Egy különös iskola.

6.fejezet

"-A főnök örülni fog.
És végleg eltünt a világ. Nem éreztem többé semmit"

Yuki szemszöge:

Gyorsan visszafutottam az ajándékboltba, ahol a Yuumanak elrakatott plüssmackó várt engem.

-Jó napot!
-Jó napot! Miben segíthetek?
-Egy plüssmaci rendelés van leadva Yuki névre.
-Igen látom. Egy pillanat és hozom.

Egy pár másodperc elteltével meg is hozta. Én kifizettem és szaladok vissza Yuumahoz.

-Yuuma! Itt vagyok! Hagyd abba a bújócskázást!

Már 2 perc eltelt és még nem jött elő.

-Yuuma! Merre vagy?!-kiáltozok kétségbe esve.

Kerestem kutattam mindenfelé a környéken. Egy sikátor elött megtaláltam a karkötöjét. A sírás tört rám egyböl.

-Yuuma! Hol lehetsz?!-ordítottam zokogva.

Yuuma szemszöge:

... Hol vagyok?- nem érzek semmit. Nem érzem, hogy léteznék. Lehet, hogy.... ahhh. Nem. Az lehetetlen. Nem halhattam meg.

-Yuuma! Hol vagy?! Kérlek! Ha ez egy vicc akkor gyere elő!- Yuki?...

Miért keres. Hisz itt vagyok. De... mi ez? Ez az érzés? Mintha... hm... nem a valóságban lennék.

Ekkor megláttam egy tavat a közelben. Oda mentem megnézni de nem értem oda. Felébredtem.

Egy sötét szobában ebredtem. Az ágyon feküdve. És leláncolva...

Hirtelen minden eszembe jutott. Azok az emberek. Yuki, és...

-Yuki... -áh nem bírom visszafolytani. A könyeim könnyedén utat törnek maguknak, majd lassacskán lefolynak az arcomon.

Egy idő után már szabályosan zokogtam. Mert,... Féltem. Nagyon is. Megijedtem a gondolattól, hogy nem láthatom többé Yukit. Hogy mi lesz vele, ha nem találkozunk többé. Féltem, és remegtem. Már nem bírták tovább az idegeim. Egyszerűen csak feladták. Elkezdett az egész testem ragyogni. És minél jobban ragyogott annál jobban felhevült. A láncok egyszercsak le olvadtak rólam.

Amikor ez megtörtént azok a földön landoltak, nagy dörömbölést okozva ezzel. A hangzavarra bejött egy ember, és rémülten nézett rám. Majd kirohant és maga mögött erősen becsapta az ajtót, majd bezárta azt.

Én nem tudom mitől, de hirtelen olyan... álmos... lettem.

Hirtelen megint ott találtam magam a réten. Ahol Yuki engem keresett. Megláttam a tavat amihez előzőleg indultam. Amikor odaértem belnéztem.Olyan élethűnek tünt. De ez csak egy álom. Ahogy ezen gondolkodom hirtelen valaki belelökött a vízbe.

Felébredtem.

-Álj! Magához tért.-alig kaptam levegőt. Egy vizes kendő volt a fejemen. Nem tudtam rendesen lélegezni. Elkezdtem őrülten köhögni.

-Vegyétek le a kendőt!-ekkor egy férfi levette rólam a "fullasztó" kendőt.

-Nos. Te!

-É-én?- kérdeztem halkan és félve.

-Igen te.Hogy tu...

-Mit akarnak tőlem?!-szakítottam félbe a férfit.

Egy ideig síri csönd volt. De aztán a férfi megszólalt.

-Hogy mit akarunk tőled? Az attól függ.

-Mitől függ?!-kérdztem kétségbeeséssel a tekintetemben.

-Hmm... Mi a neved kislány?

-Huh? A nevem...-ekkor el gondolkodtam. Mi van ha ezek azért raboltak el mert én vagyok a hercegnő.

-Hmm. Nem tudod a neved?

-D-De t-tud-dom. A nevem... Yuuma Onizawa.

Ekkor hirtelen megfagyott a légkör. Egy ideig semmi sem történt. Aztán az az ember elkezdett rémisztően nevetni.

-Szóval te vagy az! Akkor már nem csodálkozom, hogy le olvasztottad a láncokat. Nem igaz? Hercegnő?

-Huh? Honnan? Miért?

-Tehát Hercegnő... Hmm... Lássuk csak mi legyen veled? Hmm... Aha. Megvan.

Oda jött hozzám és megfogott a hajamnál fogva.

-Igen. Ezért a fájdalmas arcért sok pénzt kaphatok. Nem igaz, Hercegnő?

-Ne hívjon Hercegnőnek.-azzal a lendülettel hogy ezt kimondtam alkalmaztam is az egyik támadó bűbájt amit tanultam. El engedett. Próbáltam elmenkülni. De lehetetlen. Két elég erős ember visszarántott és az asztalra nyomtak.

-Oh, milyen harcias itt valaki. De sajnálattal közlöm, hogy nem hagylak megszökni, Hecegnő.

-Ne hívjon így!-ordítottam rá teli torokból.

-Látom a lelkesedésed nem hagyott alább. De éppen ezért vannak ezek az új láncok. Ettől majd nyugton maradsz.

Amikor rám csatolta a láncokat teljesen elvesztettem minden erőm. Nem tudtam mozogni. Vissza vittek a szobába ahol felébredtem. Letettek az ágyra, majd a láncok végeit az ágyhoz erősítették.

-Nyugalom, Hercegnő. Ha jó kislány leszel addíg amíg meg nem kapom a váltságdíjat, akkor nem foglak annyira bántani.

-Miért? Miért csinálod ezt? Mit tettem ellened, amiért ezt érdemlem?-mondtam könnyes szemekkel.

De őt nem hatotta meg egy szavam sem. egyszerűen kisétált. Én pedig a gyengeségtől álomba sírtam magam.

Yuki! Kérlek!Ments meg!

(Sziasztok! Remélem nem hiányoltatok annyira.(bár úgysem hiányoztam senkinek kicsit sem) Remélem tetszett ez a rész. És ah igen akkor jöhet a komment és a vote. És mivel én nagyon szeretem az olvasóimat szeretnélek titeket is megkérdezi, hogy szerintetek mi legyen. Megmentse Yuki Yuumat vagy váltságdíj keretében legyen megoldva a haza jutása? A válaszokat szivesen fogadom privátban és a kommentekben is. De remélem hamar lesznek visszajelzések, mert addig nem tudom folytatni a storyt. Viszont ha 2 héten keresztül nem lesz visszajelzés akkor én választok, hogy hozhassak valamit nektek. De ezt tényleg csak végső esetben akarom. Szóval kérlek titeket, jelezzetek nekem vissza. De akkor addig is: A kövi felyezetben találkozunk.)