What's wrong with me?

XXVII.

Na emberek!
Izgatottan köszöntök minden kedves olvasónk és érdeklődőnk. Most igazán belecsapunk a lecsóba. :D Következik a finálé, majd a vég! :3
Remélem elnyeri tetszéseteket és a történet is hű marad magához.
Jó olvasást (és terjesszétek az igét így a végéhez battyogva) !

Keserű szabadság. #1

Vakító fény bukkant elő az Insanity's Circle elmegyógyintézetet körülölelő erdő mögül.
A napsugár oly kecsesen cikázott át a fák között, akár egy szavannán átszökdécselő gazella. Ártatlanul, mégis bátran kiirtva a sötétség utolsó maradványait is.

Villám sebességgel tört át az épület falain, át az ablakon, ezzel felébresztve az "ébren alvó" őröket.
Ahogy az egyikük megindult, a másik kettő is követte példáját.
A három férfi három különböző szintre mentek.

A magas, szikrázóan fehér bőrű az idősekhez, a legalsó szintre. Jég kék szemekkel pásztázta az ottaniakat. Tekintete oly átható volt, hogy csodálatra méltó a bácsik, s nénik higgadtsága. Ilyenkor egy szívroham is általánossá válna.

A fekete bőrű, izmos vállú férfi barátságos mosollyal ment le a második szintre, hol apró csöppségekre ügyelhet. A gyerekek kedvelték ezt az embert. Sok kedves kisgyerek sötét múlttal.

Az albínó, alacsony férfi lassan, higgadtan, s mégis bajt sejtve indult meg a legrosszabb irányba. Minden őr azt a korosztályt utálta, kik a harmadik szintet lakják. Vérhez hasonlóan vörös szemmel méregette a hosszúra nyúló kietlen folyosót. A betegek zajaitól oly ideges lett, hogy még az erek is kidudorodtak kopasz halántékán.
Megnyomta a gombot, mely az ajtók kinyitására szolgált és csak hagyta, hogy a sok elmeháborodott szabadidő-foglalkozásra induljon.

Nagy meglepődés érte, mikor az egyik nagydarab férfi nekiesett. Próbálta leküzdeni a hátáról, ám az megfogta a két karját és hátraszorította.

Hangos reccsenés szakította meg a tömeg ujjongását. Az őr egyik válla eltört. A férfi hangos, vérfagyasztó ordítása töltötte be a teret.

-Kussolj, mert ha itt visítasz, mint egy kislány, akkor jönnek a haverjaid.-Szolt az albínó arcába már szinte köpködve a fogva tartója.

Ekkor a boldog tömegből késes Joey tört elő. Magasra emelte a kezét, s azzal a lendülettel harminc ember indult meg a lépcsők felé.

Damien apró csókot lehelt kedvese ajkaira, s követte csapatát.

Ezzel egy időben Elizbaeth és társai is megindultak a doktornő, s az igazgató irodája felé.
Mrs. Whittaker nem tartózkodott az épületben egész nap. Ha nincs az irodájában, az általánosságokat nézve azt jelenti, hogy nem kívánja megközelíteni az Insanity's Circle-t azon nap folyamán.

Az igazgató irodájába úgy morajlottak be az emberek, mint maga az özönvíz.
Amint beléptek és már készültek az egyik legnagyobb gyilkosságukra, hirtelen nevetésben tört ki a lány csapata.
Mrs.Langdon és Mr.Carter egymás ajkait falták, már-már félmeztelenül. A kacaj tárgya mégis a megalázó kép volt, amint ez a két ember úgy vetették magukat egymásra, mint a malacok párzási időszakban.

Amint a két célpont felfigyelt Elizabeth csapatára, kiábrándultak az önfeledt szeretkezésük kezdetébe.
Szépen lassan, sorban az embereknek terebélyes vicsor jelent meg az arcán, de erre jó okuk is volt.

-Meg fognak halni.-Szolt derűsen az egyik lázadó.

A tömeg egy emberként vetette rá magát a két fő gonoszra, még mielőtt azok reagálni tudtak volna. Fegyver híján kénytelenek voltak kézzel megölni őket.

Elizabeth diadalittasan mosolygott, mikor is egy adag vér landolt ruháján, mit Mrs.Langdon köpött ki.
Mosolya már-már eszelőssé változott, oly boldog volt.
Itt töltött idejének megkeserítőit a szeme láttára verik, tépik, zúzzák halálra.

Maga a tökéletesség érzése lüktetett ereiben. Ekkor gondolt elsőnek úgy igazán arra, hogy talán ő tényleg elmeháborodott. Soha eszébe nem jutna, de most, hogy látja és hagyja meghalni azt a két nyomorultat...most igen. A szemében már csak férgek voltak, semmi több.

A lázadók már épp elérték volna a finálét, mikor az ajtón Matt toppant be. Zavartan körülnézett, majd hangosan felnevetett a haldoklók látványán.Úgy nevetett, majd megszakadt. Nem Elizabeth az egyetlen, akinek teljesen elborult az elméje, s még örült is neki.

-Az épület őreinek, és a megmaradt itt dolgozóknak nagy része halott. Sikeresek voltunk, Damien pedig lassan ideér. Most megyek és kinyitom a széfet.

Mondta Elizabethnek, túlordítva a rituális kivégzést, s a széf felé sétált. Lassan, komótosan haladt egyre közelebb érve a célhoz. Nem sietett sehova.

Miközben a lázadó vadállatokat kerülgette, még arra is volt ideje, hogy szemügyre vegye a "vadászatot". Büszkén pásztázta kitörésük eredményét.
Mrs.Langdon vért hányva szidta a semmirekellőeket, kik folyamatosan csak ütötték.
Feje ütemesen koppant a padlón, minden tizedik másodpercben. A cselekvő pedig az volt, kit Mrs.Langdon többször is elektrosokk terápiára küldött, s bottal "fegyelmezte". Úgy látszik a fagyi egyszer visszanyal.

Mr.Cartert négy ember fogta le. Ketten a vállánál, másik kettő pedig a derekánál. A nép sorba állva ütötte, s rúgta meg ott, ahol csak akarata kívánta. A férfi még tűrte, elviselte a fájdalmat, de mar nem volt benne sok erő. Testét alig bírta megtartani, így hát már csak a lázadók karjai tartották, míg ő megkapta a magáét.

Matt az asztalhoz ment, majd elemelte a kulcsot. A széfet könnyen ki tudta nyitni vele, s ott elé tárult maga a gazdagság. Annyi pénz és eladható érték volt a széfben, mint amit egész életébe nem látott.
Fogta a zsebében tárolt kisebb zsákot és könnyedén belesöpörte a vagyont. Csak úgy csilingeltek.

Már épp Elizabeth felé vette az irányt, mikor is Mr.Carter újult erőből ledobta magáról a két fogva tartóját és az asztalához futott.

Mattnek ideje sem volt reagálni.
Hirtelen éles fájdalmat érzett mellkasában, majd másodpercek múlva már vért köhögött.
William Carter egy véres mosollyal búcsúzott áldozatától, majd összeesett.

-Elizabeth...

Az említett zokogva futott barátjához, majd a térdére emelte a haldokló fejét.
Simogatta a fiú haját, mintha azzal bármi is jobbra fordulna, s közben könnyek áradata mosta Matt arcát. Sajátjáé és a párja legjobb barátjáé is.

Ebben a tragikus pillanatban lépett be az ajtón Damien. Arcáról sugárzott a fájdalom, s a mérhetetlen szomorúság, ami egy barát elvesztésével jár. Könnyáztatta arccal rohant a barátjához. Keményen megszorította a kezét, majd biztató szavakat motyogott neki.

-Minden rendben lesz, barátom. Nemsokára vége ennek és szabadok leszünk, ugye Elizabeth?-Kérdezte Damien kétségbeesetten.

A lány nem válaszolt csak keservesen sírt, s tartotta apró tenyerét a lőtt seben, Matt szíve felett. Próbálta úgy odanyomni, hogy a vérzés elálljon, de sikertelenül.

-Barátaim...mondjátok meg Moonak, hogy szeretem.

-Ne...ne kelljen elmondanom neki! Matt bírd, ki! Nem teheted ezt a legjobb barátnőmmel, se velünk...-Hüppögte Elizabeth minden maradék erejét összeszedve, motiválva.

-El, Damien...én már szabad vagyok, szabaduljatok ki ti is...

Azzal a fiú karja elernyedten hullott le barátjáéról, ő maga pedig végleg lecsukta szemeit.