Forgotten Memories

15

 A kedd reggelét csak az ágyamban szerettem volna tölteni. A puha, kényelmes és biztonságot nyújtó ágyamban, ahol semmilyen új hír vagy egy teljesen ismeretlen testvér se tudott megzavarni.

  Este össze - vissza forgolódtam a paplanom alatt és próbáltam feldolgozni a nemrég történt eseményeket. Azt, hogy apám már pár éve halott volt, Baekbeom is előkerült, de nem úgy ahogy én szerettem volna, és lett egy kishúgom. Ezek a családi problémák...

  Beom miatt kiakadtam. Nem tudtam elhinni, hogy a bátyám már nem él és hogy a reménykedésemmel már semmit nem tudok elérni. Nem akartam elhinni, hogy Beom végleg elhunyt és hogy nem ismerhettem meg. Hogy nem tudtunk veszekedni valami apró, vagy valami hatalmas dolgon. Hogy fogalmam se volt, hogy mi volt a kedvenc színe vagy melyik állatot szerette a legjobban. Egyszerűen, képtelen voltam felfogni, hogy őt is elveszítettem.

  Somi aranyos lány. Az egész jövő előtte van és hálás vagyok amiatt, hogy neki jobb gyerekkora volt, mint nekem. Megtudtam róla, hogy él hal a selymes és bolyhos dolgokért, hogy a kedvenc színe a rózsaszín és hogy a pingvineket szereti a legjobban, mert cukinak találja őket. A jövőben tanár szeretne lenni, viszont még nem döntötte el, hogy melyik szakon. Bevallom, kezdtem megkedvelni a lányt, de valamelyik részem ezt rossznak látta. A bátyámat elveszítettem, mi a garancia arra, hogy ő nem fog meghalni? Mert úgy látszik, hogy valamelyik rokonomat vagy olyanokat akik kedvesek számomra, elveszítem. Mégis mi a csudát tettem az előző életemben, hogy ezt érdemeljem ki?

- Baekhyun - hallottam egy kopogást az ajtóm felől, mire durcásan elfordultam az ajtótól és a párnát a fejemre húzva abban reménykedtem, hogy az illető feladja. - Tudom, hogy itt vagy... - kezdte a férfi hang, mire szemforgatva szólásra nyitottam a számat, viszont hang nem jött ki rajta.

  Akárhogyan is próbálkoztam, nem tudtam egy szimpla 'igen' - t válaszolni, hiszen a hangszálaim nem engedelmeskedtek, így felültem az ágyban és odabatyogtam a zargatómhoz.

  Lassan, gyengén nyitottam ki az ajtót és abban a pillanatban az sem érdekelt, ha maga Theresa May állt volna az ajtóm előtt, hiszen anyira nem törődtem a kinézetemmel.

- Na, végre! Már nem tudom... Te jó ég, jól vagy? - hallottam a mély hangot.

  Kérdőn felnéztem és a colossal találtam szembe magam, aki útra készen állt az ajtómban. Basszus! Ma forgatjuk a Stay With Me kilpjét. Basszus, basszus, basszus!

- Adj... khm... - krákogtam össze-vissza. - Adj öt... khm... na! - kezdtem ideges lenni, hogy nem tudtam rendesen beszélni. Kicsit még szerencsétlenkedtem, majd újra neki indultam. - Adj öt percet, jó? Aztán mehetünk.

  Becsuktam az ajtót mikor sikerült kimondanom a szavakat és előszedtem pár cuccot a szekrényemből, felvettem azokat, vitatkoztam magammal, hogy megágyazzak - e vagy se, de inkább hagytam a fenébe és kiléptem az ajtón.

  Chanyeol a konyhában beszélgetett Sehunnal, viszont én csak elmormogtam egy "jó reggelt" féleséget és már húztam is a cipőm. Még reggelizni se reggeliztem, hiszen úgy éreztem, hogy egy falat se fog lemenni a torkomon, így inkább hagytam a fenébe.

  Leemeltem a kabátom a fogasról és útra készen voltam, mikor rám jött a pisilhetnék. Mit ne mondjak, kibaszottul örültem neki. Na akkor, cipő le, a kabát az maradt.

  Elvégeztem a dolgom és direkt nem néztem a tükörbe mert tudtam, hogy szarul néztem ki, ezért kiléptem a fürdőből és újra felvettem a cipőmet. A kulcsomat elraktam a zsebembe, majd elkiáltottam magam:

- Jössz már, Chanyeol?

- Aha - jött a válasz a konyhából, majd pár másodperc múlva ő is megjelent.