A Mindenség Királynője

10. fejezet

Reyna kiváncsian nézte a tükröt.
A kerete csillogott abban a fényben ami megvilágította a szobát. Szélein bonyolult virág és inda, nap, levél, és hópehely mintázat volt látható. Minden oldalán egy. A tükör felülete rendkívül sima és fényes volt. A tükörkép tökéletesen látszódott benne.
Reyna már nagyon rég nem nézett tükörbe. Most, hogy megtette néhány változást fedezett fel magán.
Szeme sokkal élénkebb zöld lett és mintha valami földöntúli csillogást is látott volna benne. Haja amely ezelőtt csak barna szálkás tincsekben lógott, most mintha egy kicsit dúsabb lett volna. A lány meg mert volna esküdni rá, hogy egy kicsit világosabb is lett a színe. Eszébe jutott, anyukája most biztos azt mondaná neki, hogy sokkal szebb lett mint volt. 
Egy nagy sóhaj kíséretében érintette meg a tükröt, de az ujjai ahelyett, hogy megáltak volna a tükör felszínén, továbmentek be a tükörbe.
A lány ijedten húzta vissza a kezét amin egy violalila pillangó ücsörgött. A pillangó felrepült a lány kezéről majd visszaszált a tükörbe. Vagy oda ahova a tükör vezetett.
- Lányok, gyertek ide! Ezt nézzétek! - kiáltott oda Pipernek és Hazelnek.
- Mit kell nézni? - kérdezte értetlenül Piper.
- Ez egy tükör Reyna. Nem láttál még tükröt? Bár mondjuk egy kicsit fura hogy még nem láttam itt. De attól még nagyon szép. - jegyezte meg Hazel.
- Nem is ez a legfurább benne. Ha hozzáérek a kezem nem áll meg a felületén hanem megy tovább valahova. - jelentette ki a lány, majd beledugta a kezét a tükörbe. A két lány ámulva nézte az eltűnő kezét.
- Én elmegyek oda ahova ez a tükör vezet! - döntötte el a lány amint visszahúzta a kezét. - Ez a tükör nem véletlenül jelent meg előttem. Egy szélfuvallat lapozta ide ezt a könyvet, ami szerintem nem a véletlen műve. Ez egy üzenet, miszerint nekünk oda kell mennünk.
- Hát ez egy elég fura ötlet. Dehát mit is veszthetünk? Ez a nap úgyis felkerül a legrosszab napjaim listájára. Irány a tükör! - jelentette ki Piper.
Először Reyna ment be, majd Piper, és végül Hazel. Nagyon elcsodálkoztak azon amit látott.
Egy csodaszép tisztásra ért ami öt részre volt osztva. Az első részben ezrével nyíltak a virágok és mindehol pillangók meg madarak repkedtek.
A másodikban nagyon nagy volt a fény és minden a nyár hangulatát árasztotta. A harmadik színes és szép volt. A lehullott őszi falevelek és a fény ami behatolt az ott lévő fák között valami csodálatos színkombinációt alkotott. A negyedik hűvös volt de nem annyira hogy meg lehetett tőle fagyni. Azon a részen mindent befedett a hó. Az ötödik rész a többi között helyezkedett el. Ott nem volt, se túl meleg, se túl hideg, nem volt olyan sok növény, de nem volt kopár sem.
A látvány annyira lenyűgözte őket, hogy pár percig csak áltak, és tátott szájjal bámultak.
- Csukjátok be a szátokat, mert a végén még belerepül egy pillangó. - szólalt meg egy ismeretlen hang. 
- Ezt ki mondta? - kérdezte Hazel amint valahogy visszatért a kábulatból. 
- Enye! Már köszönni sem szokás?- válaszolta egy másik hang.
- Jó napot. Kikkel beszélgetek?
- Ez így már mindjárt más. A nevem Hemera és itt vannak velem a testvéreim Vesper, Sideria és Meteora.
- Kik vagytok?
- Mi vagyunk az évszakok nimfái.