Milyen Másnak lenni? [SZÜNETEL]

Először más testében

Az életem sosem volt különösebben érdekes vagy izgalmas. A szüleim elit iskolába járatnak, csak mert ,,megtehetjük". Sőt, ők szabják meg mit tehetek és mikor. Ez így valóban unalmas. 
De valami nagyon furcsa dolog történt a közelmúltban. Amitől minden a feje tetejére állt.
Aznap reggel furcsa érzéssel keltem. Szúrt az oldalam, fájt a fejem és éreztem még valami naaagyon .... ekkor lenéztem és valamit láttam dudorodni a takaró alatt. Felsikítottam, de a hangom sokkal mélyebb volt, mint szokott. Egy nő rohant be hozzám és nyugtatott le. Lágy hangon csitította el hangom, mire az a dudor ott lenn még nagyobb lett.
- Henry, drágám! Neked most pihenned kell! - simogatta hajam, majd csókot nyomott ajkaimra. Sokkot kaptam és megszólalni se tudtam, de a nő nem foglalkozott ezzel. - Ó, Henry te perverz! Látom jól megkeményedtél!
Kezét a takaró alá csúsztatta és hideg érintésekkel a nadrágomba férkőzött. Elájultam.
És mikor újra felébredtem azt hittem ez csak egy rossz álom volt. Felsóhajtottam. Ekkor tűnt fel először, hogy nem a saját szobámban vagyok. Rémültem felültem és felmértem a terepet.
Egy átlagos szobának nézett ki, kék falakkal, ízléstelenül képbe nem illő bordó függönnyel. Az ajtó az ággyal szemben helyezkedett el, az ajtó mellett pedig egy hatalmas szekrény foglalta a helyet. Az ablak alatt egy íróasztal hevert, számítógéppel és "pár" papírral rajta. A szoba másik felén egy egész alakos tükör, egy szobanövény valamint képek sorai bekeretezve.
- E-ez nagyon nem az én szobám! - gondolkodtam hangosan. Meglepődtem hangom mélységétől. Felkeltem az ágyról és a közelben lévő egész alakos tükörhöz léptem. Megrémültem. Egy férfi nézett rám vissza a tükörből. Megszédültem, nem bírtam felfogni. - Ez egy rémálom! Ez csak egy rémálom, nem lehet más! - ismételgettem.
Leültem az ágy szélére és mély levegőt próbáltam venni. Rá akartam jönni, hogyan változtam 20-as éveit járó férfivá 16 éves lányból?!
Mikor kissé lehiggadtam átfutott az agyamon az a nő. Úgy hívott Henry.
- Szóval most én Henry lennék? Ez olyan, mint valami filmben!? - mondtam magamnak. - De ha én most Henry vagyok ... akkor Henry meg én? 
Pánikba estem és nem tudtam elhinni, miért és hogyan történhet ez velem!? Körül néztem a szobában és a szemem megállapodott egy íróasztalon. Kótyagosan odasétáltam és az asztalokon heverő papírokat kezdtem átnézni. Összefüggést kerestem köztem és Henry között, aki most tulajdonképpen én voltam.
Keresgéltem, de nem találtam semmi összefüggést. Csak számlákat és "munka" címen sok minden furcsaságot. Kezdtem feladni mikor egy képet találtam a papírok között. Henry volt a képen és az a nő. A kép hátulján csak ennyi szerepelt: Mr. és Mrs. Lewis 2011. 04. 23.
Legalább már tudtam a teljes nevem, Henry Lewis.
Ekkor a nő benyitott egy idősebb hölgy társaságában. Ijedtemben nem bírtam megmozdulni.
- Ó Henry, kedvesem! Jobban érzed magad? - szólt a nő, majd meg sem várva válaszomat a hölgyhöz fordult. - Linda, kérlek hagyj magunkra.
- Rendben Clary. A nappaliban leszek a többiekkel! - azzal Linda elhagyta a szobát.
Clary bólintott majd becsukta Linda után az ajtót. Kíváncsian bámult rám, mire én is rá. Aztán elmosolyodva elindult felém, velem szemben megállt kb. fél lépésre.
- Úgy aggódtam érted! Ne tedd ezt velem többet kérlek! - suttogta könnyes szemekkel, majd átölelt. Viszonoztam az ölelést. Úgy kell tennem mintha ő lennék, mintha Henry lennék!
- Clary? - kezdtem bizonytalanul. - Mi történt velem? 
- Balesetet szenvedtél. A doktor mondta, hogy kieshetnek dolgok. 
- Mi-milyen balesetet? - ráncoltam össze a homlokom és eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. Mogyoróbarna szemeivel sűrűn pislogott.
- Egy autós megcsúszott a vizes úton és felhajtott a járdára. Te épp akkor jöttél haza a boltból. A... - elcsuklott a hangja. Legalább tudom, hogy őszintén szereti Henryt. - Az autó a falnak lökött téged, és beverted a fejed. Istenem, nagyobb bajod is eshetett volna!
Átöleltem és nyugtatni próbáltam. Biztosítottam róla hogy most már minden rendben és nem kell félnie. Miután lenyugodott kikísért a nappaliba. Hatan voltak kint és vártak rám. Mindannyian aggodalmas arccal csendben várakoztak, mikor megjelentünk. 
- Henry! - ugort a nyakamba egy kislány. - Jobban is vigyázhatnál magadra! - szidott le, mire mindenkiből kitört a nevetés.
- Anna, csak óvatosan. A doki azt mondta még rosszul lehet néha - simogatta meg a kislány fejét Clary.

Később mikor a rokonok elmentek én és Clary kettesben maradtunk. Ettől naaagyon megijedtem. Próbáltam kerülni kicsit a közelségét és inkább beszélgetni, rájönni ki is pontosan Henry. Sokra nem jutottam, de ez is több volt, mint a semmi. 
Én 27 éves vagyok, Clary 25, és 10 éve ismerjük egymást, és 6 éve vagyunk házasok. New Englandon élünk. Linda az anyósom, Anna pedig a testvérem lánya, azaz Tiffanié. Itt voltak még ezen kívül Shown, a másik testvérem, valamint apukám is. 
- Anyagilag most rosszul állunk, de nemsokára visszatudjuk fizetni az adósságainkat - sóhajtott, vacsorakészítés közben. Bólintottam és visszaemlékeztem a csekkekre amik az asztalon voltak. Majd úgy gondoltam nem kérdezek többet egyenlőre. Ha ebben a testben ragadok, akkor ráérnek a kérdések később is.
- Hagyj segítsek! - álltam mellé és kivettem a kezéből a kést. Odébb lépet és egy halk köszönöm után leült egy pillanatra. 
A vacsora elkészítése és elfogyasztása után még néztük egy kicsit a Tv-t, ahogy elvileg mindig szoktuk. Megrémültem közelségétől és ahogy a keze egyre feljebb csúszott combomon... Mikor már majdnem célt ért, felpattanva bocsánatot kértem és elrohantam a mosdóba. 
- Huh, ez meleg volt! - fújtam ki magam és arcot mostam. A tükörben eleinte a férfit láttam, aki most vagyok, majd hirtelen átváltozott a tükörképem a saját rémült arcomra. Az nem kifejezés, hogy megijedtem saját magamtól. De ekkor én eltűntem és újra Henry képe nézett vissza rám. Kócos, barna haj, borosta, karikás kék szemek és rémült arc. - Ó, te jó Isten, miért műveled ezt velem? - dünnyögtem. Mintha nem is az én számból jöttek volna a szavak, még mindig megijesztett a hangom. - Vagy netán az ördög játszik?
Lehiggadva merészkedtem ki a fürdőből. A kanapén már Clary elaludt, így csak betakartam és kikapcsoltam a Tv-t. Bementem a hálóba és lefeküdtem aludni. 
De nem tudtam elaludni, attól féltem hogy mikor újra felébredek újra Henry leszek. Nem akartam más életét élni, akármennyire is unalmas a sajátom. Na meg pláne férfi nem akartam lenni, soha! Végül elnyomott az álom.
És mikor felébredtem? Nagyon megkönnyebbültem! Újra a saját szobámban voltam. Kicsit zúgott a fejem még a tegnapi balesetemtől, mikor megcsúsztam a suli lépcsőjét. De legalább önmagam voltam.
- Csak egy álom volt! - nyugtáztam. És pár percre visszafeküdtem a plafont bámulni.

  Hát ... akkor még nem tudtam hogy hatalmasat tévedtem!  

Új történet: is on! Nos srácok, remélem tetszik. És ha újba akarnék kezdeni, valaki nagyon gyorsan szóljon rám, hogy nem szabad! (Hamarosan jönnek a folytatások!) 
Haru el!