Nem terveztem a 13 éves barátságomról mégegy bejegyzést írni. De, jelenleg nem tudom kinek kisirni magam (vagyis ebben a pillanatban) és jah, maradtam a szánalmasabb variációnál, hogy wattpadon sírok már megint. Csak a szokásos. Röviden tömören bevallottam mindent annak a lánynak, aki valszeg most korházba fekszik. Na de az elejétől.
Lehet életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy feloldottam facen és le írtam neki, hogy mennyire hiányzik. És ezzel együtt azt is, hogy szeretem. Az utóbbit legalább háromszor és oda kellett tennem, hogy nem barátként mert nem bírta felfogni. Na jah, erre már nem írta azt, hogy ö is szeret. Viccesen is jött volna ki ha egyszer van ekkora szerencsém. Konkrétan kikérte magának, és nem akarta elhinni. Mégis a legviccesebb, hogy amig az én képernyőm a könnyeimtöl ázott, ö addig nyugodtan "xd"-zgetett amikor mondtam, hogy majdnem rámásztam. Ja, sztem is vicces. Aztan elkezdett sírni, hogy neki elege van az életből és korházba juttatja magát. Hiába könyörögtem, hogy ne tegye, ki jelentkezett és azóta nem tudok róla semmit.
Elötte mondta, hogy megbánta azt amit csinált, én meg hittem neki. 👏 Fél óra múlva képes volt feltenni nekem azt a bizonyos kérdést, miután bevallottam neki mindent. "Leszel a gyerekem keresztannyja?" Hát meddig akar még kínozni? Képes volt felhozni megint a pasiját még ezek után is. Rá kellett jönnöm, hogy tényleg el kell engednem. Le írtam neki utoljára, hogy mennyire szeretem és letiltottam. Mostmár örökre. Innentől csak egy dolgom maradt: Erősnek lenni bármennyire is fáj.
ESTÁS LEYENDO
Egy bizonytalan lány naplója
No FicciónMindenkinek vannak titkai, kisebb vagy nagyobb. Az enyém az utóbbiakhoz tartozik. Bizonytalan vagyok, félek, nem akarom elveszíteni a barátaimat. Lehet ha mégis kiderülne a nemi irányultságom irtóznának tőlem, és elveszíteném őket. Azt biztos nem él...
