Altora

Altora 9. Rész

Pár nap elteltével a király hívatta Altorát, ki az utóbbi napokban jobban élt mint addig bármikor. Szobája olyan tágas volt, mint régi falujában a nemeseké. Soha nem gondolta volna hogy valaha ő is ilyen helyen élhet.
A lépcsőkön lefele haladva a királyi család tagjainak képei voltak felfogatva. Altora csodálattal tekintett fel ezekre hiszen még sosem látott ennyire nagy festményeket. Bámészkodásában belefutott az őrbe, aki pár nappal azelőtt kisegítette.
Nem szóltak egymáshoz, az őrök a kastélyi szolgálat alatt nem beszélhettek. De szeme sarkából Altora kivette ahogy az őr ezt sugallja:
'Minden rendben lesz'
A trónteremhez érve ismét megakadt a szeme a 2 hatalmas szobron, most is érzett bennük valami különlegeset.
Még mindig nem tudta mi az, de egyre biztosabb volt benne hogy nem sima szobrokról van szó. Szeme végül a trónterem végén levő Királyon állt meg.
- Gyere közelebb Altora

Közelebb érve térdre borult, majd pár másodperc múlva egy könnycsepp csordult le arcán.
- Mi baj van? Talán egyik szolgáló nem bánt jól veled? Vagy a nagy falak szomorúságod oka?
- Királyom... Herald... Nem tudom mivel érdemeltem ki a kedvességed. Csupán ez a zavarodottságom oka.
- Állj fel - szólt, majd folytatta - beszélgessünk egyet a kertben
Altora felnézett a királyra, aki ott állt előtte kezét kinyújtva várva hogy Altora összeszedje magát és felsegítse.
Kissé félénken de elfogadta a Király kinyújtott kezét. Érezte rajta a gyengédséget, de azt is hogy mennyire ráncos és sértett. Végülis nem gyerekjáték Királynak lenni.

A kert a kastélytól nem messze, egy kőkapu után kezdődött, ahol kertészek tucatjai gondozták a virágok és fák megannyi fajtáját. A kert közepén egy hatalmas fűzfa állt, mely több száz éve tartott árnyékot a királyi család tagjainak. A fa alatt egy pad volt, hol a Király 2 legfiatalabb gyermeke ült egy szolgalány társaságában.
- Apa!! - szólt egyszerre a két gyermek.
- Uram Királyom - köszönt a szolgalány lehajtott fejjel.
- Gyermekeim, mit csináltok?
- Befontuk a hajunkat.
- Tényleg! De szép! Megtennétek valamit? Itt van ez a hölgy és szeretnék vele beszélgetni. Menjetek és fonjatok egy koronát neki a kert legszebb virágaiból.
- Jó! Menjünk, elkészítjük a legszebb koronát az egész királyságban.

A két lány ezután neki fogott a nagy feladatnak. Pár pillanatig a Király és Altora nézték a két szorgos lelket, majd a Herald Altorához fordult.
- Gondolom vannak kérdéseid - Kezdte a Király.
- Vannak - válaszolt Altora.
- Nekem is van pár... kezdd te.
Altora rátekintett a királyra majd összeszedve magát megszólalt:
- Ki vagyok én hogy a király kegyét élvezhetem? Ki vagyok hogy ölébe vett egy erdőből kilépett piszkos falusi lányt?
- Ez engem is érdekelne... Ki vagy valójában?
- Altora vagyok... Abból a faluból jöttem ami az erdő túloldalán van... Ennél többet... Nem tudok...
- Mikor találkoztunk azt mondtad hogy anyádat a járvány vitte el... Nos... Hadd mondjak el valamit neked... Az a járvány közel 400 éve volt...
Altora tágranyitott szemekkel vetett néhány pillantást a királyra aki így folytatta:
- Szóval vagy bolondnak nézed a Királyt és hazudsz, vagy tényleg 400 évet bóklásztál abban az erdőben. Azt tudjuk hogy aki az erdő mélyébe került még nem jött ki onnan... Az ország tudósai azt mondják, hogy az erdő mélyén annyira gyorsan telik az idő, hogy aki oda bekerül pár nap alatt megöregszik majd meghal, és ezt alig veszi észre.
Szótlanul hallgatta végig a lány azt amit a Király mondott.
- Szóval megkérdem mégegyszer... Ki vagy te? És most ne a nevedet mondd, vagy hogy honnan jöttél... Azt mond el, hogy ki vagy legbelül. Mert ember nem él 400 évig az biztos.
Altora ekkor rájött hogy zsákutcába került. A Király tudja hogy nincs minden rendben vele.
- Királyom... - ekkor feltekintett a Királyra és így folytatta - 400 éve... - még a gondolattól is megremegett a hangja - anyám a járványban életét vesztette...
- Ezt tudom! Mondj olyat amit nem tudok! - szólt rá kissé idegesen a Király.
- De én akkor még nem születtem meg! - szólt vissza ugyanazzal a hangsúllyal.
A király megszeppent.
- Bolond vagy te lány?
A király ekkor szembe nézett az egy ideje őt figyelő lánnyal és amit látott az megválaszolta minden kérdését.
A lány szemei tűzben izzottak. Vörösen izzott a hosszúkás pupillája, mely mélyén a Király egy olyan dolgot pillantott meg, mely bár ismerős volt neki, nem is tudta az idejét mikor látott utoljára.

- Kész vagyunk!! Nézd! Tetszik? - nyújtotta át a Király két lánya izgatottan Altorának a virágkoronát.
Altora kissé meglepődött, igazából nem tudta mit mondjon. A király viszont gyorsan reagált. Elvette a koronát, majd lassan Altora fejére tette.
- Altora - szólt a Király - te különleges vagy. Nem tudok sok mindent rólad, de azt tudom, és neked is tudnod kell, hogy sok közös van bennünk. De mára elég volt, holnap is nap van. Menj és pihenj le, hiszen holnap különleges nap lesz.
Altora nem tudta mire vélje ezt a kijelentést, de nem ellenkezett. Eléggé megviselte ez a beszélgetés, így visszatért szobájába.
Aznap éjjel nem aludt. Nem tudta kiverni a fejéből ami történt, és amit a Király mondott: "sok közös van bennünk".
Mire gondolhatott? Ő is egy sárkány? Vagy valami hatalmasabb?
Ezek a kérdések motoszkáltak a lány fejében, aki már alig várta a másnap reggelt...