Mocskos titkok

[2017.03.26. vasárnap]

[09:13] Még csak most kászálódtam ki az ágyból, de már azon gondolkodom, hogy mi fog történni este, a személyes előadás keretein belül.  Olyan érzésem volt, mintha Mr. Pots-szal egyre közelebb kerültünk volna egymáshoz, és jó ismerősök lennénk, de természetes tudtam, hogy ez nem így van, pontosabban csak az én részemről. Én számára csak egy diák vagyok a sok közül, aki néhány órán keresztül kitüntetett figyelmet érdemel ötödmagával. Ezt bizonyítja a pénteki előadás is, amikor le mertem volna fogadni, hogy egyetlen egyszer sem nézett rám, pedig legalább félidőig kerestem vele a szemkontaktust. Nem értem őt, egyik alkalommal úgy érzem, hogy kezd belemenni incselkedéseimbe, néha ő maga játszadozik velem, máskor viszont visszaváltozik rideg kősziklává. Nem tudom eldönteni mit akarhat. Nem tudom eldönteni én mit akarok.

[17:30] Legalább két óra készülődés után elmondhattam magamról, hogy végre készen álltam az indulásra. Az időbeosztáson megjelölt cím számításaim szerint, gyalogosan kb. húsz percnyire volt, így ideje volt indulnom, nehogy valami történjen útközben, ami fennakadást okozhat.

Egy utolsó pillantást vetettem a folyosón lévő tükörbe és konstatálta, hogy ennél jobbat sajnos úgysem fogok magamból tudni kierőltetni. Frissen mosott hajam rendezetten omlott vállaimra, sminkem visszafogott, ám gondosan kiemelt szemöldököm határozott keretet adott arcomnak, íves derekamat szorgonosan körbeölelte selyemhatású barack szín blúzom, melynek eleganciáját némileg ellensúlyozta  szimpla, kék szűkszabású farmerem. Párosításomhoz egy fekete, közepesen magasított sarkú cipőt választottam, mely miatt azt jósoltam magamnak, hogy közelebbi kapcsolatba fogok kerülni a betonnal, de bizakodtam benne, hogy túlélem a napot. Úgysem ez most a legfontosabb.

[17:54] Megérkeztem Mr. Pots házához. Hatalmas fehér, kovácsoltvas kerítéssel találtam szembe magam, mely rideg eleganciára utalt. Az apró kis előudvaron íves jardasor vezetett a bejárati ajtóhoz, illetve onnan távolodva a ház oldalán hátra felé. Balra nézve méretes nagykapu, és széles kocsi bejáró, míg közvetlenül velem szembe egy sokkal kisebb kapu helyezkedett el.

A kettő között gondosan ápolt, befüvesített kert volt látható néhány virággal.

- Talán Pots szabadidejében kertészkedik? - tettem fel magamnak némán a költői kérdést. - Az kizárt, nem tudnám elképzelni miközben kapirgál a földben és hagymákat duggat el. Még az elképzelés is irracionális. - elmélkedtem tovább hangtalanul.

Hirtelen szörnyen hangos kutya ugatás törte meg mélázásomat közvetlenül a kerítés mögül. Egy hatalmas szőrmók bernáthegyi futott a kerítéshez, majd úgy döntött összes fogát megvillantja előttem ezzel halálra rémítve engem. Szerintem még soha életében nem ijedtem meg ennyire, úgy éreztem szívem tízszerese tempóban lüktet a megszokotthoz képest és közel jártam hozzá, hogy sírni kezdjek.

- Daisy, hátra! - kiáltott egy ismerős hang, majd az ajtóra pillantva megláttam Mr. Pots-t. Az utasítás hatására Cujo ikertestvére eltűnt a kerítés mellől. - Nagyon megijesztette? Szeret alattomosan hirtelen megjelenni, úgy hatásosabb. - mondta szelíden, majd kulcsát gyorsan a zárba helyezve kinyitotta előttem a kaput. - Jöjjön be.

Nem indultam el, csak álltam némán, még nem sikerült felocsúdnom a rémületből. Az egész helyzet, hogy itt állok Pots háza előtt és nemsokára bejutok, már alapvetően ijesztő volt, nem hiányzott hozzá a ragadozó ugatása.

- Menjen. - lépett ki a kapun tanárom, majd tenyerét gyengéden hátamra helyezve betessékelt, melynek hatására elindultam az ajtó felé, majd mikor odaértem megtorpantam.

- Most hol van a kutyus? - kérdeztem bátortalanul,  továbbra is rémült arckifejezéssel.

- Elment a hátsó kertbe, általában a teraszon fekszik és nem rémisztget ártatlan kislányokat. - húzta apró mosolyra száját, majd kinyitotta előttem az ajtót.