Veled maradok örökké

9.

Kimentünk a konyhába beszélgetni. A többiek csak beszéltek arról amiről csak tudtak, de én csak ültem és néztem a bögrém alját. Csak kavargattam a teát addig, ameddig az teljesen ki nem hűlt. Annyit hallok, hogy valaki többször szólógat.
- Mikey!? Hahó!? Hallod!? Föld hívja Mikeyt. - mondogatta Jack miközben a kezével "integetett".
- Hmm? Mivan? - néztem fel hirtelen.
- Ja semmi különös, csak furcsálltam, hogy már egy ideje csak a kávét kavargatod és hozzánk se szólsz. - mondta Jack.
- Ohh... Észre se vettem magam. Bocsi. - lógattam az orrom.
- Amúgy, most remélem, hogy nem zavar, de kérdezhetek valamit? - nézett rám.
- Mondjad. - ittam bele a félig kihűlt teámba.
- Mi van köztetek? Mármint Brook és közted. - kérdezett Brooktól és tőlem.
- Öhm... Semmi. Mármint minden olyan mint régen volt. - válaszolt Jack kérdésére Brook. Ezt nem értettem, hogy hogyan is gondolja. Talán? Áhh, nem hiszem. Na mindegy. Még várok, aztán majd erőt veszek magamon és megbeszélem önmagammal és Brookkal is.
- Igen. Minden úgy van ahogy eddig volt. - néztem Brooklynra.
- Biztosan? Nekem nem úgy tűnik. Mikor ide jöttetek, teljesen máshogy viselkedtetek egymással. - tette hozzá.
- Biztos. Semmi baj nincsen. - állt fel az asztaltól Brook.
- Hát jó. - nézte Jack az egyre távolabb haladó Brooklynt.

~~~2 héttel később~~~

Na jó. Ebből már elég. Eddig bírtam. Elmondom azt ami nagyon nyomja a lelkem. Oda állok elé és elmondom neki. Nem várok tovább. Éppen eleget szorongtam emiatt. Most már végre minden megoldódik.
- Valakinek nincs kedve eljönni velem sétálni? - kérdeztem a fiúktól.
- Én inkább fifázok Rye társaságában. - mondta Andy.
- Én nézem ahogy ezek ketten fifáznak. - tette hozzá Jack.
- Úgyse árt nekem a séta. Mehetünk? - kérdezte Brooklyn.
- Akkor gyerünk. - álltam fel a kanapéról.
Elindultunk sétálni a friss levegőn. Hosszasan beszélgettünk, és felidéztük a vicces pillanataink. Találtunk egy szimpi padot, és helyet foglaltunk rajta.
- Azt sosem felejtem el mikor a kórházban nevettünk a doki kinéztén. - nevetett Brook.
- Az is jó volt. - mondtam.
- Mi a baj? - kérdezett.
- Hát csak... Nem tudom, hogy mondjam el neked. - szegeztem a tekintetem az aszfaltra.
- Azért vagyunk itt, hogy tudjunk beszélni. Én hallgatlak.
- Hiányzol. Ebben az elmúlt kb. egy hónapban, nem tudok másra gondolni mint, hogy milyen jókat nevettünk meg minden. Nekem ez hiányzik. Szeretném, ha tiszta lappal újra tudnánk kezdeni. - néztem rá - Lehetséges ez? - kérdeztem. Brook csak hosszasan nézett rám, majd pedig egy hirtelen mozdulattal közelebb húzódott és megcsókolt.
- Semmi sem lehetetlen. - döntötte homlokát az én homlokomhoz.
- Akkor... Az urat meghívhatom egy teára, esetleg kávéra? - kérdeztem halkan.
- Nem állok ellenére. - mondta, és azzal elindultunk a Nando's-ba

Most már sokkal jobban érzem magam. Örülök, hogy vele lehetek. Nem is tudom, hogy mi ütött belém, hogy miért szakítottam vele. Az egy hülye ötlet volt. De most már minden rendben van.
- Mikey? - kérdezett Brook.
- Igen? Hallgatlak. - mondtam.
- Miért szakítottunk? - fogta meg a kezem.
- Hát, igazából én nem tudom, hogy mi éreztem olyankor. De nagyon megbántam. - mondtam.
- Most már minden rendben van köztünk. Ugye? - kérdezett.
- Minden úgy van ahogy régen. - adtam puszit az arcára.
Nemsokára a Nando's ajtaján léptünk be. Kikértük a teánkat és beszélgettünk. Most már sokkal jobban éreztem magam. Tudtam, hogy vele sosem lehet rossz kedvem. Szeretem őt.
- Mikey? Mondhatok valamit? - nézett a bögréről rám.
- Nekem bármit mondhatsz. - néztem bele a két szép szemébe.
- Tudod, mikor oda költöztünk ahol most éppen lakunk, még együtt voltunk.
- Igen, tudom. - néztem továbbra is a szemét.
- Mikor te elmentél futni, vagy bármi más, ott volt velem Rye. - folytatta.
- Igen…
- Szóval ott voltunk ketten, és ő nagyon nyomulós. Annyira nyomulós, hogy állandóan felém közeledett és egyszer, hát... öhm... Meg...
- Megcsókolt? - kerekedtek nagyra a szemeim.
- Igen. - nézett le az asztalra.
- Hát megmon... - kezdtem a mondani valóm.
- Bocsi, hogy így a szavadba vágok, de köztünk nincs semmi. Nem akarok tőle semmit. És ezt most mondom el, hogy nehogy ebből baj legyen.
- Hát megmondom őszintén, hogy ennek nem örülök, de megbocsájtok mert őszintén bevallottad. - mondta.
- Köszönöm. Szeretlek! - adtam puszit a kezére.

~~~Brooklyn szemszöge~~~

A mai délután a legeslegjobb. Újra együtt vagyunk Mikeyval. Ennyire még sosem voltam boldog, csak egy gond van. Mit mondjak Rosenak? Tudom, hogy szeret, és el tudom képzelni, hogy most mit érezhet. Mikor még nem ismertem Mikeyt, ugyanezt éreztem. Mindig kérdezgettem magam. Mi lenne ha... holnap velem lenne egész nap? Megölelne? Ezek a kérdések jártak az eszembe, majd egyszer be is következett. Persze egyáltalán nem sajnálom.
Ahogyan ültünk a Nando's egyik asztalnál, kinyílt az ajtó és egy fiatal pár jött be. Mindkettőnknek a tekintete rájuk szegeződött. Amint le reagáltam, hogy kik is ők... Megállt bennem az élet. Nem hiszem el. Rye és Rose? Két hazug élőlény. Embernek már nem is tudom őket hívni. Mind a kettő nyalizott velem, hogy ő így szeret, úgy szeret. Aha. Látom. Nagyon szeret mindkettő.
- Rose? - lepődtem meg.
- Brook. Ez nem az aminek látszik. - kezdett mentegetőzni.
- Akkor vak vagyok igaz? - mondtam.
- Ti ismeritek egymást? - nézett értetlenül Rye.
- Igen. A legjobb barátok voltunk EDDIG. - hangsúlyoztam ki ezt a szót.
- Most is azok vagyunk. - mondta Rose.
- Na persze! Álmodj királylány. Két hazug, kétszínű, barom áll előttem. - kezdtem felemelni a hangom.
- Ohh, igen? Magadról beszélsz Brooky? - gúnyolódott Rose.
- Nem is tudom, hogy pár héttel ezelőtt ki sírt a vállamon, hogy szeret. Nem is tudom, hogy ki irkált annak érdekében, hogy hogy érzem magam, van-e valami baj. - magyaráztam - Ugyanez rólad is elmondható Ryan!
- Most leállítod magad, vagy tovább pofázol!? - bökött meg az ujjával - Buzikám. - tette hozzá.
- Na jó. Nektek elment az eszetek. - mondtam, és megragadtam Mikey csuklóját, majd magam után húztam haza felé.
- Mégis mi volt ez? - állt meg Mikey.
- Semmi. Legyen az én dolgom. - kezdtem el megint húzni magam után.
- Addig nem megyek sehová míg el nem mondod! - állt meg.
- Akkor útközben elmeséltem. Gyere! - mondtam.
Haza felé elmeséltem neki a történteket. Ő csak meglepődve hallgatta a storyt.
Én nem bírok ezekkel együtt élni. Elmegyek. Aki akar az velem tart.

Már itthon vagyunk. Úgy érzem, hogy ez az utolsó éjszakám ebben a lakásban. El akarok innen menni! Most! Csak hova? Ezt nem tudom. Talán, fel kéne hívni anyát, hátha megbocsájt és tud nekem segíteni.
Lementem a ház előtt, árván álló padhoz és leültem. Elővettem a telefonom és láttam, hogy valaki rám írt. Anya? Rám írt anya? Mit akar? Azt írta, hogy hívjam fel. Ezt tettem. Kiléptem az üzenetekből és átmentem a névjegyzékbe. Megkerestem anya számát és megcsörgettem. Vagy háromszor hívtam de nem vette fel. Negyedjére csak sikerült.
- Szia anya! Mondtad, hogy hívjalak fel. Mi a gond? - kérdeztem.
- Szia. Csak szeretnék veled kibékülni, mert megbántam amit tettem. - mondta, és lehetett hallani a hangján, hogy a sírás kergeti.
- Anya! Ne sírj, megbocsájtok. - nyugtattam.
- Rájöttem, hogy nem veled, hanem Adammal kellett volna megszakítani a kapcsolatot. - szipogott.
- Anya. Én örülök, hogy így gondolod és, hogy kibékültünk. Nem is tudod, hogy hányszor gondoltam rád, és a segítségedre. - mondtam - Mondjuk... Most is jól jönne a segítséged.
- Hallgatom. - mondta.
- Ahol most lakom, nem a legjobb hely számomra, és ha lehet, vissza költözhetnénk? - kérdeztem.
- Persze! Mikor?
- Holnap? - vakartam meg a fejem.
- Én itthon vagyok. Gyere nyugodtan. Mikey is jönne?
- Igen. De csak ha nem zavar. - mondtam.
- Jöhet ő is!
- Okés, akkor holnap kb. olyan fél négy féle ott leszünk. - mondtam.
- Okés. Várlak titeket. Szia! - köszönt el.
A beszélgetés után felmentem a lakásba. A fürdőszobát elfoglaltam, és letusoltam. Fürdés után a konyhába mentem valami kaja iránt kutakodva. Miután ettem, megint célba vettem a fürdőt és a fogaimat megmostam. Kicsit még a nappaliba beszélgettünk Andyvel és Jackkel.
- Szóval szerinted érdemes egy tehetségkutató versenyre beneveznem? - kérdeztem Andyt.
- Persze. Biztosan megnyeréd. Baromi jó hangod van. - mondta Andy.
- Köszi. - pirultam el - Egyébként mondani szeretnék valamit. - tettem hozzá.
- Hallgatunk. - jelentette ki Jack.
- Én és Mikey, holnaptól nem leszünk ennek a háznak a lakói. - mondtam.
- Ohh...- hajtották le a fejüket - Miért? - kérdezett Jack.
- Kibékültem anyával és jobbnak találom, hogy visszaköltözzünk hozzá.
- Megértelek és sajnálom, illetve sajnáljuk, hogy elmész. - ölelt át fiúsan Andy.
- Én is sajnálom. De örülök, hogy megismerhettelek titeket, és remélem, hogy még találkozhatunk. - mondtam és átöleltem őket.
A szobába mentem ahol már Mikey az ágyban feküdt. Elmondtam neki, hogy holnaptól már nem itt lakunk, és ő beleegyezett. Már ő sem bírta nézni ahogyan szenvedek.

Ez lett volna a 9. rész. Ha tetszett nektek akkor kérlek jelezzétek!(vote, komi) Nemsokára új rész!❤🙈