Boys Next Door [GOT7 FF]

✨ 11. ✨

Egy hét telt el, és látszólag minden a legnagyobb rendben volt. De csak látszólag. Szinte ki is ment a fejemből, amit Mark mondott a nyaralásukról, de a kiadójuk intézkedett, hogy újra emlékezzek rá.
Reggel nyolckor úgy pattantam ki az ágyamból, mint még soha. Énekelgetve mentem le reggelizni, egyedül, mert anyáék már egy fél órája leléptek dolgozni. Csináltam magamnak egy kávét is, aztán még forrón leküldtem, és kinyitottam a szekrényem ajtaját. Kiemeltem két vállfát, és egy táskába raktam a pizsamának használt pólómat és testnadrágomat is, mivel úgy volt megbeszélve, hogy a szomszédban alszok. Felöltöztem, miközben a házimozirendszer keverőn játszotta a zenét, amibe már egy pár GOT7 szám is belekerült.
Tudtam, hogy a többiek már valószínűleg ott vannak, hiszen konkrétan már ott is éltünk. Ha valaki azt mondta volna nekem a nyár elején, hogy megismerem a szomszédom meg a haverjait, és össze is jövök az egyikkel, biztosan kiröhögtem volna. Arról meg már nem is beszélve, hogy ezek a haverok valójában énekesek.
Összefogtam a hajam, bár még így is rettenetesen izzadtam. Talán az idei nyár legmelegebb napja készülődött. Elfordítottam a kulcsot a zárban, és elindultam Jaemin-hez, azonban megtorpantam, mikor felnézve a telefonomból szembe találtam magam hét gigantikus bőrönddel. Kapkodni kezdtem a fejem, de az utcán senki sem volt. Próba-szerencse alapon elindultam befelé a házba, viszont az nem nyílt. Kopogni kezdtem, és legalább tíz percet vártam, mire Jinyoung ajtót nyitott.
- Miért vannak bőröndök a ház előtt? - kérdeztem rosszat sejtve, köszönés helyett.
- Gyere be. - kerülte ki a választ, majd szélesre tárta az ajtót.
A megszokottal ellentétben a fiúk nem az emeleten voltak, hanem az előszobába kihelyezett babzsák fotelekben foglaltak helyet, a barátnőim nélkül. És feltűnően csendben voltak.
- Mi történt?
Jaemin érkezett meg, egy tálcán limonádét hozott poharakban, és nekem is átnyújtott egyet.
- Hazamegyünk. - törte meg a csendet Jaebum.
- Mi? De hát azt mondtátok...
- Elmondtam neki. - szakított félbe Mark.
- Úgy volt, hogy senkinek nem mondjuk el. - fordult felé Yugyeom.
- A kiadónk döntött. - mondta egyenesen a szemembe Jackson. - Vissza kell mennünk a papírok miatt...
Youngjae lehajtott fejjel ült az egyik fotelban. Letettem a táskám a földre, és elfoglaltam a mellette lévő üres helyet.
- Nem fogunk csak úgy beletörődni. - nyugtatott meg BamBam. - Fel fogunk lázadni!
- Abbahagynád ezt a hülyeséget? - csapott rá a magasba emelt öklére Jaemin. - Nektek egyáltalán nincs ki a négy kereketek. Mindannyiótoknak annyi lesz.
- Akkor legyen. - mondta Mark. - GOT7 vagyunk, nem GOT6.
- Megjöttem! - robbant be az ajtón Veronica, de azonnal lehervadt a mosoly az arcáról, amikor végignézett az elgyötört társaságon. - Mi történt?
A barátnőim egyesével szállingóztak be, a fiúknak pedig eszükben sem volt elindulni, ameddig nem köszönnek el mindenkitől. De lassan eltelt egy egész óra. Idegesen néztem az órámra, miközben a másik kezemmel Youngjae kezét fogtam. Hannah sehol sem volt.
Végül felpattantam, és a fülemhez emelve a készüléket felsétáltam az emeletre. Meg sem kellett fordulnom ahhoz, hogy tudjam, a léptek, amik követnek, Mark-tól származnak.
- Haló?
- Hol vagy, Hannah?
- Fogalmam sincs...
- Hogy érted ezt? - szaladt össze a szemöldököm, a legrosszabbra készülve.
- Tegnap Tom meg Will elvitt bulizni. - mesélte röhögve. - Tudtad, hogy együtt vannak? Ez tökre beteges...
- Azonnal át kell jönnöd!
- Várj... - hallottam, hogy ledob egy takarót magáról, majd egy ágy nyikorog hangosan, ahogy feláll. - Hm. - egy másodpercre beállt a csend a vonal másik végén. - Annyira nem is néz ki jól. - jegyezte meg, inkább magának, mint nekem, mert igen halkan hallottam a hangját.
- Mit csináltál, Hannah? - meresztettem a szemem, Mark pedig nyugtatóan a vállamra tette a kezét.
- Ó, nyugi már. Csak szórakoztam egy kicsit...
- Tudod mit? - kérdeztem hitetlenül. - Inkább ne is gyere.
Rácsaptam a telefont, mielőtt bármit is mondhatott volna. Komolyan elhittem, hogy megváltozott. Azt gondoltam, hogy így, hogy Yugyeom mellette van, nem fog több baromságot csinálni, de hát kit is áltattam. Hannah csak Hannah, ugyanaz a lány, aki mindig is volt.
- Ne is foglalkozz vele. - próbált valamivel jobb kedvre deríteni Mark.
- Menjünk vissza a többiekhez. - fordultam meg, de visszatartott.
- Csak egy pillanat. - kérte, miközben bezárta mögöttünk a szoba ajtaját.
A teljes sötétségben álltunk egymással szemben.
- Nagyon valószínű, hogy ezután már nem jövünk vissza. - mondta komolyan. - Maximum jövő nyáron, de talán még akkor sem.
- Van egy szabad évem. Veletek mehetnék...
- Mit szólnának hozzá a szüleid?
- Felnőtt nő vagyok. - kértem ki magamnak. - Veletek akarok menni. Megvan a nyelvtudásom, és dolgozhatnék. - hadartam.
- Nem kérhetem ezt tőled. - rázta meg a fejét. - Itt kell maradnod.
- Mi van, ha nem akarok itt maradni? Halálra fogom unni magam ebben az egy évben. Miért ne utazhatnék ahelyett, hogy itthon rágódom ezen az egészen?
Mark szó nélkül nézett rám.
- Veled akarom tölteni ezt az évet, és még többet is.
- Az őrületbe kergetsz, Miranda. - sóhajtott fel.
- Köszönöm.
- Nem várunk tovább. - nyitott be váratlanul Jaebum.
- Miranda velünk jön. - felelte Mark.
- Hogy mi?
- Miranda velünk jön? - érkezett meg BamBam is.
- Én segítek neki összepakolni! - jelentkezett Jackson.
- Ez túl gyorsan jött. - állapította meg Jaebum, de én már Jacksonnal tartottam lefelé.
Tudtam, hogy valószínűleg életem legmeggondolatlanabb döntését hoztam meg, a barátnőim ki fognak akadni, és valószínűleg a szüleim is, de amilyen gyorsan jött az ötlet, olyan komolyan is gondoltam. Nagyon.
Mindenki megrökönyödve nézte, ahogy kirontunk a házból, majd átrohanunk hozzánk. Előkaptam a legnagyobb bőröndöt, amit csak találtam, és hajigálni kezdtem a ruháimat. Közben pedig kikerestem anya és apa számát, majd csoportos hívást kezdeményeztem.
- Sziasztok. - köszöntem, mielőtt bármelyikük is megszólalhatott volna. - Figyeljetek. Halasztanom kell egy évet, ez tiszta. De nem ülhetek itthon a csodára várva ezalatt az idő alatt. Lehetőségem nyílt Dél-Koreába menni, és tudjátok, hogy régóta tanulom a nyelvet. Szóval meg fogom ragadni. Felnőtt vagyok, tudok vigyázni magamra, ráadásul nem leszek egyedül. Dolgozni fogok. - egyszerűen nem mertem elhallgatni, túlságosan tartottam attól, hogy mit fognak mondani, ha beáll a csend.
De előbb-utóbb beállt. És sokkal hosszabb volt, mint amire számítottam. Lefagytak a kezeim a bőrönd fölött, Jackson viszont ugyanúgy rámolt, mint eddig. Anya és apa egyszerre kezdtek el beszélni.
- Nem támogatom. Nagykorú vagy, így nem szólhatok bele, de határozottan nem támogatom ezt a döntést. Remélem, nem kell felsorolnom, miért.
- Nem rossz ötlet.
Mindkettőjük reakcióján alaposan meglepődtem. Annyira, hogy le is kellett ülnöm. Jackson hirtelen megállt, de én intettem neki, hogy semmi baj.
- Tudom, hogy ez fontos neked. - folytatta anya. - Mindig megbízható voltál, nem fogom kétségbe vonni a döntésedet. De néhány részletet hallani akarok...
Elmeséltem nekik az egészet. Töviről-hegyire, természetesen a nem publikus részleteket kihagyva. Habár kiverte a biztosítékot, hogy énekesek laktak a szomszédban egészen eddig a napig, végül mindketten úgy tették le a telefont, hogy már indulnak is haza. Apát viszont tudtam, hogy lehetetlen lesz más véleményre bírni.
- Nem hiszem el, hogy tizenkilenc évesen a szüleid belemennek, hogy lelépj a világ másik végére. Amikor én voltam tizenkilenc voltam, a boltba is csak kérésre mehettem el.
- Apa nem örül neki. - mondtam gyorsan. - De ő nem is fog, ameddig nem bizonyítok.
Márpedig bizonyítani akartam. Nem csak apának és anyának, hanem magamnak is.

A bőröndömmel álltam Jaemin háza előtt, és idegesen rágtam a számat. Hála istennek, túl voltam a nagy beszélgetésen, és bár apát lehetetlen volt meggyőzni, végül mégis úgy alakult, hogy lelépek erre az évre. A barátnőim odáig voltak az ötlettől, és az utcán állva vártam, hogy elköszönjenek a fiúktól. Még mindig reménykedtem, hogy Hannah felbukkan a semmiből, de nem jött. Aztán a többiek is kijöttek hozzám. Mindenhol csak párokat láttam, és még Mark is megölelt, pedig velük készültem a repülőtérre indulni. Yugyeom volt az egyetlen, aki összefont karokkal mosolygott mindenkire, miközben a kapunak dőlt. Nem mutatta, de tudtuk, hogy össze van törve. Időnként kíváncsian kinézett az utcára, de az teljesen kihalt volt.
- Vigyázz rá.  - mondta Veronica halkan, a vállamra könyökölve, és BamBam felé mutatott. - Tudom, hogy hülye, de sokaknak kellhet még ez a hülye.
- Majd odafigyelek rá. - nevettem ki. - De szerintem ennek a hülyének csak te kellesz.
Hosszasan néztem Yvonne-t és Jaebum-ot, aztán Melanie és Youngjae elterelték a figyelmem. Melanie éppen a két keze közé fogta Youngjae arcát, és valamit nagyon magyarázott. Azt hiszem, a legjobbakat kívánta neki.
Sok minden történt ezalatt az igen rövid idő alatt. Még nagyon sok volt hátra a nyári szünetből, a barátnőim pedig kikapcsolódással tervezték tölteni, hogy felkészülhessenek az egyetemre. Rám viszont valami teljesen más várt, amire nem is gondoltam volna két hónappal ezelőtt.
A telefonom órájára pillantottam. Tíz perc volt hátra, ameddig megérkezik az autó értünk. A fiúk kiadója mindenről gondoskodott. Figyeltem, ahogy a többiek elbúcsúznak egymástól, Jaemin pedig minden fiúval kezet fogott.
Odaléptem Yugyeom-hoz, aki egyedül ácsorgott, és megöleltem. Éreztem, ahogy elmosolyodik, és játszani kezdett a hajammal.
- Ne haragudj. - túrtam bele a hajamba, amikor elengedtem.
- Miért haragudnék? - kérdezte őszintén.
- Hannah miatt. Az én hibám, hogy belerángattalak ebbe az egészbe...
- És akkor is örülök, hogy megismertem. - vonta meg a vállát.
És ekkor jöttem rá, hogy mennyire nem érdemli meg Hannah ezt a srácot. Egy pillanattal később pedig egy sötétvörös kocsi fordult be a sarkon, ami legnagyobb meglepetésemre nem a fiúké volt. Ahhoz túl ismerősnek tűnt...
Mindenki szájtátva nézte, ahogy az autó a megengedett sebességet jócskán átlépve végigszáguld az egyenes utcán, majd a sofőr beletapos a fékbe, és egyenesen mellettünk áll meg. Hannah kipattant a kormány mögül, és körbeszaladta a kocsit. Nem magassarkú volt rajta, és nem is feszülős ruha. Abban az otthoni ruhában volt, amit soha senki előtt nem vesz fel. Szinte rá sem ismertem. Megállt előttünk, és szó nélkül jártatta közöttünk a tekintetét. 
Ameddig meg nem állapodott egy emberen.