Egy különös iskola.

1.fejezet

Sziasztok! A nevem Yuuma Onizawa. És el szeretném mesélni az életem.
16 éves voltam, amikor elkezdődött a megszokott életem furcsává válni. Az egész egy hétfői napon történt. Arra keltem fel hogy hamarosan elkésem a suliból. Gyorsan felöltöztem és el indultam. Út közben találkoztam a legjobb barátnőmmel Miyorival. Eszünkbe jutott, hogy az nap matekdogát irunk ezért útközben gyorsan át ismételtük az anyagot. Éppen amikor oda értünk akkor csengettek be. Az órák unalmasan teltek. Míg végre haza lehetett menni. Miyorival el is indultunk, de eszembe jutott, hogy nekem még kaját kell vennem otthonra. Ezért különváltunk. Már épp mentem volna haza, amikor is egy csapat huligán rám támadt. Én csak rohantam és rogantam előlü, de balszerencsémre egy zsákutcába futottam. Nagyon féltem. Hirtelen iszonyatosan fájni kezdett a fejem. Fájó fejjel hunytam be a szemem, de mire kinyitottam csak annyit láttam, hogy a banditák a földön fekszenek. Én meg ott álltam remegő és fénylő kezekkel. Alig hittem a szememnek. Nem tudtam elképzelni, hogy mitöl fekszenek az emberek földön és, hogy mitöl fénylett a kezem. Ekkor egy nálam egy-két évvel idősebb lányt pillantottam meg, aki azt mondta, hogy vele kell mennem. Én készségesen követtem őt. Út közben ahogy picit magamhoz tértem, megkérdeztem a lányt:
--Te ki vagy? És mi a neved?
--A nevem Takashima Ryoko és egy olyan iskolában dolgozom, ahol az olyanok tanulnak mint te.
--Miért? Mi vagyok én?
--Egy boszorkányhoz hasonló, emberfeletti erővel rendelkező lény.-erre a mondatára le döbbentem. Mentünk tovább csendben. Lassan egy sűrű és kicsit ködös erdőbe értünkünk, ahol egy úgynevezett ,,burkon" mentünk át(ahol egyszerű emberek nem tudtak át menni.
A burkon belül egy csodálatos és varázslatos lényekkel teli erdőség volt. Amint kiértünk az erdőből megpillantottam egy iskolának kinéző épületet, ahova aztán be is mentünk. Az iskolán belül be vezetett az egyik kolesz szobába, miközben azt mondta, hogy:
--Ez lesz a te szobád.
--Mi? Hogy mim? Szobám? De hisz nem is tanulok itt.
--Mindjárt jövök. Maradj itt!-mondta, majd ki ment mintha nem is mondtam volna semmit. Én csak vártam és vártam. Öt perc múlva Ryoko vissza jött egy férfival. Aki egyébként az igazgató volt. Folyamatosan(akkor még nem tudtam miért) felségnek hívott. Aztán elmagyarázták mi ez az egész és hogy mi történt velem. Miután befejezték a mondandójukat, én ials kérdezhettem.
--De most akkor mi lesz a szüleimmel meg az iskolával otthon? Nem maradhatok itt. Engem otthon várnak. És amúgy meg mi a francért szólít felségnek? He?
--Yuuma, vagyis felség...halgass meg...16 évvel ezelött, a varázsvilág királyának és királynéjának született egy leány gyermeke. Ő lett volna a trónörökös. De a gyermek születése után egy évvel, a királyi család ellen egy merényletet hajtottak végre. A királyt és a királynőt megölték, de a királylányt nem találtuk meg,... a mai napig. Amikor megláttalak rögtön tudtam, hogy te vagy az. Ugyanis mikor varázslattal győzted le a banditákat, a tested ragyogni kezdett. Ez a képesség csak a királyi családnak adatptt meg. Ezért hívunk ,,felségnek" Felség.- mondta Ryoko majd mind a ketten meghajoltak elöttem.
--De akkor most mi lesz otthon?
--Hazamehetsz de ide kell járnod iskolába, hogy megtanuld használni az erőd.
--Rendben.
Ezek után Ryoko hazakísért. Otthon befeküdtem az ágyba és el aludtam. Reggel mikor felkeltem, azt hittem, hogy csak álom volt az egész így a normális sulimba mentem be. Amikor beléptem a terembe mindenki furcsán nézett rám. Megkérdeztem, hogy miért néznek így rám. Megmondták, hogy engem át irattak tegnap egy másik iskolába. Amikor meghallottam amit mondtak, egyböl futottam az erdőbe ahol a burok volt. Amint az erdő közepe fele mentem volna, észre vettem, hogy valami mozog az egyik bokorban. Meg akartam nézni mi az, de amint lehajoltam a bokorhoz, valaki berántott a bokorba és elkábított. Amikor felébredtem, egy sötét szobában voltam egy székhez kötözve. Elöttem egy magas, kigyurt pasas állt. Azt kérdezgette folyamatosan, hogy hol van a burok. Én nem mondtam semmit ezért elkezdett folyamatosan verni és rugdosni. Egy kis idő múlva ezt meg unta és ott hagyott azzal a mondattal, hogy ,,A főnök majd kiszedi belőled". Amikor vissza értek vagy kétméter átmérőjüre nyíltak a szemeim. Ugyanis aki ott állt elöttem az nem volt más,... mint Miyori a gyerekkori barátnőm.
--Mi-miyori? Te vagy az?
--Igen Yuuma én vagyok. És most szépen el árulod nekübk, hogy hol a burok!
--Hogy mi? Miröl beszélsz?
--Jaj Yuuma ne áltasd magad azzal, hogy bqrátnők vagyunk. Ugyanis én sosem voltam az!
--Miket beszélsz?... Nem... nem... ez nem te vagy. Nem lehetsz ez te.
--Dehogynem. Sőt... ez a valódi énem. Ja és mindig is tudtam, hogy mi vagy. ,,Felség" *gúnyosan nevet*. Na és most szépen felhívjuk Ryokot.
Miyori már tárcsázta is.
--Haló itt Ryoko beszél.
Miyori a fülemhez rakta a telefont.
--Ryoko kérlek segíts!!- kiáltottam el magam, de Miyori el vette a telefont.
--Haló Ryoko. Itt Miyori beszél. Ha élve akaraod látni még a hercegnőt gyere ide érte. Visszhall.

Ryoko szemszöge

--Visszhall.
Ki ez a Miyori? És vajon mit akarhat? De ez most mindedj is meg kell mentenem a hercegnőt!!
Elindultam és mire oda értem az sms-ben küldött címre csak annyit láttam, hogy a hercegnő, egy székbe van kötözve összeverve. Oda akartam hozzá menni de ez a Miyori nevű lány elém állt.

Yuuma szemszöge

Megláttam Ryokot aki közeledni próbált hozzám,de Miyori elé állt.
--Nem adom ingyen a hercegnőt. Elöbb mond meg hogy hol van a burok!
--Ne. Ne mond el neki!-kiabáltam Ryokonak. Ryoko nem akarta megmondani ezért Miyori gorillái rátámadtak. Én ezt nem bírtam nézni. Meg akartam védeni.
--HAGGYÁTOK! HAGGYÁTOK MÁR BÉÉKÉÉN!!!*ragyogni kezedek*
Amint ki nyitottam a szemem csak annyit látok, hogy Miyoriék a földön fekszenek kiütve. Ryoko odajött hozzám és el oldozott. Elkísért a burokhoz, és a burkon belüli iskolában lévő szobámhoz. --Felség. Ne haragudjon de ezek után nem engedhetem haza. Itt kell mostantol élnie. Nem hagyhatom, hogy valami ehhez hasonló megint megtörténjen.
--Rendben.
Ezek után Ryoko el látta a sebeimet. Aznap berendezkedtem. Egész nap rendeztem a szobám, de megérte. Hisz így legalább jól tudom magam érezni anélkül, hogy otthon lennék. Este egy jó pihentetőt aludtam.
Reggel, mivel, hogy szombat volt, el mentem felfedezni az iskolát.

*******egy órával késöbb*******

A folyosón sétálgattam, amikor is észre vettem, hogy egy lányt folyamatosan rugdosnak meg szidnak a körülötte lévő fiúk.
--Hé! Mit csináltok!? Fejezzétek be azonnal!
--Bocsásson meg felség. Nem csinálunk több ilyet!
Felség? Tehát már mindenki tud rólam? ,,Rohadt jó!"
--K-köszönöm f-felség!-hallottam meg egy lágy, kislányos hangot a hátam mögül.
--Áh semmiség, de megtennéd, higy inkább Yuumának szólítasz? Még nem vagyok telejesen hozzászokva ehhez a hercegnősködéshez.
--R-rendben Yuuma-chan.*el vörsöödik*
Ohh... De édes ez a lány.
--Nem akarsz a szobatársam lenni?*most én pirulok el*
--D-de. Szabad?
--Persze. Gyere! Beszéljük meg az igazgatóval.

Beszéltünk az igazgatóval, és már pakoljuk át a szobámba Yuki cuccait.

Mire befejeztük a pakolást már este volt. Yukival befeküdtünk az ágyakba és el aludtunk.

(Sziasztok Puszedlik! Remélem tetszett az első fejezet! Tudom, hogy ebbe még nem volt olyan különösebb yuri rész, de a yuri imádóknak üzenem, hogy ne aggódjanak, lesz itt böven jó rész! Aki el olvasta annak köszönöm. Próbálom hamar hozni a folytatást, de nem igérek semmit. Addig is: A viszontlátásra!)