What's wrong with me?

XI.

Sziasztok kedves olvasók és érdeklődők!
Itt lenne a következő fejezete történetünknek. Remélem elnyeri tetszéseteket. :)
Jó olvasást, s kellemes időtöltést hozzá!
Terjesszétek az igét! :D

Egybeesések.

Elizabeth a csók után nem tudta ugyanúgy élni a mindennapjait. Máson se járt az esze, csak azon a pár percen, melyeket Damiennel töltött.

A titokzatos személyiség, a hófehér puha bőre, mellyel a lány arcát simította, a hajzuhatag mögött rejtőzködő smaragd íriszek, az a kábító csók...

Teljesen kiesett a rutinból, a napirendből, amit az intézet szabott meg neki.

-Moon!-Ordította az ágyon fetrengve Elizabeth.

Moon lustán szenvedő barátnője felé sandított, majd vette a fáradtságot válaszolni neki.

-Mond!

-Én...én...

-Várjál ez most melyik szöveg lesz? Az őrülten beleszerettem vagy a nem tudom mitévő legyek?

Elizabeth hunyorítva a lányra nézett, mint aki haragszik. Felszegte az állát, s mint egy királynő úgy szólt.

-Te ezt nem értheted. Oh, te pornépség rabja. 

-Szóval az őrülten beleszerettem lett volna. Köszönöm, őfelsége.

-Olyan kedves volt és olyan csábító. Damien olyan nekem, mint Évának a tiltott gyümölcs. Nem lenne szabad, de vonz...

-Szóval drogozik Ms.Hamilton, értem.

-Mi? Nem!

-Térjünk a lényegre, Eli! Már elmondtam. Beszélgess vele, ismerkedjetek aztán majd lesz valami.

Az említett engedelmesen bólintott, majd az ebédlő felé vették az irányt.
Belépve a szokásos látvány fogadta őket. Tömegverekedés, magukat csonkító betegek, s felszínesen fecsegő ápolónők. A szokásos.

Moon előre ment és foglalt helyet Elizabethnek, míg az a várakozó sorban ragadt.
Egyszer csak valaki nagy erővel nekinyomódott a lány apró testének. Elizabeth halkan felnyögött, s a zaklatója felé sandított. Mielőtt még bármit tudott volna reagálni erős karok fonták körbe a csípőjét.
Figyelmesen ráhúzott valami kendőt Elizabeth arcára, s cipelni kezdte.

Szeme világától megfosztva vonszolta a titkos illető.
Lihegés. Zihálás. Csak ennyit hallott elrablójától.
Egy hideg, nyirkos helyre tette le a lány testét. Apró, vékony lábait magához húzta, s átkarolta karjával.

Hallott valami elmosódott zörejt, majd hirtelenjében visszanyerte látását, mikor az illető levette a kendőt.

-Kézcsókom, hölgyem!

Ez a hang. Oly ismerős valahonnan.
Elizabethen borzongás futott végig. Melegséget érzett. Lüktető melegséget a szíve tájékán.
Damien.

-Damien! Hát te meg mit..hogy...hogyan? Miért raboltál el?-A fiú kínosan beletúrt csapzott hajába, majd ajkát kissé megharapva válaszolt.

-Szerettem volna együtt tölteni veled egy kis időt. A múltkori ismerkedésünket egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Valami..valami megfogott, vagy netán megbabonázott benned. Nem tudom megmagyarázni.

-É-én azt hiszem...-Dadogta félénken, már majdnem kimondva.

-Shhht!

Damien óvatosan közeledett a lány arca felé. A félhomályban is képes volt megtalálni Elizabeth csillogó kék szemeit.
Közelebb hajolt, s mikor már érezte a lány elfojtott zihálását, ajkaira tapadt. Bár a szenvedélyes csók nem tartott sokáig, a mámor mindkettőjükben ott maradt.

-Elképesztően hiányoztál...

A lány másban reménykedett. Azt hitte, hogy Damien talán kimondja érzelmeit, de nem. Ugyan nem rontotta el a pillanatot, Elizabeth kicsit mégis lelombozódott.

Rámosolygott a fiúra, majd a nyakába borult. Szorosan szorította a széles vállakat, mintha az élete múlna rajta.

Ekkor hirtelen kicsapódott az ajtó, s egy női alak lépett be rajta. Amint Elizabeth meglátta, ki az illetékes, a szájához emelte a kezét zavarában...az intézet igazgatóhelyettese.

Mrs.Langdon meglepődöttségtől vörös arcon kereste a szavakat, miként is fejezze ki magát.