Altora

Altora - 2. Rész - "Vezetni fog a szél"

Fájt a feje, mintha tényleg beverte volna a fejét valamibe, amíg álmát látta. De hogy került oda? És hol van ő egyáltalán?

Az álom annyira meseszerű volt, hogy Tran egyáltalán nem figyelte merre megy. Különben is, ott volt az a hang, mely mintha egy hívás lett volna, amely akaratlanul is maga fele csábítja az embereket. Úgy, mint a szirének dala a matrózokat egy csendes éjszakán. Tran körbenézett, és látta, hogy egy rég elhagyatott táborhely mellett áll, melynek közepén egy eső és szél gyötörte tűzrakás maradványai voltak. Egyik felén egy kő, másik felén egy gyökér kidudorodása volt, mely az erdő közepén található talán legöregebb fához tartozott. Azt mondták arról a fáról, hogy akkor esett le magként a földre, mikor még sárkányok éltek azon a vidéken. Tran tudta, hogy ez csak gyerekmese, de mégis, a fának volt valami furcsa misztikuma, melyet senki sem tudott kifejteni, de mindenki, aki látta, és érintette, érezte.

A szél kissé erősebben fújt mint korábban, mely mintha sürgette volna a még félálomban levő férfit. Tran nem tudta merre menjen, így ösztönét, és a szél szavait követve elindult az erdő azon része fele, hová még emberfia nem járt. Az ösvény, mely vezette útját, nehezen járható volt, talán csak állatok használhatták, azok se túl gyakran. Ahogy ment ismeretlen célja fele, Tran visszaidézte furcsa álmát, melynek minden részére tisztán emlékezett. Legfőképpen arra a meleg ölelésre, és szerelmes csókra, melyet ő úgy hiányolt. Közben a szél még jobban felerősödött, és Tran palástjába belekapva, felrepítette azt. Tran utánakapott, de az, mindig kitért a kétségbeesett férfi kapkodó kezei elől. Pár másodperccel később, a szél elrepítette a palástot az erdő rengetegjébe, Tran pedig mintha kergették volna, utána eredt legtöbbet jelentő ruhadarabjának. Futott, ahogy csak bírt, nem engedhette, hogy elveszítse az egyetlen dolgot, ami még melegítette meggyötört szívét. Hatalmas ledőlt fákat ugrott át, meredek emelkedőkön mászott fel és lejtőkön ereszkedett le, nem adta fel a hajszát, melyet mintha az életéért futott volna. A szél mintha parancsra, egyből lecsendesedett, a palást pedig egy szikla tetejére érkezett. Tran bár fáradt volt, nem engedte, hogy esetleg a szél újabb feltámadásával ismét elrepítse palástját. Felmászott a szikla tetejére, és palástját felvéve, ismét teljesnek érezve magát, leült a szikla csúcsára, hogy kicsit pihenjen. Nem tudta hol lehet, abban viszont biztos volt, hogy a szél vezette oda, ahol most tartózkodik. Letekintve a szikla másik oldalára, meglepődve ismerte fel, hogy az egy barlang bejára. Lemászott a szikla csúcsáról, hogy jobban szemügyre vegye a hatalmas bejáratot, mely ott magasodott előtte.

- Te aztán nagy bestia vagy - Mondta ki hangosan Tran, mivel nem gondolta hogy bárki is hallaná. - Itt még egy sárkány is otthonosan élhetne - Jegyezte meg humorosan, és hangosan felnevetett.

Nevetésének utolsó hangzására a föld megremegett, Tran szinte kidőlt a föld hirtelen mozdulásától. A rengés egyre csak erősödött, és mintha csak közeledett volna, elérte csúcspontját, amikor Tran már alig állt a lábán. Olyan volt ez a rengés, mintha lépések okozták volna, óriások lépései. Tran nem tudta mi okozhatja ezt, megrémült, hiszen egy barlang szájánál van, ami bármelyik pillanatban leomolhat, és maga alá temeti.

Amilyen gyorsan jöttek a rengések, olyan gyorsan szűntek meg. Tran megkönnyebbült, amikor ismét szilárdnak érezte maga alatt a talajt, és meg tudott állni a lábán anélkül hogy küzdenie kellene volna. Tran felemelte fejét, és rátekintett a barlang szájára, majd valami ijesztőt pillantott meg. Megfagyott benne a vér, rémületében nem tudott megmozdulni, és még csak gondolkodni sem. Két csillogó, tűzben égő szem tekintett le a barlang bejáratához képest aprócska férfira. Tran szinte azonnal földre borult, mely egy emberhez képest nagyon furcsa reakció volt. Általában az emberek elfutnának, vagy pedig próbálnának elrejtőzni. Tran tudta, hogy egyik lehetőség sem mutat kiutat, ezért inkább beletörődve sorsába várta a halálát, és abban reménykedett, hogy a teremtmény gyors lesz.

- Hmmm... - mordult fel rezgő hangon a még mindig sötétben rejtőző valami. - Ritka jószág vagy ezen a vidéken tudod-e? - Mondta, már teljesen kivehető hanggal.

Tran szinte nem volt magánál. A történések annyira megrémisztették őt, hogy bár hallott mindent, és értette is a szavakat, nem volt képes válaszolni.

- Bár szerintem magamfajtát sem látnak sokat errefelé - Folytatta, és próbálta nyugatatni a láthatóan a félelemtől magán kívül levő aprócska embert. - Jó pár ezer éve nem jártam ki ebből az amúgy tényleg igen lakájos barlangból - ezzel utalva rá, hogy hallotta Tran szavait.

Tran kezdett megnyugodni, de még mindig nagyon félt. Arra gondolván, hogy ezek talán utolsó percei, vagy akár másodpercei, köntösét magához szorítva próbálta kizárni a külvilágot.

- Tudom hogy félsz Ember, de nincs mitől tartanod. Vártam rád már nagyon rég óta, tudom ki küldött ide, ki vezetett idáig, és miért jöttél. Egy álom küldött ide, melynek minden pillanata, mintha valóság lett volna. A szél vezetett idáig, melynek szavait megértetted, és tudtad hogy az út, amelyen vezet egy csodához visz. És végül egy Csodáért jöttél, mely hamarosan eljön, és eljövetelével megváltozik az életed.

Tran összeszedve magát, lassan lábra állt, és óvatosan emelkedett fel. Minden bátorságát összeszedve szólalt meg, bár eléggé halkan és óvatosan választott szavakkal.

- Honnan tudsz ennyit rólam? Ki vagy te?

A lény óvatos lépéseket tett Tran fele, aki amint meglátta, hátrálni kezdett, majd megbotolva hátraesett.

- S... Sárkány??? - dadogta Tran, akit a látvány egyszerre lenyűgözött és félelmet keltett benne.

- A nevem Obeliah. Sárkány vagyok, talán az utolsó ebben az erdőben, vagy akár az egész földön. Több ezer éve élek ebben a barlangban, mely biztos oltalmat nyújtott nekem. De ne csak én beszéljek. Mi a neved?

- Tran - mondta ki összeszedetten a megnyugodni félben lévő ember - De... honnan tudsz ennyi mindent rólam?

- Mint ahogy már mondtam, vártam rád. Réges-régen megíratott, hogy lesz majd egy köpenyes férfi, aki csodát keres majd. Ez vagy te nemde?

- De igen. Te vagy a csoda?

- Nem. Bár számodra azt hiszem az vagyok. A csoda nemsokára eljön, nem kell sokat várnod rá.

Tran nem válaszolt, csak nézte a hatalmas eddig sosem látott teremtményt, mely teljesen olyan volt mint amit a mesékben hallott.

- Kerülj beljebb - Mondta Obeliah, és elindult a barlang belsejébe, Tran pedig szó nélkül követte...