Egy bizonytalan lány naplója

Apró félelmek

Ülök a gép előtt iszom a kávémat miközben azon aggódom, hogyha kimondanám másoknak az egyik legnagyobb titkom kiket veszítenék el. Kiskoromba nagyon féltem a kritikáktól, azon is képes voltam sírni ha valaki lehülyézett. Ma már leszarom, vagy csak nem mutatom ki, ha igen akkor azt jól jegyezd meg mert ritka. Nem is emlékszem mikor törtem meg nyilvános helyen, legyen az iskola vagy egy bevásárló központ. Pedig általában ami a szívemen az a számon, na jó.. nem mindig, legalábbis sírás terén biztos nem. Nagyon nehezen barátkozom és nyílok meg, ha neked mégis kérlek becsüld meg, nem sűrű eset. Félek a csalódástól, az elutasítástól és lassan az emberektől is. Nem nagyon szeretek itthonról kimozdulni, pedig magányos vagyok.. nagyon magányos. Csak a könyvek és az írás maradt, ebben a kettőben igazán jó barátomra leltem.

Ismerős az az érzés amikor bemész egy közösségbe, és csak levegő akarsz lenni? Na én ezt mindennap átélem, persze ez közel se ilyen egyszerű. Ott vannak a barátaim igaz nincsenek sokan, jobban bele gondolva 7 és nem az osztályból hanem az egész iskolából. Ez a 7 természetesen mind az osztálytársam és ők nem érdemlik meg hogy hanyagoljam őket. Ők azok akik miatt megéri bejárni a hét öt napján, ezer hála nekik hogy a hülyeségeim ellenére is barátkoznak velem. Sajnos rossz vagyok az érzések kimutatásában, de nagyon szeretem őket csak olykor ezt tényleg szarul fejezem ki.. remélem azért érzik.

Kicsit félek belegondolni hogy a 7-ből mennyi maradna meg ha kiderülne hogy leszbikus vagyok.. vagy biszex tudom is én. De nem hetero az biztos. Igazából 16.éves vagyok és tudom korai még ilyen kijelentéseket tenni, de ez az amit biztosan tudok magamról. Az igazság homályos, voltam már fiúba szerelmes, de egyre inkább a lányok felé húzódom. Na de vissza a barátokhoz. A 7-ből 2-en tudják, most vagy elveszítek 5 igaz barátot vagy magamba tartom tovább és hagyom, hogy megfulladjak. Tavaly az egyik legjobb fiú haverom elszólta magát hogy milyen menő lenne, ha meleg lennék meg ha ő is és együtt mennénk meleg bárba. Én csak bólintottam, el is mondhattam volna neki hogy rajta múlik de akkor lehet -1 barát. Amúgy is csak viccből mondta, lehet igazából elítéli. Egy óriási piros pont hogy tartottam a számat és még nem tudja. "Még"

Egyszer ebbe fogok belefulladni, a ki nem mondott szavaimba. Szüleim se tudnak itthon semmit, próbáltam rá térni a témára és csak negatív vissza jelzést kaptam. Apa mindig is reménykedett benne hogy kap majd tőlem egy unokát, és ott lehet az esküvőmön, akárhányszor megemlíti meg szakad a szívem.. Anya meg.. nos ő elítélne.. Akárhányszor felkerült a téma csak húzta a száját és azt mondta : "Aki ezt az életet választja az undorító és beteg ember. " Mintha választás kérdése lenne... Kíváncsi vagyok, ha kiderülne akkor rólam is ezt gondolná? Á meg se akarom inkább tudni.