Egy panelház tetején ülök , egyedül.
Napfelkelte van,az Ég ,akárcsak egy tűzgolyó úgy szórja a pirosas-sárgás néhol rózsaszín fényeit.
Bámulom. Csend van. Nem tudok megszólalni. Egy bögre kávé van a kezemben. Egy doboz cigi. Előveszem az öngyújtómat matt fekete színű.
Beindítom. Csattog. Alig működik,olyan ,mint ÉN. Sokadik próbálkozás után sikerült. Már ég a számban ez a kedves ismerős. Magamba szívom,aztán hagyom szétáradni,majd megválok tőle. Szabadjára engedem.
Felettem, mögöttem , előttem még mindig gyönyörű az égbolt.
Hideg van,és én úgy fázom.
Már semmi sem melegít. Már nincs több remény bennem. Már nem hiszek benned,kedvesem. Reszketek.
Ahogy régen melletted reszkettem,a téli napokon az utcákon. Imádtam sétálni. Úgy éreztem,hogy élek.
Közelebb és Közelebb.Közelebb megyek a széléhez. Leülök a sarkához. Lefelé bámulom az elsuhanó autók fényeit,a rengeteg környezet szennyezést.
A bögre még a kezemben.
A cigim már csak egy kis szemét a betonon. Hallgatok. Mélyen magamba nézek. Mély levegő. Nincs már miért folytatni,igaz? Teszem fel magamnak a kérdést. Ugrás? Nem..az a gyáváké.
Akkor hogyan tovább? Tanakodom.
Annyiféle módon meg lehet halni,miért pont ezt választanám?
Figyelek. A madarak repülnek,ők együtt utaznak, valószínűleg boldogan.
Csak az ember hagyja el a társát,a családját. Miért ilyen önző ez a faj?
Miért nem ugranak velem egy panelház tetejéről az autókkal teli útra? Egyedül. Magányosan fogok meghalni. Felgyorsítom a folyamatot.
Felállok,a kávém már elfogyott előbb a bögrét hajítotom el,porcelán és HelloKitty van rajta. Zuhan. Az emberek észre sem veszik,de én nagyon figyelem. Mindjárt eléri a talajt. És már darabokban van,a lelkem is pont így érzi magát.
Kiszámítottam,20méter magasan vagyok. Nem vészes,amúgy sem akarom túl élni ezt a Világot.
-Rajta.-suttogom magamnak,úgy sem hallotta senki a hangom,vagy csak nem érdekelt senkit.
Az emlékek pörögnek a szemem előtt.
Nem fáj,így kellett lennie,elfogadom. Zuhanás. Gyorsul a folyamat. A hajam a gravitáció miatt felfele száll,talán ő maradni akart ,ott fent a legtetején.
Már érzem az érkezést.
Kocsik dudálnak. Rémület, hangzavar. Az ég még mindig tűzgolyó. Gyönyörű.
És én,ahogy ott fekszem a vérben egy cigivel a zsebemben. Az irataim nélkül,hátha nem értesítik a szüleimet. Sziréna. Gyors lett az életük. Ma sokan fognak elkésni a munkából,iskolából. Sajnálom őket.
De nekem ezzel véget ért ez a Földi pokol,ez az egész szenvedés.
Örökre lezártam.
Itt hagytam a szerelmemet,és sosem fogja megtudni,hogy mennyire bele voltam bolondulva.
Mert meghaltam.
Ennyi volt.
Viszlát!
ESTÁS LEYENDO
Utazás Tündérföldre /egypercesek/
Historia Corta'A szobám ablakából bámulom az eső cseppeket,ahogy versenyeznek..vajon melyik éri el hamarabb a szívemet? Az az apró,amely egy faágáról szakadt le,vagy az az óriás,amely egy szikláról fog érkezni? Egy dologban biztos vagyok,a becsapódásukban.' Ez eg...
