Forgotten Memories

12.

- Tökre hülyén nézek ki! - suttogtam Chanyeol - nak, mikor elfoglaltunk egy számunkra szimpatikus asztalt a kávézóban. Most az egyszer mi érkeztünk hamarabb a GCS - ba, amin teljesen meglepődtem, de annyira nem foglalkoztam vele. Most fontosabb dolgunk is volt!

- Szerintem cuki vagy - nevetett fel Chan.

Egy ölni tudó tekintettel néztem rá, mire abbahagyta a kuncogást és elkomolyodva nézett ő is a szemembe.

Mivel nála aludtam és még ma reggel se voltam hajlandó haza menni, így az ő ruháit kellett felvennem, amik hatalmasak voltak rám. A fehér pulcsija szinte leért a térdemig, eltakarta az ujjaimat s állandóan fel kellett tűrnöm, hogy láthassam a kézfejemet vagy a karkötőmet, ami feletébb idegesítő volt. De legalább a saját farmeromat fel tudtam venni.

- Nem, csak nem értem, hogy miért... vele, mikor... jól, hogy... - hallottuk Suho hangját az ajtó felől, amint koreaiul vitatkozott Lay - jel.

- Jó reggelt! - intett Emma nekik egy hatalmas vigyorral, mire Suho teljesen elhalkult, valamit motyogott, viszont Lay viszonozta a köszönését, majd egyből ránk emelte a tekintetét.

- Te értetted? - súgtam Chanyeol - nak, mire elnyomott egy apró mosolyt és bólintott. Hát persze, hogy értette!

- Készen álltok? - jöttek oda hozzánk, s bár mosolyogtak, vibrált köztük a feszültség.

Egészen fél kettőig meg se álltunk a kiejtés gyakorlásával, csak két perces szüneteket lehetett kérni, ami elegendő volt arra, hogy el tudjunk menni WC - re. Kaját viszont nem kaptunk, hiszen még ebédelni se álltunk le, úgyhogy kapkodva valamit bekaptam a számba mielőtt elindultunk volna a stúdióba. Mondanom se kellett, persze, hogy nem volt elegendő a mennyiség... Chanyeol is hasonlóan tett a kajával, s bár mindent bevetettem (kis kutya szemek, könyörgés még azt is felajánlottam neki, hogy mosok rá), hogy megengedje a kocsiban evést, hallani se akart róla, így szinte éhen halva értünk oda a stúdióhoz. Szerencsére hamarabb megérkeztünk, s így lehetőségünk volt lerohanni a számoma teljesen új büfét.

- Észrevetted, hogy milyen feszült volt Suho? - kérdeztem csámcsogás közben, s elégedetten dőltem hátra a székben. Mennyei volt a virslis péksütemény!

- Nem lehettet nem észrevenni - forgatta meg a szemeit Chanyeol, majd ő is harapott a péksütijéből.

- Jogos - bólogattam egyetértően. - Szerinted mi okozta?

- Valószínűleg valamin összevesztek - rántotta meg a vállát. - Nem a mi dolgunk - legyintett.

- Na, végre, hogy meg vagytok! - szólalt meg John az étkezőféleség ajtajában, s kissé lihegve támaszkodott meg az ajtófélfában. - El kéne kezdeni a felvételt - jelentette be, mire én még a számba tömtem az utolsó hatalmas falatot, míg Chanyeol lehúzta a fél literes ásványvizét. - Törpe, rajtad meg mi a fene van? - kérdezte felháborodottan, majd valószínűleg felismerte Chan pulcsiját, s megrázta a fejét. - Lehet jobb ha nem tudom.

Csak kérdőn Yeol felé fordultam, aki éppen akkor nyomott el egy hatalmas vigyort, majd előre biccentett a fejével, hogy kövessem John - t.

***

Hullafáradtan terültem el Chanyeol kanapéján, s mentálisan felkészítettem magam arra, hogy találkozzak anyámmal, hiszen nem maradhattam Yeol - nál, bármennyire jobb is lett volna. Nyújtóztam egyet, majd becsukva pihentettem a szemeim, amik megkönnyebbülve élvezték, hogy nem kell semmit csinálniuk.

- Kérdés - szólaltam meg, mire lépteket hallottam a konyha felől, majd Chanyeol felemelte a lábam, valószínűleg leült a kanapéra, s magára rakta a végtagjaimat. Kissé elpirosodva élveztem Chan hatalmas kezeit a talpamon, így jobb kezemmel eltakartam a fél arcom, s úgy feküdtem tovább.