[07:00] Pontosan egy hét és két nap telt el azóta, hogy elhagytam Mr. Pots házát és én semmi említésre méltót nem csináltam az elmúlt időszakban a bőgésen, evésen és némi alkohol elfogyasztásán kívül. Időszakosan változott az állapotom, olykor szánni való buta ribancnak éreztem magam, amiért hagytam, hogy kihasználjanak, máskor viszont egyszerűen sajnáltam magamat azért, hogy ennyire vak és hülye voltam. Pots-hoz való viszonyulásom is hullámzó volt, egyik percben szerettem volna vele lenni, máskor viszont édes bosszúra vágytam azért, amit velem művelt és kedvem lett volna néhány jól irányzott rúgást intézni a két lába közé.
Szánalmasnak éreztem, hogy ennyire elengedtem magam, de nem tudtam uralkodni az érzéseimen, fájdalmamon, és az alvás is csak kótyagos állapotban sikerült. Nem mondanám, hogy jobban voltam, de kezdett stabilizálódni az állapotom, és már képes voltam arra gondolni, hogy erőt veszek magamon és folytatom az életem a régi kerékvágás szerint, hisz nem adhatok fel mindent egy férfi szemétsége miatt. Nehezemre esett kikelni az ágyból, de készülődnöm kellett, újra bevetem magam az egyetemi életbe.
A munkahelyemről egyszer sem kerestek, gondoltam még mindig abban a hitben vannak, hogy fájó bokámat ápolgatom, viszont az egyetem keményebb dolog volt, több, mint egy hét mulasztás után nem lesz könnyű felzárkóznom, főként büntető jogból, mert ez volt az, amivel legkevésbé szerettem volna foglalkozni tanárom miatt. Debbie rengetegszer keresett, de csak tegnap este sikerült annyira összeszednem magam, hogy visszahívjam, s megígértem neki, hogy mindent elmesélek az elmúlt néhány nap történéséről, persze tanárommal történt esetet kivéve, hisz azóta is fülemben csengtek utolsó szavai, melyek szerint nem sodorhattam bajba sem őt, sem pedig magamat.
Teljesen szolidan öltöztem fel. Felsőtestemet kötött fekete garbóm borította, melyhez átlagos, kék farmert húztam, s egy edzőcipőt. Egyáltalán nem éreztem erőt ahhoz, hogy sminkbe boruljak, de valamivel el kellett takarnom az elmúlt hét szenvedéseit, ezért megerőltettem magam és elfedtem csúnya, kisírt szemeimet.
[11:18] - Mina, végre hogy megjöttél! Már annyira hiányoztál! – szorított magához barátnőm, Deborah.
- Szia! Örülök, hogy látlak, és ne haragudj... - kezdtem, de egy hatalmas szipogás visszaszorította mondandómat. Éreztem, hogy sírnom kell, az érzések villámként cikáztak belsőmben, de tartanom kellett magam. Nem akartam, hogy bárki tudja, milyen állapotban vagyok jelenleg.
- Ugyan Drágám! Semmi gond nincsen, csak szörnyen aggódtam miattad. Gyere, együnk valamit, és mesélj el mindent! – szólított fel, majd karomnál fogva elkezdett húzni a büfé irányába.
Evés közben volt néhány percünk beszélgetni, beszámoltam neki rengeteg részletről, kihagyva természetesen azt, hogy mi történt köztem és Mr. Pots között, illetve ferdítettem a múlt hetemet illetően. Erős késztetést éreztem rá, hogy mindent elmondjak, de nem volt szabad annak ellenére sem, hogy belsőmet mardosó érzések akarták kitessékelni belőlem a szavakat. Tudtam, hogy ezzel hatalmas gondot okoznék még akkor is, ha teljesen megbíztam Debbie-ben. Nehezen tudtam beszélni Pots-ról, a szavaim mindig elcsuklottak. Látszott barátnőmön az aggodalom, s, hogy kissé zavarosnak találja a történetemet, de mint egy hű társ elfogadta azt, bár kétlem, hogy minden részletét elhitte. Végül semmire sem kérdezett vissza, illetve fel sem hozta az általa oly gyakran emlegetett témát, mely szerint kezdek teljesen beleszeretni Pots-ba, mintha sejtette volna, hogy ez most tabu kategóriába tartozik. Bár nagyon örültem a találkozásnak, mégis megkönnyebbüléssel töltött el, hogy sietnem kellett előadásra, mert így nem kellett tovább
A sírás kerülgetett, ahogy közeledett a perc, melyben Pots átlépi az ajtót. Rettegtem a pillanattól, de tudtam, hogy erősnek kell lennem, és túl fogom élni bármi is fog történni. Végül is jelenleg csupán egy tanárként kellett rá tekintenem, még ha ez nehezemre is esett. Teljesen elrévedtem gondolataimban, újra és leperegtek előttem Mr. Pots utolsó szavai, mikor megpillantottam Christiant, aki szélsebesen rohant felém, majd lehuppant a mellettem lévő székre.
- Asszony! Olyan régen láttalak! – mondta hatalmas hangerővel, majd szorosan magához ölelt, melytől majdnem lefordultam a székről. A megszokottól eltérően jól esett ölelése, s egyből védtelen kislányként hajtottam fejemet vállára és szorosan visszaöleltem. – Mi történt kicsi lány? Zaklatottnak tűnsz [...] vagy csak rájöttél végre, hogy szerelmes vagy belém?
Nem feleltem semmit, csak elhúzódtam tőle és nyeltem egy nagyot miközben a padlót kezdtem bámulni.
- Mina, valami baj van? – kérdezte őszintének tűnő kíváncsisággal. – Bántott valaki?
- Nincs baj Christian, minden rendben van. – mondtam, miközben apró félmosolyt próbáltam erőltetni az arcomra, igen kevés sikerrel.
- Úgy utálom, hogy mindent harapófogóval kell kiszedni belőletek, nőkből, de ha nem szeretnéd elmondani, ne tedd. – mondta tettetett haraggal, majd vigyorogni kezdett. – Gyere, ölelj meg még egyszer!
Engedelmeskedtem, arcomat nyakába temettem, karjaimmal szorosan átkulcsoltam hátát. Védelmet éreztem karjai között annak ellenére is, hogy elég jól ismertem ahhoz, hogy ne bízzak meg teljes mértékben közeledése ártatlanságában, de jelen helyzetben ez cseppet sem érdekelt.
- Jó napot! – ütötte meg fülemet Pots hangja, miközben átlépte az előadói ajtaját. Egyből elengedtem Christ, kiegyenesedtem, majd pillantásomat akaratlanul is tanáromra szegeztem. Remegni kezdtem, szívem vadul kalapált, a levegő megállt körülöttem és megszűnt a külvilág. Az összes gondolat elhagyta a fejemet miközben néztem mozgó alakját, oly ismerős vonásait. Amint az asztalához ért olyan szigorú pillantást vetett rám, mely már-már félelmetesnek hatott. Tudtam, hogy látta, amint Christ öleltem bejövetelekor, de nem foglalkoztam vele, ráadásul emiatt semmi oka nem lehetett volna haragra. Nem tartoztam neki magyarázattal, sokkal inkább kellett volna neki magyarázkodnia, mégis késztetést éreztem rá, hogy megosszam vele miért lehetett szemtanúja az elmúlt néhány pillanat eseményeinek. Nem értettem önmagamat sem, csupán azt tudtam, hogy egyszerre haragszom rá, s fáj az, amit tett, ellenben egyre jobban vágytam közelségére. Ölelni akartam, vigasztalódni karjai között, és csendesen kipihenni az elmúlt időszak összes mardosó kínját. Végül előrebillentettem fejemet, szemeim gyengéden lehunytam, majd szavaira kezdtem koncentrálni.
[23:49] Órák óta csak fekszem némán és bámulom a plafont a nap történésein, illetve titkaimon gondolkodva. A mai nap után azt hiszem sikerül végre egyenesbe jönnöm és idővel újra normálisan élnem az életem.
A büntető jogi előadás végül zavartalanul telt, bár többször éreztem késztetést rá, hogy érzéseim miatt kirohanjak a teremből. Szerencsére senki nem szólt rám, amiért úgy tűnhetett alszom és most Pots sem vált kiabáló szörnyeteggé a csoport kedvetlensége miatt, pedig titkon vágytam rá, hogy némi érzelmet véljek felfedezni rideg arcán, hiszen akkor ismét közelebb érezhettem volna magamhoz.
Előadás után elköszöntem Debbie-től, és egyből haza is indultam volna, de Christian a folyosón megállított és ismét rákérdezett, hogy mi a gondom. Természetesen most is elhallgattam a dolgokat, majd felajánlotta, hogy bármikor bizalommal fordulhatok hozzá, végül perverz vigyorral hozzátette, hogy tud egy biztos módszert a bajok biztos eltüntetésére és még mielőtt reagálhattam volna egy határozott mozdulattal összekócolta a hajam, majd távozott. Nem is ő lett volna, ha nem ajánlkozik fel arany tálcán, de némileg jó kedvre derített vidám, karakteres személyisége. Sokszor eszembe jutott az este folyamán, hogy milyen jól esett, hogy végre megpróbált kizökkenteni a bánatomból, így félmosollyal az arcomon hajtottam álomra fejemet.
ESTÁS LEYENDO
Mocskos titkok
De Todo"...Én számára csak egy diák vagyok a sok közül, aki néhány órán keresztül kitüntetett figyelmet érdemel ötödmagával. [...] Nem értem őt, egyik alkalommal úgy érzem, hogy kezd belemenni incselkedéseimbe, néha ő maga játszadozik velem, máskor viszon...
