Amikor a hold fénye vörös ( BTS ff.)

1.1

- Le fogjuk késni a repülőt, ha nem kapkodod magad!
- Tudoooom, de ez még kell! Ja meg ez is! Oh, és ezt itt ne hagyjam!
- Van öt perced!- mondtam legjobb barátnőmnek. Ő a legjobb tényleg, de néha rohadtul kivagyok tőle... Miért nem lehetett tegnap este összepakolni?! Mostmár mindegy.
- Megyeeek máár!- cammogott le a lépcsőn egy nagy bőrönddel és még három kisebb táskával. Ránéztem a most ez halálosan komoly?? fejemmel, és felhúztam a szemöldökömet.- Ne nézz így! Igen, ez mind kell! Egy év! Mi van ha valamit itt hagyok??
- Veszel egy másikat! Tudod nem egy lakatlan szigetre megyünk, hanem Szöulba. Ott is van minden, ami itthon.
- De elkészültem és ez a lényeg! A plusz poggyászokért meg úgy sem te fizetsz.- Öltötte ki rám a nyelvét, aztán nagy röhögésben törtünk ki.
- Lányok! Indulni kéne, mert le fogjátok késni a gépet!- Szólt be a házba Boróka anyukája. Hááát, igen... nem sok időt töltök otthon, mióta megmondtam anyuméknak, hogy megyek Szöulba cserediáknak. Soha nem voltam túlságosan jóban a szüleimmel, de nem tehettem róla. Visszarántanak mindentől, az álmomtól, hogy Koreában élhessek, ha csak egy évet is.- Lányoook! Nem mondom mégegyszer!
- Megyünk Terka!- Mondta Boróka, felkapta a bőröndjeit (még jó hogy a cipőjét előtte felvette, mert most kínlódhatnánk azzal, hogy letegye, üajd felvegye) és kisétáltunk az ajtón. Barátnőm még visszanézett a házra, elmosolyodott, majd ő is a csomagtartóhoz lépett. Bedobtuk hátra a cuccokat, még szerencse hogy Corollájuk van, különben nem fértünk volna el.... Khm... Boróka...
- Na pattanás, földindulás!- Szólt Boró anyukája. A legjobb barátnőm behuppant a kocsiba, majd nagy csattanással becsapta az ajtót.
- Héhéhééé, nem WC ajtó!!
- Bocika! Uuuuu, anyuuu hangosíts! THERE'S NOTHING HOLDING ME BACK!!
- Inkább írd le!- Mondtam neki, mire próbálta játszani a durcát, de mindketten elröhögtük magunkat.
- Izgultok már? Szerintetek hogy fog menni a nyelv?
- Hát szerintem az írás nehezebb lesz.- Mondtuk egyszerre Boróval, összenéztünk, aztán megint röhögtünk. Igen... Odajöttek már hozzánk a plázában úgy hogy mit szívtunk. De hááááát, ez van, így kell szeretni.
- Annyira örülök, hogy rábeszéltél a koreai tanfolyamra!! Megyünk Koreába!!!!
- Jól van Duracell nyuszi, nyugika!- röhögtem ki. Imádok mindent ami koreai, japán vagy kínai, szóval amikor megláttam, egyből rángattam magammal ezt a hülyét is.
- Írtam a Big Hit Entertainment pályázatára. Tudod a gyakornokos.- Hogy felejthettem volna el? Már amikor Boró először mondta, pontosabban egy héttel ezelőtt, hogy van egy gyakornoki állás lehetőség a Big Hit-nél, el sem akartam hinni. Lehet még a BTS is ott lesz pár alkalommal. Az de menő lenne! Szembefordultam Boróval, de valami furcsa volt. Különös fehéres fény vette körül, mintha valami vékony fátyol fedte volna, csak nem simult rá. Pislogtam egyet, már nem láttam. Biztos belenéztem a Napba vagy valami...
- Figyelsz te rám? Hahoo!
- Igen figyeltem! Vagyis... nem ne haragudj... De mostmár figyelek!- Mélyen a szemébe néztem, aztán megint megláttam azt a fehér burkot... De most biztos nem néztem a napba...
- Szoooval! Van másfél óránk a gép indulásáig, mi tévők legyünk?- Kérdeztem már a repülőtér kis boltjai előtt.
- Gyertek lányok! Gyerek nap van... Mindketten kaptok egy könyvet.
- Ezzzazzzz!!- Öklözött bele Boró a levegőbe.- Vigyázz Libri, jövünk!- És el is tűnt. Könyvmoly ártalom nézzétek el nekünk. Ja igen... én is startoltam Boró után a könyvesboltba. Ott voltunk egy órát (igen egy órát! Ebben nincs semmi különös), aztán elindultunk a pihenőbe. Tíz perc múlva már szólított is minket a stewardress, hogy fel lehet szállni a gépre.

- Jajj kislányok! Vigyázzatok magatokra nagyon! És minden nap legalább egyszer tessék felhívni Skype-on!!!!

- Oké anyu... Hiányozni fogsz! Nagyon...- Boróka hosszú pillanatokig csak ölelte az anyukáját. Olyan fura, hogy nekem soha nem volt ilyen kapcsolatom a szüleimmel. Boró mindent megbeszél a szüleivel, annak ellenére is, hogy elváltak.

- Na gyere ide te is! Vigyázz magadra Léda! És ne hagyd, hogy bármi hülyeséget csináljon! Tudod milyen...- Forgatta meg a szemeit, majd engem is tyúkanyós ölelésébe húzott. Felkaptuk a kézi poggyászokat, majd megindultunk az ötös kapu felé, ahol egy köpcös, kopaszodó, ősz bajszos biztonsági őr terelte az utasokat a szöuli gép felé. A kapu előtt még visszapillantottunk Boró anyukájára, majd az elégedetlen és dühös tömeg magával sodort. A gép ajtajánál egy harmincas évei közepe fele járó hölgy köszöntött minket, aztán megkerestük a helyünket. Az iroda, ahol meghirdették a cserediák programot hála Istennek nem volt olyan csóró, hogy fapados járaton kelljen utaznunk.

- ÓÓÓÓ, léégyszi had üljek az ablaknál!!!- nézett rám Boróka kiskutya szemekkel. Ezen csak nevetni, aztán bevágtam elé és levágódtam az ablak felőli székre.

- Majd legközelebb! Azért a barátságunknak is vannak határai.- Nevettem rá, és megvillantottam a jó kislányos mosolyomat.

- Tudod jól, hogy ez nálam nem jön be. De oké, nem állok le veled veszekedni, ugyanis a hátad mögött egy rohadt jó pasi ül, és nem akarom elrontani az esetleges esélyeimet nála.

- De ha ezt hallotta... akkor már elrontottad nem?- Néztem rá kérdő fejjel.

- Zenét hallgat szóóóval... Nein!- Mindketten elröhögtük magunkat, aztán Boró is levágódott a mellettem lévő ülésbe.- Remélem nem valami izzadós, horkoló, hangos emberke fog mellém ülni, mert eskü kiugrok a gépből...- Ez volt az egyik oka annak, hogy bent akartam ülni. Utáltam az embereket, és ez alól csak egy páran voltak kivételek.

- Szerinted milyen lesz a befogadó családunk?

- Nem tudom, de a szervező azt mondta, hogy ők pedig magyarul tanulnak, nincs gyerekük, és öt éve házasok. Szóval nem tudom, mire számítsunk... Amennyit a facen láttam, nem tűnnek rossznak. Bár aztán ki tudja...

- Kedves utasaink! A gép perceken belül felszáll! Kérem kapcsolják ki elektromos eszközeiket! Köszönöm!- A felszállás gyorsan megvolt, az utat végigaludtuk, szóval semmit nem vettünk észre abból, ami körülöttünk történt. Arra keltem, hogy egy irtó helyes srác löködi a vállam.

- Ahhh, mi van?

- Ne haragudj, hogy felkeltettelek, de a barátnőd nincs jól... Már vagy fél órája foglalja a mosdót.

- Rosszul van a repülőgépeken, nem tehet róla. Szerintem mindjárt végez.- Éppen vissza akartam aludni, amikor megszólalt a hangszórókból a stewardress hangja, tájékoztatott minket, hogy hamarosan leszállunk. Feltápászkodtam a helyemről, a mosdóhoz cammogtam, és bekopogtam az ajtaján.

- Hééé, gyere ki, mindjárt szállunk!- Hirtelen csapódott ki az ajtó. Boró állt az ajtóban, haja csapzottan a homlokára tapadt.- Jól vagy?- Fogtam meg a karját, aggódva néztem rá.

- Igen, jól vagyok. Csak tudod ez a fránya repülés... Gyűlölöm.- Leültünk a helyünkre, becsatoltuk az öveket. Ránéztem Boróra, aki csukott szemmel próbálta lenyugtatni magát. Megfogtam a kezét, és megszorítottam. Tudtam, hogy ilyenkor arra van szüksége, hogy valaki mellette legyen. Szerencsénkre nem volt semmi zűr a landolás közben. Az előtérben vártuk a poggyászainkat, majd amikor megkaparintottuk őket egyből mentünk az előtérbe. Megláttunk egy fiatal párt, körülbelül 30 évesek lehettek. Kezükben egy "Hello Hungary!" feliratú táblát tartottak.

- Nézd csak, ők lesznek azok.- Mutatott rájuk Boró. Hát akkor itt vagyunk... Hello Korea, megjöttünk!