Èrzések és félelmek

4.rész

..... Megcsókolt. Annyira jól csinálta. Dybala Megcsókolt. El sem hiszem. Annyira szenvedélyes volt. Oh de még mennyire. Ezek szerint bejövök neki. Nekem is bejön az nem kétség. De van egy dolog. Én erre nem állok készén. Nem csokoltam vissza. Elhúzódtam tőle. És lehajtottam a fejemet.

-Ne haragudj- mondta a fiú. -Én nem akartalak megbántani.

-Én csak nem állok még erre készen.-mondta halkan

-Van itt egy kávézó féleseg, ismerem a helyet és ott tudunk beszélgetni ha gondolom.

-Biztos?

- Igen.- megfogta a kezem és elindultunk az említett hely felé.

Egy szűk kis utcácsaka volt. Igazi olaszos. Bementünk,  köszontunk,  nem volt ott egy árva lélek sem, csak egy bácsi. Ismerték egymást. A kávézóban nem volt senki. Dybala megkérdezte, hogy szerete-e a forrócsokit.  Én meg mondta neki,  hogy ki nem.  Erre ő csak nevetett egyet. Rendelt két f. csokit,  de azt mondta, ahogy én szeretem. Volt egy hely ami teljes takarásban volt és nem is lehetett látni, hogy ki ül ott. Leültünk egymással szembe.

- Szeretnél beszélni az előbbiről?.- kérdezte a srác.

-Hát igazából elég bonyolult a dolog. Annyi a lényeg,  hogy a volt barátam, aki az örökbefogadott öcsém megcsalt. De amúgy nem ez volt az első alkalom. És errol kaptam egy videót is. Szóval örökre a fejembe vésődött a pillanat. Csak az a szar, hogy egy házba laktam vele. És kis korom óta belé voltam esve. - itt már potyogtak a könnyeim. És közbe megkaptuk az italunkat.

-Én.. Sajnálom...Nem akartam... De köszönöm, hogy elmondtad.

-Én köszönöm, hogy elmondhattam. Igazából nem sok emberrel szoktam beszélni erről a dologról.

- Nekem bármit elmondhatsz- fogta meg a kezem- megbízhatsz bennem.
- mondta. Én pedig megbíztam benne. -Na de most kóstold meg a forrocsokit,  mert kihulve nem finom.

- Okes.- nevettuk el magunkat.- mmmm.. Ez tényleg nagyon finii. - komolyan mint egy 10 éves😂

- Tudom én mivel kell le venni egy lányt a lábáról. - mosolygott önelégülten.

- Hülye!! - kacagtam..

Még beszélgettünk egy darabig.. Nagyon sokat kacagtam.. És megismertük. Ő is beszélt a múltjáról, én is. Rég ereztem magam ilyen jól, valakivek. Főleg fiúval. Mikor indulni készültünk, akkor már kint voltunk a főtéren. Aholt találkoztunk. Hát nem tudtuk,  hogy is "bùcsúzkodjunk".

Öhmm... Elkérhetem a számod?.. -kérdezte félve.Én csak bólintottam és elkertem a telefonját. Bepötyögtem a számot.-Ez hülyén fog hangzani, de.. -közbevágtam.

- Nem tudod a nevem- kacagtam.

- Nem- hunyta le a szemét, mosolyogva. Majd kinyitotta. - Megkérdezhetem a neved?

-Anna. Vámosi Anna Fanni.

- Gyönyörű neved van.

- Köszönöm

Elmentette a számot, a nevemmel együtt. Ő is mgecsorgetett és elmentettem a számát.

-Hát akkor... Szia... - ölelt meg esetlenül.

-Szia. - mondtam.. De őszintén. Én még nem akartam búcsúzkodni. Nagyon nem. De ez nem csak rajtam múlik.  Elindúltam, de Dybala utánam kiabált.

- Anna! - mefordúltam. -Nem lenne kedves eljönni hozzám? - meglepett a kérdése, de beleegyeztem.
 

Sziasztok❤ Remélem tetszett ez a rész.