Testőröm Védelmében

9. rész

- Nocsak, hirtelen igényt tart a társaságomra? Ne féljen, egy hulla nem árthat magának.

Roni nem válaszolt. Lesütött szemekkel állt a férfi mögött és készen állt, hogy a föld alá süllyedjen szégyenében. Kicsit kellemetlennek érezte a helyzetet ő is; egy negyed órával ezelőtt tisztán és érthetően kifejtette, hogy nem kér William társaságából. Most meg olyan esdeklően nézett rá, mint egy kisgyerek, aki kérleli a szüleit, hogy maradjanak mellette, amíg el nem alszik, mert fél a sötétben.
Viszont tekintve, hogy William nem mozdult azután sem, hogy ő elengedte a zakóját, arra engedte következtetni, hogy talán mégis elérte azt, amit akart.
Látszott a férfi arcán, hogy gondolkodik, hogy nem tudja, mitévő legyen. Végül egy mély sóhaj kíséretében újra megnyomta headsetje gombját és a lehető legszigorúbb hangnemét felvéve megszólalt.

- Egy orvost Miss. Howard szobájába. Azonnal! – Aztán hátat fordított a lánynak és kicsivel halkabban hozzátette. – A garázsban találtunk egy hullát a jobb kéz felőli, legszélső autó csomagtartójában, takarítsák el onnan!

Miután végzett újra Roni felé fordult, és mellkasa előtt összefonva a karjait a falnak dőlt.

- Miért kell orvos? Jól vagyok.

- Nem, nincs. Sokkot kapott, még most is remeg.

Veronicának csak ekkor tűnt fel, hogy a férfinak igaza van; egész testében reszketett, de annyira, hogy az arca előtt táncoló rövid tincsek is megállás nélkül remegtek, felvéve minden porcikájának ritmusát.

- M- maga szerint... ki tette?

- Testőr vagyok, nem nyomozó. Fogalmam sincs. De remélem ez elég bizonyíték arra, hogy megértse, hogy szüksége van rám. Már, ha nem akarja ugyanúgy végezni, mint Peter.

- Ne viccelődjön ezzel!

- Kérem, én a lehető legkomolyabban beszélek. Ha továbbra is engedetlenkedik, engedély vagy kíséret nélkül megy sétálni, könnyen megeshet, hogy ön lesz a következő áldozat.
Minden bizonnyal ez csak egy üzenet.

- Miféle üzenet?!

- Olyan, amivel arra szokás felhívni a figyelmet, hogy a veszély forrása a közelben van, és elkezdett vadászni.

A férfi halkan beszélt, de a hangjában rejtőzködő derű, és az arcán bujkáló mosoly nagyon hátborzongató volt. Roni testén áramszerűen futott át a hideg, amit nem segített elrejteni libabőrös karja sem.

- Úgyhogy, ha jót akar magának; nyugton marad, szót fogad és belenyugszik, hogy mostantól ön mellett vagyok. Megkönnyítené a munkámat, ha nem kéne minden percben arról győzködnöm, hogy igenis hasznos az itt létem. Elfogadna végre?

Roni nem válaszolt azonnal, még egy darabig mérlegelte a dolgokat. Ha belegondol, tényleg csak a hasznára lehet, végülis, ha William kiiktatja az elkövetőt, akkor újra élheti a megszokott életét. Viszont, ha nem, akkor úgyis minden mindegy, hiszen meg fog halni.
Nem mellesleg lehetne ezerszer rosszabb társasága is – legalábbis ezzel próbálta nyugtatni magát. – Lehetne mellette olyan ember is, aki nem foglalkozna vele ennyit sem. William állta a sarat, amikor a szeme elé került a hulla, és most is itt van vele, pedig biztos, hogy temérdek dolga lenne. Igaz, hogy James is ilyen volt, de ebből az alakból senki sem nézni ki, hogy tud figyelni mások érzéseire.
Ezeket átgondolva, megfontolandónak tartotta az ajánlatot.

- Nos? – vonta fel egyik szemöldökét a férfi.

- Két feltétellel.

- Hallgatom – sóhajtott.