Alec, ahogyan nagy nehezen kiúszott az álmok marasztaló mocsarából, több dologra lett figyelmes.
Az egyik: a kedvenc, rojtos szürke pokróca gondosan körbe volt csavarva körülötte, és az erős napfény aranyló tavacskákat varázsolt a kopott anyagra.
Erős napfény? Mennyi az idő?!
Az óra, ami a kandalló fölött kattogott békésen, 13:26-ot mutatott, ezzel pánikba sodorva Alecet. Az álmok kuszaságából felébredt Árnyvadász abban a minutumban le akart ugrani, letompult érzékeinek köszönhetően természetesen megfeledkezve a teste köré csavart pokrócról, így a mozdulattal csak annyit ért el, hogy bebábozott pillangóként elterült a földön.
Mostanra azonban a fiú Árnyvadász üzemmódba kapcsolva egyetlen határozott rúgással kiszabadította magát a pokróc fojtogató öleléséből, majd felugrott.
A következő felismerés most úgy csapta meg, mint a romlott hal bűze a parfümériában.
Hol van Magnus?
Gyorsan a kanapé felé fordult, mintha a Boszorkánymester esetleg elbújhatott volna az ülőalkalmatosságon heverő harminc centis párnák egyike mögött; de még így is csalódottan emésztette meg a gondolatot, hogy nincs ott.
A ház szokatlanul csendes volt, még Miau Ce-Tung is a sarokban szundikált, a délutáni nap fénye megült a csillogó bundán.
De hol a fenében van Magnus?!
Alec végigszáguldott a lakáson, végigpásztázva annak minden egyes négyzetcentiméterét, és furcsállva leszögezte magában azt, amit már így is tudott: Magnus nincs otthon. Persze Alec ezt valami belső megérzésből már akkor tudta, amikor még az álom és az ébrenlét határán küzdött.
A tekintete a kanapé mögötti kerek asztalra tévedt, amit a férfi tegnap varázsolt oda nekik. Ezek szerint elfelejtette visszaszolgáltatni a megfelelő üzletnek, ami szintén nem vallott Magnusra. Alec az asztalhoz sétált, és meglepve emelt fel róla egy sietősen kitépett papírfecnit, rajta a férfi kusza írásával.
"Ülésre hívtak. Nem tudom, mikor érek haza. Szeretlek."
Alec próbált úgy tenni, mintha ez az egész dolog nem kavarná fel, és egyáltalán meg se fordulna a fejében, hogy Magnus esetleg nem is jön haza éjfél előtt. Az Alvilágiak ritka terjengősek tudnak lenni, ha beszédre kerül a sor.
A fecnit visszatette, majd hamisan dudorászva a konyhába vette az irányt. Kávét főzött, majd a bögrével a kezében visszatelepedett a kanapéra, és az alvó Miau Ce-Tung bámulásával tengette az időt...vagyis tengette volna, ha a telefonja bele nem bömbölt volna a meghitt csendbe, felrázva vele a macskát és Alec nyugalomba borult lelki világát.
- Alec, hol a csudában vagy?! – sikoltotta Maryse a vonal végéről. Alec eltartotta a füle mellől a telefont, mielőtt válaszolt volna.
- Otthon. Hol máshol lehetnék?
Maryse hangja, ha lehet, egy árnyalatnyival még feszültebbnek hangzott.
- Ne idegesíts fel, fiam. Átkutattam az egész Intézetet, felhívtalak legalább huszonhatszor, és megkérdeztem a bátyádat, az öcsédet, a húgodat, sőt még a Fairchild lányt is...
- Claryt?
- Igen, őt – vágott közbe türelmetlenül fújtatva a nő – Lucian azt mondja, biztosan Magnusnál vagy, de hogy még a Klávé gyűlést is kihagyd a boszorkánymester miatt...
ВЫ ЧИТАЕТЕ
A vég előtt, a vég után
ФанфикA fanfiction a 2X20-as sneak peek továbbgondolásaként indult, majd lassan kinőtte magát, és a harmadik évad és a premier között tátongó hiátust kívánja kitölteni azoknak, akik nem tudnak Malec nélkül élni :) Magnus azt gondolta, a szerelem a legerős...