊

Jimin:
Nem hiszem el, hogy Tae házát az otthonomnak nevezhetem és minden nap ide jövök haza vele. Minden nap becézgett és kitalál valami új nevet nekem.

Egyszerűen érzem, hogy Tae képes lenne fel adni. Ha feladja csak azért mert fáj neki sose fog járni.
Most is itt vagyunk és segítek neki a terápiában.

-Csak még egy kicsit. - biztattam.
-Kérlek had üljek le. - állt meg miközben tartottam.
-Rendben. - ültettem vissza a toló székben. - Jobban vagy?
Meg rázta a fejét így tudatva, hogy nincs jól.
-Hozak valamit inni? - guggoltam le vele szembe.
-Jó lenne. - nézett szemembe.
-Egy perc. - adtam neki egy puszit.

Ki mentem a kórház fosolyára, ahol össze futottam Hobe-val.

-Hobe.. - mentem oda hozzá.
-Szia mi a helyzet? - kérdezte mosolyogva.
-Tae-vel vagyok itt.. - válaszoltam.
-Jobban van? - ült le így én mellé.
-Nem nagyon... - sóhajtottam a végén. - Tudod kicsit előrébb jutottunk, de érzem hogy fel akarja adni.
-Ne hagyd. - fogta meg kezem. - Nem adhatja fel itt nem.. Már sokat küzdött.
-Igazad van és én is tudom. - húztam mosolyra az arcomat. - Jungkook?
-Ő jobban van és nem soká le veszik a gipszet, majd jöhet a varrat szedés. - mondta a lényeget.
-Ezt jó hallani. - álltam fel. - De most megyek mert vizet vagy valami inni valót viszek Tae-nek.
-Jungkook össze omlott. - mondta hírtelen.
-Hogy mi? - fordultam felé. - Hogy érted?
-Jungkook kivan az miatt hogy megcsókolt téged... - magyarázta el. - Szeretem őt és rossz igy látni.
-Akkor mit tegyek? - kérdeztem. - Nem játszhatóm el hogy szerelmes vagyok belé.
-Nem az nem lenne jó. - adott igazat.
-Mi lenne ha beszélnél vele?! - adtam egy ötletet.
-Mit kéne mondanom? - kérdezte.
-Az igazat.. Hobe az igazat. - válaszoltam neki. - Szereted és fáj ha így látod. Beszélj vele és vald be neki.
-Baromság. - állt fel.
-Nem nem az. - mentem közelebb. - A vak is látja, hogy szerelmes vagy belé nem pedig testvéri szeretettel.
-Na és? - nézett szemembe várva a választ.
-El fogod veszíteni.. Érted ezt? - böktem meg mellkasát. - Menj már!
-És ha el utasít? - kérdezte.
-Ne add fel. - fordítottam meg és indítottam útnak. - HAJRÁ HOBE.

Vettem az autómatábol egy üveg vizet és vissza mentem Tae-hez aki magában próbált végig menni a korlátba kapaszkodva. Döbbenten néztem Tae-t aki ha néha el akadt szitkozodott, de folytatta. Szemeim be könnyeztek úgy néztem a már izzadt szerelmem.

-Jimin... - vett észre. - Mióta vagy ott?
-Nem rég óta. - töröltem meg szemem. - Azt hittem hogy fel adod.
-Nem nem fogom. - ült vissza nehezen a toló kocsiba amibe kicsit segítettem. - Jól haladók... Csak hamar el fáradok.
-Az nem baj. - guggoltam le elé és adtam neki oda a vizet.
-Köszönöm. - ivott bele. - Sokkal jobb.
-Nem vagy éhes? - kérdeztem mert már vagy két órája itt vagyunk és nem reggelizet.
-De.. Azt hiszem. - gondolkozott. - Jól esne egy kis energia pótlás.
-Na akkor menjünk. - kezdtem tolni kifelé.

Kint sok doktor és ápoló volt ami zavarta Tae-t mert fejét kezdte dörzsölni. Előre hajoltam öt nézve, majd megfogtam a napszemüvegem és fejére tettem.

-Jobb? - kérdeztem.
-Kicsit. - fogta fejét. - Zavar a sok fény és hang..
-Nem baj, csak kimerültél. - toltam ki a kórházból.
-Talán. - támaszkodott meg kezén. - Nem akarók ehhez a székhez kötődni.
-Tudom. - toltam a kocsihoz.

Segítettem be szállni neki a toló kocsit be tettem hátra és be szálltam, majd el indultam.

-A legrosszabb az, hogy neked kell nekem segíteni. - mondta az utat nézve.
-Én nem bánom. - kanyarodtam ki. - Boldog vagyok, hogy veled lehetek és segíthetek.
-De én nem tudok így veled lenni... Csak ki használak. - folytatta.
-Nem nem ezt teszed. - álltam meg a lámpánál és oldalra fordultam hozzá. - Szeretsz engem nekem elég ennyi.
-De ez nem elég, csak szeretlek, de nem tudom ki mutatni. - nem láttam szemét a szemüveg miatt, de tudtam hogy most vörösek a szemei.
-Nekem elég ha szeretsz. - kapcsoltam ki az övet és csókoltam meg. - Nekem elég.
-Jimin... - fogta meg kezem.
-Mehetünk? - ültem vissza és mentem tovább. - Amúgy.... Érzékenyebb vagy mostanság.
-Sajnálom. - hajtotta le fejét.
-Nem baj. - parkoltam le és szálltam ki. - Aranyos.

Először ki vettem a toló kocsit, majd Tae-t a kezembe vettem mennyaszonyi pózba és bele ültettem.
Be mentünk az étterembe és helyet foglaltunk.
Vártam hogy megjelenjen a pincér és rendelhesek... Ahogy ki hozták a rendelt ételt Tae csak piszkálta néha-néha bele evett.

-Egyél. - nyújtottam neki egy kis húst.
-Jimin látnak. - nézett körbe.
-Na és. - mosolyogtam rá. - Gyerünk.

Nyelt egyet, majd ki nyitotta a száját es be kapta. Mosolyogva töröltem meg a száját ami nem tetszett neki túlzottan.
Mindent meg ettünk, de ez után nem volt kedve vissza menni így haza mentünk. Otthon V-t lent az ágyba le fektettem és be takartam, majd mellé dőltem. Hajamat piszkálta szomorúan.

-Mi a baj? - kérdeztem.
-Te is tudod, hogy nem biztos hogy fogok járni. - mondta hírtelen mire fel ültem.
-Csak viccelsz velem, ugye? - kérdeztem.
-Jimin... - fordult el.
-Tae járhats ha akarsz. - fordítottam magamhoz.
-Ez nem fejben dől el. - nézett szomorúan.
-Ez rajtad múlik. - fogtam meg arcát. - Nem rajtam se a doktorokon, csak rajtad.
-Nem... Én nem tudom. - dőlt hátra.
-Ne viccelj velem. - kezdtem ideges lenni. - Te is jól tudod, hogy járhatatnál... Mi lesz igy azzal hogy "Híres orvos leszek"?
-Az csak egy álom volt. - válaszolta. - Buta álom.
-Na nem. - húztam magamhoz. - Tiszteltelek és szerettelek és akartalak....és azt hittem, hogy csak egy álom most meg itt vagyok veled.

Tae nem mondott semmit se, csak le feküdt és el is aludt. Semmi értelme nem volt annak amit mondtam.
Következő nap el vittem ugyan úgy mint mindíg a kórházba, de most a vizsgálatra.

-Dr. Kim az állapota javult. - mondta a doktor mire olyan boldog lettem, hogy csak mosolyogtam.
-Akkor járhat? - kérdeztem mosolyogva.
-Igen. - bólintott a doktor. - Mint az előbbi vizsgálatból kiderült a beteg enyhén érzi ha meg érintik a lábfejét.
-Tae hallod ezt?! - öleltem meg.
-Nyugi. - paskolta meg karomat.
-Ha ugyanígy folytatja a tornát és a kezeléseket hamarosan nem fog kelleni ez a toló kocsi. - mondta a doktor. - Majd a manko se.
-Hála az égnek. - mondta Tae majd sóhajtott. - Köszönöm Jimin és doktor úr.
-Semmiség. - tette le a papírt a doktor.
-Annyira boldog vagyok Tae.. - mosolyogtam és ugráltam. - Alig várom, hogy az a nap el jöjjön.. El megyünk a parkba le ülünk a fűbe..
-Jimin kincsem nyugi. - nevetett.
-Rendben, de nem megy. - hajoltam hozzá.

Teltek a napok a hetek és Tae állapota annyira javult, hogy már mankoval sétált otthon, de nem engedtem fel az emeletre.. Ami miatt hisztizet is.
Nem egyformán javult a lába, de ez nem baj. Mig az egyik segített neki a menésben addig a másik csak épp javult. A doktor erősítő edzést javasolt még pedig súllyal is. Tae nem adta fel és mindennap edzet nem csak a kórházba, de otthon is.
Tae szerint ez az egész, hogy ennyi ereje van..csak miattam van.. Ez annyira aranyos volt tőle.

Nem vagyok túl elégedett ezzel a résszel, de remélem hogy nektek tetszett. Mint olvasható Tae állapota javult.

Imádom mikor TaeTae csinál képet.. Homályosak, de valahogy cukik és menők. 😙💞💖