Rise and fall -in love- (Szünetel)

10: Azt hiszem..

YongByul POV.

-Hol van Tae? -szólal meg Jungkook, miután már kijöttünk az épületből.-

-Megnézem! Ti menjetek. -válaszolom, mielőtt bárki egyáltalán felfogná a kérdést.-

Mindenki elköszön, sőt valaki maradni is akar de visszautasítom, azzal az indokkal hogy egyedül is képes vagyok megkeresni. Végül és kisebb nagyobb noszogatás után de az összes fiú beül az autóba és egy utolsó pillantást rám vetve el indulnak hazafelé. 

A lábaimat szinte követhetetlen tempóban kapkodom, hogy minél hamarabb benézhessek mindenhová, ahová a fiú mehetett. Még a férfi mosdóba is bemerészkedek, ahol nem tudom hogy szerencsémre vagy épphogy pechemre de senki nincs. Utoljára a táncterembe megyek, mivel értelmetlen dolognak tűnik ott maradni, főleg hogy már meg sem tudom számolni, hány órát próbáltak. Az ajtót gyorsan nyitom ki és a fejem még ennél is sietősebben dugom be a helyiségbe. 

-Tae! -kiáltom el magam, gondolkodás nélkül, ahogy a földön fekvő fiú a látókörömbe kerül.-

Az ajtót bevágom magam mögött és felé szaladok. A nevét kiabálva rángatom, miközben a véres kezére téved a tekintetem. Zokogásban török ki és minden erő kimegy a karomból, ezért a földön ájultan elterülő srácot sem tudom tovább keltegetni. Halk motoszkálást hallok, a már lassan sikításba fajult sírásom ellenére is. Kinyitom a kissé puffadt szemeim és a kezem megfogó fiúra kapom azt. 

-Taehyung Sunbae! -szorítom meg a kezét, majd közelebb hajolok az arcához, még mindig szipogva.-

-Ne sírj Byul. -mondja elhalóan.-

Pár perc után, már nagyjából megnyugodtam és Taehyung is kezdett magához térni. Lassan és óvatosan felültetem a fiút és habár meggondolatlanul de nem megbánva, megölelem. 

-Annyira megijesztettél Sunbae. -suttogom a mellkasába.- 

Erőtlenül a derekamra helyezi a kezeit és hatalmasat szippant az illatomból. A nyakhajlatomba temeti a fejét majd egy idő után rázkódni kezdenek a vállai. Ijedten tolom el magamtól és pillantok rá. Sír. Elképedve nézem a gyönyörű szemeket, melyekből megállíthatatlanul folynak a könnyek. Remegve, de az arcához emelem a kezem. Habozva bár mégis letörlöm a nedvességet az arcáról bütyökujjammal. Az arcélén pihentetem a kacsóm és hagyom hogy az erőtlenségtől hulljon alá. A fiú rámemeli a még mindig könnyekben úszkáló szemeit és megszorítja a kezeim. 

-Byul.. Ezt már régóta be akarom vallani és úgy, hogy tényleg megértsd.. Szükségem van rád. -megint a sírás határára lép.- Nem tudok nélküled élni és nem is akarom elképzelni az életem nélküled. Tegnap.. -szorít egy aprót a kezemen.- Tegnap láttalak.. Valakivel. -nyeli vissza a könnyeit.- 

A szemeim kétszeresükre nőnek ahogy visszaemlékszek a fekete kapucnis alakra az utcán, majd arra amikor láttam Taehyungot a fürdőszoba előtt ülni. Ugyanaz a felső... Hogy lehetek ilyen vak? Én lennék az oka a sérült kezének? Annyira sajnálom Taehyung... 

-Sunbae.. -remeg meg a hangom.-

-Azt akarom, hogy velem is olyan boldog legyél, hogy ne félj megölelni. Minden álmom hogy a szemembe nézz és tudjam hogy csak egyetlen egy dologra vágysz. A szerelmemre. Meg akarlak csókolni és a karomban tartani. Megakarlak óvni a világtól. Az enyémnek akarlak tudni. Veled akarok lefeküdni, majd felkelni. Azt akarom hogy te legyél este az utolsó, és reggel az első dolog amit megpillantok. Nekem lettél megteremtve.  -minden szóba beleremeg a hangja.-

-T... Taehyung.. -habogok.-

A szemeimet kémleli, majd a pillanat tört része alatt hajol az ajkaimra. Világ életemre mertem volna esküdni hogy nem fog kímélni és az ajkaimat fogja tépni, ha valaha ide jutunk. De nem.. Ez a Taehyung egy teljesen más személy. Azt mondanám, hogy pihe könnyedséggel pihenteti az ajkait az enyéimen. Mintha félne hogy elutasítom, amit meg kéne tennem.. De bármennyire is fura, be kell ismernem.. Hogy élvezem. A kezeimet elengedve a derekamra helyezi a tenyereit és közelebb húz magához, így a mellkasunk egymásnak simul. Ezzel egy időben mozgatni kezdi a párnáit, mire kissé megszeppenek. Kinyitja a szemeit, miután észleli hogy nem mozdulok. A kétszeresükre nőtt szemeimet pillantja meg, mire belemosolyog a csókba és elválik tőlem. Érzem, hogy piros ezer árnyalatát öltöm az arcomra. A fiú tartásából kiszakadva fordítok neki hátat és temetem az arcom a tenyerembe. 

-Taehyung.. Menjünk haza. Aggódnak érted. -motyogom a kezembe és felállok.-

Mármint készülnék a lábra állásra, de a történtek miatt az összes erő és élet kiszállt belőlem ezért összecsuklok és a földre esek. 

-Jól vagy?! -pattan mellém a teremben lévő.-

Aprót bólintok és a segítségül felajánlott kezébe belekapaszkodva folytatom a járást. Innentől fogva számomra kínos csönd keletkezik be, de a mellettem mosolygó pont az ellentétét sugallja. 

~~~

-Megjöttünk! -kiáltja Taehyung, miközben kinyitja az ajtót és beenged rajta.-

Még mindig piroslok a közelsége révén és minden apró mozdulatán. Ugye nem..? 

-Hol voltál? -szalad aggódóan Jimin lefelé a lépcsőn.- 

Taehyung elmosolyodik, én pedig a biztonság kedvéért oldalba bököm a könyökömmel. 

-A táncteremben. -válaszolja egy torokköszörülés után.- Byul még később beszélnünk kell. -mosolyog rám, majd a szobatársát maga mögé intve felindulnak.-

Jó boldognak látni, de fogalmam sincs mit érzek.. Sokkosan lépkedek én is a lépcső felé, miután köszönök a lent lévőknek. A fokokat olyan lassan szedem, mintha nem is én lennék sőt mintha minden életet elszívtak volna tőlem. A lépcső tetején pár pillanatig gondolkozok, majd Jungkook szobája felé veszem az irányt. A kezem remeg a kilincsen, habozva de csak lenyomom a fogantyút.

-Kook.. Beszélnünk kell. -állok meredten a küszöbnél.-

-Byul jól vagy? - kapja rám a tekintetét.-

-Nem tudom.. -sóhajtok.- 

Felpattan az ágyából és a karomnál fogva az ágyához húz. Leültet, majd visszamegy és bezárja az ajtót. Helyet foglal mellettem és a kezeimet megfogva néz a szemeimbe. 

-Byul.. -kezd bele a mondatába, de közbe szakítom.-

-Taehyung megcsókolt. -harapok az ajkaimra.-

A fiúnak a szemei kipattannak és a levegőt félrenyelve köhögni kezd. A hátát kezdem gyengéden ütögetni, mikor pedig lenyugszik magam mellé ejtem a kacsóm. 

-Azt hiszem én is viszont... Szeretem. -borulok a vállára és kieresztek egy számomra elviselhetetlenül nehéznek tűnő könnycseppet.-

Olyan elveszett vagyok..