The Wings of Freedom - AoT második generáció

5

*Kara*

  A zűrös éjszaka utáni nap (reggel a kertek alatt sikeresen megléptünk a fiúktól, így nem lett bajunk a kalandból) végig a kései történéseken rágódtam. Vesta egész nap nem szólt hozzám egy mukkot se, az ebédlőben is inkább Michalis mellé ült, sőt, látszólag azt szerette volna, ha azt is elfelejtem, hogy a világon van. Tudtam, szörnyű bűntudat gyötri a hallgatózás miatt, és fél, mikor veszem elő és olvasok be neki a katonához abszolút nem méltó (vagy épphogy ahhoz méltó, attól függ, honnan nézzük) viselkedése miatt, ám ez volt most a legkisebb bajom. Az egyetlen, ami érdekelt, az volt, hogy Jaeger vajon mennyit hallott az ablak alatti diskurzusból.
  

  A fekete hajú fiú semmi jelét nem mutatta, hogy bármi is a fülébe jutott volna a Thomassal kötött megállapodásomból, mégis olyan érzésem volt, hogy tegnap óta távolságtartóbb lett velem: a kiképzés során még a megszokottnál is jobban kerülte a társaságom, és a szokásos kihívó pillantások is elmaradtak, mikor valamit jobban csinált nálam. Amit mondjuk aznap nem volt nehéz, mert kételyeim teljesen elvonták a figyelmem a kiképzésről, így nem egyszer potyogtam le a magasból- legnagyobb bosszúságomra.

  - Sziasztok! - huppant le mellém ekkor Natasha, akinek a legbosszantóbb vonása talán az volt, hogy mindig úgy közlekedett, mint a hurrikán. Bár, jelen esetben nem nagyon bántam, hogy kizökkentett a paranoiás gondolataimból, mert még öt perc és fix, hogy megőrülök.
  

  - Mik azok ott nálad? - kérdezte Vesta, kanala fölött kíváncsian a kadét ölébe pislogva.

  - Meghozták a szállítmányokat - harapott bele Natasha a pár másodperccel ezelőtt még a tányérom szélét díszítő krumpliba - Kaja, fegyver, miegymás. Pár évvel ezelőttig ez a Helyőrség dolga volt, de mivel olyan baromira meg vannak becsülve, mostanság a Felderítő Egység csinálja ezt is.
  

- Mivan?! Szóval már ők a málhás szamarak?! - csapott az asztalra Thomas.

  - Ja - biccentett Natasha - Ennek egy a jó oldala: jóban vagyok a sráccal, aki hozza a cuccokat, úgyhogy mindig megkapom, amit anyáék otthonról küldenek.

  - És ezt mind neked küldték? Nagyon aggódhatnak érted - meredt Vesta döbbenten a lány ölében magasodó kupacra.

  - Neeem, tőlük csak a szokásos kajacsomag jött - bökött a már kibontott dobozra Natasha - Anya meg van győződve róla, hogy éhezem.

 - És a többi? - kérdezte Michalis.

  - Azok nektek jöttek - mosolyodott el a barátnőnk, és már neki is állt, hogy szétossza a csomagokat.

  - Nekünk?! - csodálkozott Vesta, miközben a barna hajú lány a kezébe nyomott egy kisebb dobozt.

  - Nektek bizony - nyújtotta át a következő csomagot Natasha, ezúttal Michalisnak.

  - Hűha! - kiáltott fel Vesta, aki már ki is bontotta a küldeményt.

  - Mi az? - hajolt át az asztalon Thomas kíváncsian.

  - Süti - mosolygott a barna hajú lány - Kértek? Apa, amikor hazamegy mindig süt valamit, és általában nagyon finomak.

  - Én kérek! - repült rá Natasha az ingyenkajára, és egybe be is kapott vagy négyet. Miközben ő elégedetten csámcsogott az (amúgy tényleg mennyei) sütin, a többiek is nekiestek a viharvert csomagolásnak.

  - Juhú, anya elküldte a könyveimet! - ölelte magához a kopott köteteket Thomas - Meg ő is küldött sütit. Bár azt csak védőoltás után ajánlatos megkóstolni.