Altora

Altora - 4. Rész - A Csoda

  - Nem értem - mondta kétségbeesetten Tran, ki teljes összezavarodottságában az összeomlás határán állt. - Ebből az egészből nem értek semmit. Milyen test? Hogy lesz az a test? Hogyan kaphatom kezeim közé gyermekem?

  - Segítek hogy megértsd - mondta Obeliah, majd tüzét ráfújta az egyetlen falrészre, melyet nem ért a fény.

  Tüze megvilágította ama sziklafalat, így már tisztán látható volt a tartalma: egy történet volt.

  - Ez itt a sárkányok története... Egyszer, valamikor régen, nagyon-nagyon régen, ősatyáink, megtalálták eme csodás világot. Ők voltak az első Sárkányok, kiknek keletkezése nem ismert, egyszerűen csak megjelentek. A Föld akkor teljesen más volt. A Tűz és a Jég teljes szimbiózisa lehetővé tette, hogy népünk letelepedjen, és törzsekre bomoljon, hogy benépesítsük a Bolygót. A Tűz birodalma, és a Jég birodalma lehetővé tette, hogy magunkba szívjuk energiáját, így rövid időn belül az egykoron egy ősfajból keletkezett család két, teljesen eltérő fajjá változott. Tűz, és Jég sárkányokká. A sárkányok és a bolygó közti szimbiózis létrejött, és a béke megmaradt... Több milliónyi év, több százezer született Jég és Tűzsárkány és a Föld már a mi világunk volt. Egy bizonyos pontig. Az emberekig, kik miután öntudatra ébredtek, elkezdték betölteni a Földet, építettek, szaporodtak, vadásztak. Csendben tűrtük jelenlétüket, amíg nem okoztak galibát. És nem okoztak, nem volt harc, nem volt háború. De az ember kapzsi, egyre többet akart, elvettek olyat is, melyhez még nekünk sem volt jogunk. Erdőket pusztítottak, állatokat irtottak ki, egymás ellen háborúztak. Megjelenésükkel a bolygó egyensúlya felborult, a Tűz birodalma összeomlott, helyébe mérhetetlen sok sivatag jött, míg a Jég birodalma összezsugorodott, mára már alig van belőle, helyébe óceánok, tengerek, hatalmas tavak kerültek. A Sárkányok így már nem élhettek ezen a kihalófélben, önpusztító emberekkel teli levő sárkupacon. - Obeliah felszusszant, zavart volt... majd folytatta - És akkor most jön a történet azon része, mely neked is magyarázatot ad. Miután a Sárkányok nagy része eldöntötte, hogy elhagyja a Földet, levedlették fizikai testüket, és szellemekként elindultak, új, számukra megfelelő élőhelyet keresni. Néhányan mint én és szeretett kedvesed, megtanultunk emberi testet felvenni, és nem kitűnni a tömegből. Miután valamelyikünk meghalt, itt maradt szellemként a földön, teste pedig egyesült a Föld porával. De ha... egy sárkány önnön akaratából kimászik testéből, azon testet egy másik szellem elfoglalhatja, ki azután irányítja azt.

  Tran végig hallgatta ezen beszédeket, majd levonva végső következtetését megszólalt:

  - Te vagy az utolsó élő, testtel rendelkező sárkány...

  - Igen... én vagyok... de eme szellem ki akar szabadulni, felfedezni, világot látni... és nem egyedül...

  - Jázmin is megy veled? - Kérdezte Tran, miközben szíve összeszorulva várta, a már biztosra vélt választ.

  - Jön... és így már csak egy szellem van, ki birtokba veheti testemet. És már várja ajándékomat... mint egy virgonc kisgyerek ugrálgat... bár még az is... de okos... okosabb mint én vagy te lennénk.

  Obeliah rámutatva a titokzatos írásokkal teli falra, megmutatta Trannak, hogy mi is fog történni...

  - Figyelned kell, csak egy esélyünk van... ha elrontjuk, mindannyian test nélkül maradunk... A feladatod egyszerű... amint elhagyom e testet, mond ki gyermeked nevét. Nem egyszer, nem kétszer, háromszor. Válassz bölcsen, el kell fogadja nevét... Amint készen állsz, gyere hátamba, majd tedd kezeidet csípőmre, hogy hátradőlve, elhagyhassam testemet.

  Tran végig hallgatott, becsukta szemét, majd pár másodperccel később előrelépett, Obeliah hátához lépett, és azt tette amit a sárkány mondott neki.

  - Felkészültél? - Kérdezte Obeliah végső döntésre biztatva Trant...

  - Igen! - Mondta határozottan Tran

  Ekkor Obeliah minden szellemi energiáját megfeszítve, testét hátrahagyva lépett ki szellemként, mely pár másodpercig látható volt Tran számára. Ez örökre megmarad emlékezetében, ahogy az az egész nap. Tran ekkor mély levegőt vett, és gyermeke nevét ordította teljes torokból:

  - Altora! Altora! Altora!

  A barlang fényei kialudtak, Tran megrémült, azt hitte gyermeke nevét nem fogadta el. De elfogadta. Obeliah élettelen teste fényleni kezdett, majd Tran mintha álmot látott volna, egy fehér, üres helyen találta magát. Nem volt ott semmi és senki. Hamarosan azonban megpillantott a távolban két alakot. Jázmin volt és Obeliah. Tran odaszaladt hozzájuk, és értetlenkedve, zaklatottan kérdezte:

  - MEGHALTAM?

  - Mi itt mind élünk - Válaszolta egyszerre Jázmin és Obeliah - ahogy gyermeked is. De még volna valami...

  - Mi lenne az? Mond kérlek! -Sűrgette őket Tran

  - Tudnod kell, hogy gyermeked félig a mi fajunkhoz tartozik. Az idő alatt, amíg nem volt teste, próbáltuk neki a lehető legtöbbet tanítani az emberek világáról, arról hogy hogyan kell viselkedni, megtanítottuk őt olvasni, írni, számolni, varázsolni... Minden olyan dologra, melyet egy sárkány és ember közös sarjadékának tudnia kell. De viszont nem tanítottuk meg azt, hogy milyen egy apa... hogy milyen valójában az emberek világa. Ezt neked kell megtanítanod neki. Nehéz lesz, de a lehető legtöbb terhet levettük válladról, hogy ezt úgy tedd, ahogy tudásod engedi.

  - Valójában az emberek világa? Ezt még én sem tudom...

  - Akkor ez mindkettőtöknek egy új kaland lesz, új dolgokat fogtok együtt felfedezni, új kalandokba fog belerángatni... és ne aggódj... nem kell védened... Ő majd védeni fog téged, elvégre egy sárkány... kinek ember nem árthat. Most pedig... eljött az idő, hogy a napnak vége legyen, és a csoda beteljesüljön...

  Amint ezen szavak elhagyták szájukat, a kislány, Altora tűnt fel, ki szaladott édesapjához, ki amint meglátta őt, ő is futni kezdett feléje. Futottak egymás fele... közben Altora kiáltásai betöltötték azt a hatalmas fehér mindenséget: ÉDESAPÁM!
 Tran könnyeivel küzdve futott lánya fele, és közben halkan magában mondogatta: Kislányom... Altora... kislányom...

  Tran ekkor letérdelt, és várta, amint lánya megteszi utolsó lépéseit. Közelebbről látva, Tran először s utoljára láthatta kislányát kisgyermekként. De az a pillanat egész életében ott lesz előtte, gyermeke kicsiny arcocskáját már soha többé nem fogja elfelejteni. Emlékezetébe zárta, és arra gondolt, hogy élete mostantól teljesen megváltozik. a szomorúságot felváltja a boldogság, a magányt a szeretet, a gyermeke utáni vágyat, a kalandok utáni vágy... Rámosolygott leányára, aki örömkönnyekkel teli arcával futott édesapja felé... Tran széttárta kezeit, levegőt vett, majd karjaiba ugró lányát kezébe zárva átölelte, és homlokát ajkával lágyan megcsókolta. Két szót súgott kis leánya fülébe: Kis csodám....

   Világos lett, világosabb mint eddig bármikor. Tran lassan szédülve a fény hatalmasságától lecsukta szemeit, majd mikor ismét kinyitotta őket, a barlang sötétjében találta magát. De nem egyedül...