Nem hiszem el! (SF9 - Rowoon ff.)

Nyugalom?

De akkor hirtelen semmit se tudtam csinálni, ledermedtem. Most meg fognak verni? És nem tudtam rendesen gondolkodni. Így mikor már azon volt, hogy leüssön, csak egy dolgot tehettem.
Leguggolva, arcomat a kezembe temetve, egy ember nevét sikoltottam:

-Rowooooon!

Már az ütést vártam, amikor meghallottam.
-Kataaa! Merre vagy? - Igen ez az ő hangja... És nem bírtam tovább, felzokogtam. Itt van, nem vagyok egyedül. Csak ezek a gondolatok jártak a fejemben. Már az sem érdekelt, hogy megütnek-e vagy sem, mert tudtam, hogy valamikor majd ideér és segít.
Ám ekkor valaki felrántott a karomnál fogva.
-Most megmenekültél, de ne hidd, hogy nem lesz ennek folytatása. Ne feledd, "Ő sose felejt"! -mondta az ilyesztő férfi, majd visszalökött és mindketten elfutottak.
-Kata!! -hallottam meg megint az ő hangját, de most már más is vele együtt kiabált. Soo Gi. Igen ő is itt volt, és így hogy tudtam, hogy két hozzám nagyon közel álló ember itt van, szép lassan kezdtem megnyugodni...
És ekkor látott meg Rowoon és rögtön odarohant hozzám.
-Jesszus Kata! Mit keresek itt egyedül? Hol vannak azok az emberek, akikről Su Bin hebegett valamit? (Ezek szerint tényleg ő szólt, nem felejtett el, ez szép tőle.) Jól érzed magad? Minden rendben? - hadarta, mire elmosolyodva megnyugtattam, hogy nincs semmi bajom.
Ekkor ért oda Soo Gi is, aki kb ugyanezeket a kérdéseket tette fel, de neki is elmondtam, hogy jól vagyok.
-Minden rendben, tényleg! -mondtam, de ekkor megszólalt Rowoon.
-De hiszen te vérzel! -mondta halkan, majd a lábamra mutatott, ahol tényleg volt egy seb. (Gondolom akkor szereztem, amikor visszaestem az aszfaltra...)
Ekkor Rowoon lekapta magáról a sálát, amit gondolom csak feldobott magára, mikor elindultak, és óvatosan rátekerte a lábamra, majd kicsit megszorította, hogy elálljon a vérzés.
-Mit csinálsz? - néztem rá hatalmas szemekkel.- Véres lesz a sálad és még meg is fázhatsz! -szedtem volna le, ám ekkor Soo Gi fogta meg a kezem és ő is megszólalt:
-Kata, lett egy sebed, ami bár nem hatalmas sérülés, attól még el kell állítani a vérzést. Rowoon meg ki fogja bírni a sálja nélkül, igaz? - nézett a fiúra, aki helyeslően bólintott.
Lehet hogy csak én reagáltam túl? Mindenesetre megköszöntem és bár kicsit fájós lábbal, de talpra álltam, majd elindultunk. (Mondták, hogy segítenek, de csak egy kis sebem volt és nem akartam gyengének tűnni, úgyhogy egyedül jöttem.) Útközben pedig mindent elmeséltem... Mindketten azt mondták, hogy jelentsem a rendőrségen, de nem akartam, mert senkit nem tudtam mondani, aki haragudhatna rám, szóval szerintem csak összekevertek valakivel... Másrészt meg nem akartam, hogy a szüleimnek izgulniuk kelljen és harmadrészt ha kiderülne, a többiek között is megindulna a pletyka, hogy vajon mit tettem korábban, hogy valaki így rám támadott...
Így mikor megérkeztünk, a kérésemre senki sem mondott semmit, és a fedőstorynk az volt, hogy mikor visszaértünk találkoztunk és sétáltunk egyet. A gyanakvóbbaknak meg "titokban" elárultuk, hogy eltévedtem... És ezt már ők is elhitték...
Egyedül Su Bin tudta az igazat, de ő csak annyit mondott, hogy azért örül, hogy nem lett nagyobb bajom...

Később dumáltam kicsit a lányokkal, majd mindenki beszámolt a feladatáról, hogy hogyan teljesítette, és utána még volt még egy kis tánc is, majd szép lassan mindenki elkezdett a lefekvéshez készülődni, vagyis mindenki matracokat és hálózsákokat rakott ki, ugyanis ezen az estén mindannyian itt aludtunk.
Miután én is előkészítettem a cuccaimat, lefeküdtem, de nem tudtam elaludni. Vajon ki az az "Ő"? És mit nem felejtett el? És vajon tényleg csak tévedés volt?
Így inkább felkeltem, átmentem a másik szobába, belerogytam a kanapéba és bekapcsoltam a tévét. Kb 10 perce ülhettem ott, amikor valaki lehuppant mellém.
-Még mindig a korábban történteken gondolkodsz? - kérdezte Rowoon.
-Igen... - válaszoltam és elmondtam neki azokat a gondolatokat, amik a fejemben jártak és aggasztottak... Ő meg próbált mindenre válaszolni és megnyugtatni... Végül abban állapodtunk meg, hogy egyenlőre vegyük ezt egy tévedésnek, de ezentúl legyek óvatosabb...
Ezek után meg csak ültünk csöndben egymás mellett és néztünk a tévét... És végül szép lassan mindketten elaludtunk...