Altora

Altora - 1. Rész - Első találkozás, utolsó kérés

  Hűvös éjszaka volt.

  Ilyenkor már szinte senki nincs kint a minden sarkon megtalálható felfegyverzett őrökön kívül. Herald király már több mint 5 éve adta parancsba, hogy akit sötétedés után meglátnak az utcán, azt másnap elrettentő szenvedéssel teli kivégzésnek vetik alá. Ha valaki kint volt a mezőn, és rásötétedett, biztosabb volt a sorsa ha kint marad a hideg éjszakában. így történt ez egy 30-as éveiben járó elözvegyült favágóval is, Trannal. Felesége 4 éve halt meg, akkoriban nehéz idők jártak. Járvány sujtotta a 120 főt számláló kis települést, amelyből 57-en haltak meg, köztük Tran felesége Jázmin. Jázmin terhes volt akkoriban, így a születendő gyermek is vele halt. Tran összetört, de nem mutatta mások előtt mérhetetlen fájdalmát, inkább belemerült a munkába. Mint említettem, favágó volt. Aznap az egek borúsak voltak, így korábban sötétedett. Mire feleszmélt, már a nap teljesen lement. Mire beért volna a faluba, biztosan sötét lett volna, így ott maradt az erdőben.

  És akkor visszatérünk a jelenbe. Az éjszaka hidegebb volt az átlagosnál, átjárta az erdőt a sötétség, mely szinte vérfagyasztó hangokat adott ki magából. Senki nem tudta mi vagy ki adja ki azokat a hangokat. Nem is jártak utána a dolognak, nem vágytak kalandra, jó volt nekik a megszokott életük. Tran felvette köntösét, melyet még Jázmin készített neki. Még érezte azt a szeretetet amivel készült, melegség fogta el, mely nyugodtságot és álmokat adott neki. Tran azelőtt sosem álmodott, de mióta köntösét hordta, azóta mintha Jázmin benne élne. Minden éjszaka mintha ő ölelné át, mintha az ő karja melegítené. Az évek folyamán a köntös nem szakadt el, nem lett piszkos, egy igazi csoda volt.

  Azon az éjjelen Tran furcsa álmot látott, olyat, amit eddig soha. Az erdő közepe fele tartott. A fák előtte meghajoltak, a sáros föld megszáradt amint lépdelt, és oly simává vált, mint a csiszolt kövek, melyek a faluja útjait borítják. A csillagok az égen csak úgy ragyogtak, szinte fényessé tették az égboltot. Amint Tran haladt az erdő közepe fele, úgy kezdett valami beszélni hozzá, vezette útján. Minél közelebb került, annál jobban lehetett kivenni a beszédét... egy szó ismételgetését hallotta: Altora

  Tran nem tudta mi a jelentése ennek a szónak, nem ismerte azt a nyelvet, amit hallott. Egy hosszú ösvény állt közte, és az erdő közepe között, ahol egy táborhelyet pillantott meg. Tűz égett középen, és egy eltakart személy ült háttal Trannak. Ott volt a személy hátában. A föld gyengén megrezdült, és az egyik fa vastag gyökere kúszott ki a tűz másik felére, szembe a fura alakkal. Tran leült... felemelve fejét, rádöbbent, hogy ez az alak ismételgeti azt az ismeretlen szót.

  -Altora... Altora... Altora...

  Tran csak meglepődve hallgatta amint a fura alak egyre halkabban mondja ezt a szót, aztán elhalgatott.

  -Tudod mit jelent? - Kérdezte lágy nőies hangon a furcsa alak.

Tran nagyot nézett, amint meghallotta ezt a hangot. Ismerős volt neki ez a hang, utoljára 4 éve hallotta ezt a hangot a felesége ágya mellett, amint utolsó szavaival távozott az élők közül, melyet máig senki sem tud, csak Tran.

  -Nem - válaszolta Tran, miközben próbálta összeszedni gondolatait

  -Sok mindent... de legfőképpen Csodát. Csodát, mely mindent megváltoztat, csodát, melynek most jött el az ideje.

  -Ki... Ki vagy te?

A titokzatos alak levette palástját fejéről, és felnézett, majd megszólalt.

  -Jázmin.

  -Ez csak egy álom, ez csak egy álom, EZ CSAK EGY ÁLOM!! - Ordította Tran, de akárhogy próbálkozott, nem tudott felébredni.

  -Igen Tran, ez egy álom, de még nincs vége. De ne aggódj nemsokára...

  Ekkor Jázmin elhallgatott. Tran a nyakába borulva nézett a semmibe... nem igazán értette hogy mi folyik körülötte, de ez volt az első, hogy álmában ilyen valóságos legyen szeretett Jázminja.

  -Hogy lehetsz te itt? És mi van hátra még az álomból? Kérlek ne hadj megint egyedül! Hadd menjek veled - sorolta egymás után kérdéseit és kéréseit Tran

  -Ezek a kérdések jók Kedvesem. Majd egyszer választ kapsz rájuk, de nem ma. Ma másnak van a napja... maa van a napja, egy Csodának.

  -Miről beszélsz? Kérlek ne tedd ezt velem!

  -Amikor ott voltál az ágyam felett és elmondtam utolsó szavaimat, akkor azoknak mindegyik része értelemmel bíró volt. Te nem értetted, mivel nem ismered a nyelvet, melyet csak páran tudnak a földön. Azt mondtam akkor, hogy nincs mindennek vége, várj a csodára, szeretlek.

  Tran nem tudta mit válaszoljon.

  -Tudod Tran - folytatta Jázmin - miután emberi létem megszűnt, nem haltam meg teljesen, itt voltam veled. A rengeteg szeretet, amellyel készítettem a palástodat, megengedte, hogy bele bújjak én is, így mikor te hordtad, én is ott voltam a hátadon... óvtalak, melegítettelek, nyugtattalak.

  -Szeretlek Jázmin... - mondta Tran, és átölelte Jázmint, szembe nézve vele rátekintett arcára, mely semmit nem változott. Lágy és szenvedélyes csókkal telt az elkövetkezendő pár másodperc... tran azt kívánta, bárcsak sose érne véget ez a pillanat

  -Én is téged Tran. De az időnk kevés.
Eljött az ideje a csodának, mely nemsokára beteljesedik. De ehhez egy kérésemet kell teljesítened... az utolsót. Mielőtt véget érne az álom, kérlek ígérd meg hogy megteszed értem, és a csoda érdekében.

  -Megteszem. Érted akármit megtennék.

  -Jól van Kedvesem.

  Az álom kezdett véget érni, és az erdő közepén levő tűz hatalmas csóvákkal kereste Jázmint, aki az álom részeként szintén el fog tűnni. Tran megragadta Jázmint és szorosan tartotta. A tűz csóvái, mint erős kezek, keresték az immár Tran kezének szoritásának védelmében levő Jázmint.

  -Mi a feladatom? Mit kérsz tőlem?

  -Vezet majd a szél... mert a szél bizony beszél. Csak meg kell értened, és meg fogod érteni. És én is mindíg ott leszek veled... szeretlek.

  Amint ezt Jázmin elmondta, a tűzcsóvák kirántották Tran kezei közül. A nagy erejű lökés, melyet egy másik tűzcsóva okozott, annak érdekében, hogy Trant elgyengítse, hátra lökte a kétségbeesett férfit.
Beverte fejét, és elájult. Reggel ott ébredt, ahhol az álom véget ért... tran nem tudta hogyan került oda, de azt tudta, hogy az álom, amit látott, bizony fontos volt. Nem feledte ígéretét, melyet kedvesének tett, és csak fülelt. Nemsokára a hajnali lágy szellők is megérkeztek, melyek halkan, de tisztán érthetően beszéltek Tranhoz.

  -A csoda itt van közel, a kérés, melyet kedvesed kér tőled, maga a csoda, a csoda pedig egy gyermek. A te gyermeked.