Boys Next Door [GOT7 FF]

✨ 2. ✨

A csapat hamar összeverődött, és a mi házunktól indultuk el gyalog. A klubban iszonyat meleg volt, és hatalmas tömeg. Odafurakodtam a pulthoz, hogy piát rendeljek magamnak és Elenának. Hannah már az első tíz percben összeivott mindent, amit csak meglátott, úgyhogy igen jól érezte magát, egy idegennel táncolt a parkett közepén.
- Szia. - intettem le a pultos srácot. - Rendelnék.
Lediktáltam neki a különböző alkoholos italok neveit, majd bemondtam az asztalunk számát, de amikor hátra fordultam, üresen találtam azt.
- Nos, asszem megvárom itt.
A srác végigfuttatta a tekintetét rajtam, tetőtől talpig végigmért, majd eltűnt a hátsó raktárban. Leültem egy bárszékre, ami éppen akkor üresedett meg, és a szememmel kerestem a többieket.
- Miranda. - csapódott be mellém Veronica, amitől finoman szólva megijedtem. - Beszélnünk kell.
- Már megint? - sóhajtottam fel elgyötörten, mert máris levágtam, miről lesz szó.
- Még mindig. - javított ki. - Nem tudom, mit kéne csinálnom. Olyan érzés, mintha minden helyes és helytelen lenne egyszerre.
- Kitalálunk valamit. De ha félresiklik a dolog, akkor sem a te hibád lesz. - ráztam meg a fejem. - Nem te kezdted ezt az egészet. Te csak jót akarsz...
- Össze vagyok zavarodva. - támaszkodott meg a bárpulton, a kezét a homlokához szorítva. - Úgy érzem, végig csak hazudott.
- Miért tenne ilyet? - ráncoltam a homlokom. - Szeret téged.
- Megcsalta a barátnőjét, Miranda. - hozta fel mintha nem tudnám, mire gondol. - Ezen nem változtat semmi. És én lettem a ribanc.
- Nem is tudtál róla, hogy barátnője van. Ne okold magad feleslegesen.
Közben megjött a pia, amit gyorsan kifizettem, majd elvettem a számlával együtt, és leültünk egy üres asztalhoz. Lepakoltam a táskámat magam mellé, aztán majdnem ki is hajítottam a kezemen szorongatott papírt, de ekkor láttam meg, hogy van mellette még egy. Egy vékonyka csík papír, rajta egy telefonszámmal. A pultos srácnak tényleg tetszhettem. Összehajtottam és beledobtam a táskámba. Veronica elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Mi van? - fordultam felé belekortyolva a saját italomba. - Majd hívogathatjuk rejtett számról.
- Nem értem, miért nem akarsz egy rendes kapcsolatot, Miranda. - forgatta a szemét. - Hívd fel szegényt holnap és hagyd, hogy elhívjon valahova.
- Tudod, hogy nem érdekelnek a fiúk. Nem most. - odatoltam Elenának a saját piáját, aki lefékezett az asztal mellett. - Óvatosan, tele van!
Ezt azonban már nem hallotta, belevegyült a tömegbe, magasra tartva a színültig töltött poharát, amiből időnként kilöttyent a tartalma. Az emberek tengere azonnal bezárult mögötte.
- Tudom, tudom. Elég sok szarságon mész most keresztül. - igazította meg a gyűrűket az ujján Veronica, és dobolni kezdett a pohara üvegén. - Egyáltalán nincsenek terveid?
Megráztam a fejem.
- Még egy évem lesz kitalálni. Akkor meg minek siessek vele? - nevettem fel keserűen. - Rossz látni, hogy ti mind bebiztosítottátok magatokat, én meg kilógok a sorból.
- Mi lenne, ha lenyelvvizsgáznál a nyáron? - vetette fel. - Tudom, hogy nem szereted a rendszert, de a koreai már olyan, mintha az első nyelved lenne. Itt a nagy lehetőség, hogy karriert építs magadnak külföldön, vagy tolmácsnak menj.
- Az élet iróniája, hogy a szomszédaink is félig koreaiak. - vetettem fel a témát, hogy eltereljem a szót. - Majd eltársaloghatunk, amikor átugrok hozzájuk.
- Szóval átmész? - nézett rám elégedett vigyorral. - Tudtam én.
- Te mindig mindent előre tudsz. - forgattam a szemem. - Hogy látsz bele az agyamba?
- Milyen agyadba? Forgasd még egy kicsit a szemed, hátha megtalálod azt is.
Onnan tekintünk egy témát lezártnak, hogy inzultálni kezdjük egymást, úgyhogy bele is merültünk valami teljesen másba, egészen ameddig a pultos srác meg nem állt az asztalunknál.
- Ó, a rohadt életbe. - csapott  homlokára drámaian Veronica. - Meg kell keresnem Wendy-t. Ülj csak le. - egy mozdulattal lenyomta a velem szemben lévő padra a srácot, és elrohant.
A piáját természetesen az asztalon hagyta, de nem szóltam miatta. Ez volt a tökéletes kibúvó, ha kezdeném gázul érezni magam.
- Szia. - mosolygott rám félénken a srác, és a pulthoz pillantott.
Valószínűleg nem engedték el csajozni munkaidőben, úgyhogy figyelnie kellett, nehogy a főnöke rajtakapja.
- Szia. - köszöntem neki vissza teljesen normálisan. - Régóta dolgozol itt?
Sikerült elindítanom a beszélgetést, mielőtt bemutatkozhatott volna, ez Yvonne első számú szabálya volt. Ha nem tudja a neved, nem tud megtalálni se. Viszont tíz perc múlva kezdtem érezni, hogy valójában én nem akarok itt ülni, szóval Veronica piájával a kezemben mosolyogva bocsánatot kértem, és belevegyültem a tömegbe. Csodával határos módon sikerült megtalálnom, odaadnom neki, és abban a pillanatban valaki meglökte oldalról. Az alkoholos ital fele-fele arányban borult rám és rá, az illető pedig utat fúrva magának a tömegben eliszkolt. Wendy még így is utána rohant, miközben körülöttünk megállt az élet.
- Basszus. - hajoltam le összeszedni az széttört üvegszilánkokat, de hirtelen egy kéz fogta meg  csuklómat.
Felkaptam a fejem.
- Nyugi. Majd én elintézem. - mondta a pultos srác, mire mindenki teret engedett neki.
Veronicával a mosdóba mentünk leöblíteni a ruhánkat, de amint befordultunk az ajtón, máris nekem szegezte a tekintetét.
- Láttad, milyen aranyos volt?
- Ez a munkája.
- Nem csak arra értem. Ez a srác annyira a te eseted. Jól néz ki, udvarias, és tutira vicces is. Ráadásul az egyenruhája. - a kezével legyezgette magát, mint aki mindjárt elájul. - Az egyenruhája nagyon dög.
- Tőlem ez egy határozott NEM. - léptem a mosdókagylóhoz, és megnyitva a meleg vizet alá tartottam a ruhám alját.
- Legalább egy esélyt...
- Nem, nekem nem kell kapcsolat. - zártam le a témát. - Komolyan.
- Akkor vihetem?
Kicsavartam a vizet a ruhámból, és megszárítottam a kézszárítóval.
- Vidd.
Kiléptem a dübörgő zenébe, elrohanva az asztalunk mellett felkaptam egy poharat, és lehúztam a tartalmát. Aztán egy pillanatra miden elsötétült előttem. Megráztam a fejem, és amolyan "mi a fene volt ebben a cuccban" nézéssel vetettem egy pillantást a pohárral. Ami nem az én poharam volt, és nem is a barátaim közül valakié. Megvontam a vállam, és visszatettem oda, ahonnan elvettem, majd belevesztem az embertömegbe.

Arra ébredtem fel, hogy valami leesett a közelemben. Igen, sikerült levernem egy lámpát az éjjeliszekrényről, ami valószínűleg darabokra tört, és a porcelán szétszóródott a földön.
- Várjunk csak. - futott át az agyamon. - Nincs is lámpám. Még éjjeliszekrényem sincs.
A szemeim azonnal felpattantak, majd nagy lendülettel felültem az ágyban, ami természetesen nem a enyém volt. Szoknom kellett a fényt, amitől megfájdult a fejem. Lepillantottam a földre. Igen, valóban szétzúztam valaki lámpáját. Remek.
Körülnéztem magam körül, és...
- Mi a szar?
Úgy pattantam ki az ágyból, mintha lőttek volna rám. Ugyanis a másik oldalamon Jaemin feküdt, akit sikerült felébresztenem ezzel a mutatvánnyal.
- Örülök, hogy magadhoz tértél, de lehetett volna halkabban is. - nyöszörögte, majd megfordult a fal felé.
- Hogy kerültem ide? - kérdeztem hangosabban a kelleténél, de meg sem mozdult, csak sóhajtott egy nagyot.
- Totál kiütötted magad, Miranda. - mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. - A barátnőid hazahoztak, de nem mertek bekopogni, a szüleid valószínűleg kicsináltak volna. Szóval átcsengettek hozzám, és megmentettem az életed.
- Azért ne túlozzunk. - morogtam rá. - Legalább hagytál volna a kanapén. Vagy az udvaron. Az is oké lett volna felőlem. - beszéltem tovább, miközben felvettem a magassarkúm. - Mit fogok mondani anyáméknak?
- Azt, hogy átjöttél megismerni a haverjaimat.
A kezeim lefagytak a mozdulat közben. Francba. Hát persze. Jaemin áthívott, erre támaszkodhatok majd. Csak abban is egészen biztos voltam, hogy félig ájult állapotban rángattak be az ajtón, mindenki szeme láttára.
- Nyugi, még nem járattad le magad előttük teljesen. Csak akkor láttak, amikor már aludtál, és Veronica behazudta nekik, hogy kizártad magad otthonról.
- Ó. - döbbentem meg. - Ez kedves volt tőle. Sikerült felszednie a pincér srácot?
- Nem. - rázta meg a fejét, továbbra is fekve. - De nagyon szíven üthette a dolog. Egyfolytában ezt hajtotta, ameddig itt voltak. Jó fej lányok, csak nagyon hisztisek.
- Hé! - szóltam rá. - Csak én inzultálhatom a barátaimat. Most pedig, ha megbocsájtasz... - felkaptam a vékony boleróm, és a telefonom, ami valahogy a földre került. - Haza kell mennem, és kimagyaráznom anyáméknak, hogy kerültem a szomszédba tegnap este. Kösz a megvigyázást. Lógok eggyel.
- Bármikor, viszont behajtom rajtad. Nem felejtek.
- Azt gondoltam.
Kiperdültem a szobából, olyan halkan, ahogy csak a magassarkúm engedte, bezártam az ajtót, majd a falon csüngő kicsi tükörbe néztem. 
- Basszus. - szitkozódtam suttogva, amikor megláttam az arcom.
Az összes sminkem lefolyt, és feketére festette a szemem alatti részt. Tettem egy lépést hátra, de a cipőm sarka nagyot koppant. Dühösen kaptam le mind a kettőt, azzal a céllal, hogy ha gáz, ha nem, kézben viszem haza, végülis, csak a szomszédba kell mennem. A telefonomba mélyedtem, hogy nem küldtem-e részeg sms-eket az exeimnek, és átvágtam a hallon.
Aztán beleütköztem valakibe.
- Bocs. - mondtam, majd pár másodperces fáziskéséssel fel is néztem.
Egy sötét hajú srác állt előttem, nem az az agyongyúrt fajta, de nem is a fogpiszkáló vékony. Igazából valami gazdag üzletemberre hasonlított, és ugyanúgy a telefonjába bújt, ahogy én. Végigmértük egymást. Bár én azért, mert rettentően jól nézett ki, ő meg valószínűleg azért, mert elmehettem volna a halott menyasszonynak is.
- Szóval kizártad magad otthonról, mi? - kérdezte visszafojtva a nevetését.
- Pontosan így történt. - forgattam a szemem, majd kikerültem, és mentem volna tovább. 
Már éppen az ajtóban jártam, amikor utánam szólt, a kezem pedig megállt a kilincs fölött.
- Egyébként Jackson vagyok.
- Én pedig már itt sem vagyok.
Tudtam, hogy bámul utánam, ahogy elhaladtam a hatalmas üvegajtó előtt, végigsétáltam a kerten, és még akkor is úgy éreztem, hogy néz, amikor már az utcán voltam. Kezdett felpezsdülni az élet odakint, úgyhogy megszaporáztam a lépteim, nehogy valaki meglásson a jelen állapotomban.