Novelláim

Remény

A remény az, amit nem kapunk meg oly sokszor. Csak zuhansz a mélybe és reménykedsz hogy éppen földet érsz. De sajnálatos módon az életben nem lehet reménykedni.
Itt állok. Várják hogy elmondjak egy verset. De a felére se emlékszek.

-Sikerülni fog-szólal meg az egyik. A reményem porrá hullik és nem találom a helyem. Csak arra várok hogy mehessek. De mint mondtam. "Ne reménykedj" a félelem is össze roncsol. Rájuk emelem a tekintetem mintha csak segélyt kiáltanák. Szép lassan de még is boldogan kimegyek. Óvatosan a kilincsre helyezem a kezem. Lenyomom a kilincset, majd az ajtó nagy nyikorgása, és a zsűrik szomorú sohalyát hallom utoljára mielőtt elnyel a sötetség.

Vakító, még is sötét. Ez az egyetlen dolog amit látok. Semmi hang. Majd egy szó ugrik be. Remény. Msot reménykedek az életben. Érzem hogy haldoklok. Érzem a körülöttem lévők. De én csak földet érni tudok. Nem megkapaszkodni. Ahoz nincs elég erőm. Az utolsó szó amit halálom előtt hallotam. "PEDIG ERŐS VOLT." Majd ellepet a végtelen sötétség.