What's wrong with me?

XX.

Sziasztok emberek!
Tudom, egy napot késett most az új rész, de már itt is lenne. Mint az előző részben említettem, a huszadik résznél lesz új borító. Remélem el fogja nyerni tetszéseteket ez az újfajta tervezés is...Na meg persze történetünk új fejezete. :)
Jó olvasást és kellemes időtöltést hozzá!
Terjesszétek az igét! ;)

Kilépni az őrület örvényéből.

Volt már olyan érzésed, hogy egy jó alkalmat egy rossz dolog ront el? Afféle szorongás.

Elizabethel pont ez történt.
Testét belülről kínzó fájdalom égette. Mintha az ereiben valamiféle maró sötétség folyt volna. Mire minden porcikájába eljutott a fájdalom, a lány már nem volt önmaga.
Pupillája kitágult, ajka pedig ideges vicsorrá húzódott.

-El, jól vagy?-Kérdezte aggódóan Moon.

-P...persze. Minden szép és jó. Hol is tartottunk? Mit mondtam az előbb?

Hebegett-habogott a lány összezavarodva. Nem találta az egyensúlyt, mint az a dadogásából is kihallható. Harcolt az őt kísértő hangok ellen, s a hirtelen hangulatváltozás hullámával. Nem túl sok sikerrel.

-Rendben, oké. De...biztos minden "szép és jó"?-Rajzolt a levegőbe idézőjeleket, majd vetett egy furcsa, kétkedő pillantást a lány Elizabethre.

-Moon! Te süket vagy? Az előbb mondtam, hogy minden rendben, oké?!-Tárta szét a karjait a lányra förmedve, s eszeveszetten vicsorgott.

Az asztalnál megfagyott a levegő. A pár csak ült, s kiguvadt szemekkel bámulta az épp hangulatváltozásaival sodródó Elizabethet.
A csendet Matt mély, rekedtesen nyugodt hangja törte meg kedveskedő szavaival.

-Elizabeth. Most csak kissé szétszórt vagy. Tudod? A hangulat változásaid. Azok tesznek hirtelen haragúvá jelen pillanatban.

Azzal Matt ráhelyezte a lány apró kezeire sajátjait, s lágyan megsimogatta azokat.

-Moon csak aggódott érted. Nem akart rosszat. Minden rendbe jön majd, El.

-Már most minden rendben van! É...én csak túl sokat voltam egyedül. A hangok. Tudod, a hangok az egész egyedüllétem alatt nem találtak meg, cs...csak most, mikor társaságban vagyok. A hangok azt súgják, hogy mindenről én tehetek, de az emlékeim mást tanúsítanak...

Ugyan miket beszélsz, Lizi?

Mi van, ha az emlékeid hazudnak?

Hisz senki sem tud a nővéredről, a vér szerinti anyád meg elhagyott.

-Fogjátok már be!

Ordította Elizabeth kikelve magából. Az ebédlőben, de főként az asztalánál elég sok szempár rászegeződött.

-Az emlékeim nem hazudnak, kurva hangok. Csak meg akartok rémíteni és az őrületbe kergetni. Tudom. Én tudom, hogy nem én tettem. Jeannie volt és értem tette. Én öngyilkos akartam lenni. Mialatt a vízben voltam, ő felégette a házat és elmenekült új életet kezdeni. A rendőrök engem találtak a helyszínen, így én lettem a bűnbak.

Az ebédlőben néma csend ütötte fel fejét. Mindenki hallotta Elizabeth vallomását. Mindenki, beleértve Mrs.Langdont, az igazgatóhelyettest is.

A nő nevetve tapsolni kezdett, majd hangosan felszólalt.

-Szép alakítás, Ms.Hamilton! Maga egy igazi színészi alkat. Azt hiszem, több kezelésre lesz majd szüksége. Tájékoztatom erről Mrs.Whittakert is.

-Maga értetlen, picsa...-Suttogta megtörten maga elé Elizabeth.

-Hogy mondta, kisasszony?

A lány hamis mosolyt öltve megillette a nőt egy gúnyos válasszal, miben csak úgy túlteng a szarkazmus.

-Természetesen! Megyek a felesleges kezelésekre, Mrs.Langdon. Köszönöm érdektelen közleményét, észben fogom tartani.

Azzal a nő orrát a magasba emelve, gőgösen kivonult az ebédlőből. Úgy sétált magassarkújában, akár egy elkényeztetett díva.
Kopogása visszhangot hagyott maga után.

Egyszer csak a tömeg egyhangúan nevetni kezdett az alakításon. Ez főként Elizabethet dicsérte, és Mrs.Langdont alázta.

-Mi is az ötleted, kicsi bárányom?-Lehelte egy mély hang a lány fülébe.

Amint a fiú hátulról átkarolta, s nyakába csókolt, a Hamilton lány újra önmagává vált.
Mintha egyszerre minden búja, s kínja elszállt volna.

A hangok elhallgattak, teste már nem merült a fájdalom tengerének vize alá, s hangulatingadozásai is abbamaradtak.

Elizabeth félőn megfordult, s amint megpillantotta a kócosan kisfiús Damient, a nyakába ugrott. Könnyesen csüngött a fiú széles vállaiba kapaszkodva.

-Úgy sajnálom. Egy hétig feléd se néztem. Bocsánat mindenért.-Hadarta pityeregve a lány.

Damien lágyan Elizabeth állát megfogva felemelte a fejét. A lány kénytelen volt a fiú zöld íriszeibe nézni.
Szorosan magához vonta a Elizabethet, majd hevesen megcsókolta.

Már mindkettejüknek hiányzott a másik. A világ megszűnt körülöttük létezni és kizárólag egymásra tudtak koncentrálni.
Ajkaik összhangban mozogtak egymással, ezzel tökéletes harmóniát teremtve.

Amint elváltak egymástól, a lány arca teljesen pirospozsgás lett. A pillangók örömtáncot jártak és megint mindent ellepett a rózsaszín köd.

-Na? Elmeséled, mi az a nagy ötleted, szerelmem?