Testőröm Védelmében

2. rész

A fiatalok lassú léptekben haladtak, miközben kezeiket két oldalon, a falon tartották, hogy, ha már nem látnak a sötétségben, akkor legalább érezzék, hogy mikor, merre kell kanyarodniuk.
A pincében felkapcsolt lámpák erős fénye miatt hunyorogva haladtak tovább, és igyekeztek észrevétlenül elmenni a lent munkálkodó gondnokok mellett.
Mikor sikeresen visszaértek a szintre ahonnan elindultak, visszamentek a lány szobájához.

- Jace szólsz, ha Edgar megérkezik?

- Mindig szólok Roni - mosolygott.

- Jó, csak rendbe kell tennem magam... borzalmasan nézek ki.

- Szerintem Mr. Thomson értékelné az öltözetedet, mindig csak a fiús szereléseidben lát.

Veronica alig láthatóan elpirult, ahogy arra gondolt, hogy egy ilyen ruhában mutatkozzon a férfi előtt. Ő utálja az ehhez hasonló darabokat, de Edgar stílusából kiindulva, könnyen lehet, hogy valóban tetszene neki. Gyorsan megrázta a fejét, majd további beszéd nélkül becsukta szobájának ajtaját és leszólt telefonon a szobalánynak, hogy hozzon neki valami kényelmesebb ruhát, mert hamarosan megérkezik a zongoratanár.
Ahogy letette a telefont, az ajtó előtt álló fiú kopogott a faajtón.

- Roni, most szóltak, hogy Mr. Thomson megérkezett - dugta be fejét a bejáraton.

- Oké...

Veronica fújtatott egyet, majd a tükör elé pattanva még egyszer végig nézett magán. Azon kívül, hogy ő undorodott megjelenésétől, semmi kivetni való nem volt öltözékében, így csak szőke haját igazította meg, aztán el is indult. Kissé izgulva haladt végig a hosszú folyosón, a férfi még sosem látta ilyen ruhában, még sosem öltözött előtte jó kislánynak, ő az egyetlen felnőtt a környezetében, aki tudja, hogy milyen is igazából.
Elkalandozásaiból az rángatta vissza, hogy meghallotta kedves barátja mély hangját, ahogy újdonsült testőrét próbálja meggyőzni, hogy nem azért jött, hogy kivégezze a családot.
Roni nem is értette, hogy mi engedte erre következtetni a férfit... talán Edgar gondosan oldalra fésült haja? Talán fekete szövetkabátja és az az alatt rejlő hivatalos öltözék?
De az is megeshet, hogy a kedves mosolya miatt riadt meg tőle az új jövevény.
A lány a két férfi közé állt, Williamet kissé arrébb tolta és a lehető legszigorúbb tekintetét emelte a férfira.

- Elárulná, hogy mi a fene baja van?! - Roni hangjából sugárzott a méreg, de a tiszteletet nem felejtette el megadni.

- Ismeri ezt az embert?

- Nem, nem ismerem - fújtatott. - Miért védenék meg egy idegen embert?! Hozzám jött, úgyhogy le lehet róla szállni.

William tekintete továbbra is a számára idegen férfin maradt, de tett pár lépést hátrafele, mire Roni végre megnyugodott és a még mindig mosolygó férfira nézett.

- Miss. Howard - biccentett.

- Mr. Thomson.

A páros cinkosan összemosolygott, majd a férfi alig láthatóan a lányra kacsintott. Rövid időn belül mindketten elnevették magukat, aztán Edgar közelebb lépett Ronihoz, átkarolta a vállát és így indultak el a zongoraterem felé.

- Nem kéne így beszélned a felnőttekkel Veronica.

- Csak te érdemled meg, hogy illedelmesen beszéljek veled. Se az apám, se ez a tapló nem méltó a kedvességemre - emelte magasra az orrát.

- Igen, jól tudom, hogy azért meg kell küzdeni - nevetett. - Nekem se volt túl egyszerű dolgom. Egyébként mi bajod vele? Már azon kívül, hogy új ember.

- Nincs szükségem senki másra. Jamest nem helyettesítheti senki, Jace-el meg remekül elvagyunk. Amúgy meg nagyon kötelesség tudónak és merevnek látszik, félek, hogy mellette nem lesz gondtalan életem.