What's wrong with me?

XIV.

Sziasztok olvasók!
Remélem eddig elnyerte tetszéseteket a történet, mert még csak most fog úgy igazán "beindulni".
Szóval szokásosan is ehhez a részhez jó olvasást és kellemes időtöltést!
Ne felejtsétek el terjeszteni az igét! :D ;)

Visszaköszönő múlt.

Mialatt Damien kényelmesen heverészett a betegellátó részlegen, áhított nője kínzások sorát tűrte...

Ostor. Pálca. Erősen sújtó ostorok és kemény pálcák mindenhol.

Elizabeth kevés ütést kapott kis bűnéért, ám ez is sebekhez vezetett.
Karján, s lábain az ostor nyoma vöröses színben pompázva lüktetett. Hátán bele-beletépett bőrébe a pálca.
Végezetül Mrs.Langdon egy pofonnal zárta nevelési kötetét.

A lány számára környezete ködösödni kezdett, nyelvén pedig a fémes íz terjengett. Lágyan kóstolgatta, mígnem rájött, hogy csak felszakadt ajka és az vérzik.
Teste elgyengült. Egyszerűen képtelen volt magát a székben ülve megtartani. Eszméletét vesztve az apró test a földre hullott.

Elizabeth a betegellátó teremben tért magához. A már megszokott fertőtlenítő szag csak úgy áradt be az orrnyílásába. Tüdejét nem teljesen tiszta levegő lepte el.
Oxigén után kapkodva nézett körül a teremben. Szédelegve mindössze nagy foltokat tudott beazonosítani.

Hirtelen egy alak ereszkedett mellé az ágyra. Az egyik folt a terem túlsó végéből.
Nagyokat pislogva tapogatta meg az illetőt, mint egy vak, aki tapintással ismeri meg a világot.

Az ismerős arcvonásokon végigsimított, majd egy markáns állkapocsba akadt. Borosta dörzsölte tenyerét, s rájött kit is tapogat.

-Damien!-Mondta suttogva és a nyakába borult.-Jól vagy? Nem lett semmi nagyobb gond?

A fiú lágyan megsimította Elizabeth haját, majd halkan válaszolt.

-Hé kicsi lány...te sokkal rosszabb állapotba vagy, mint én. Ne miattam aggódj, inkább pihenj!

Azzal Damien nyomott egy apró csókot a lány arcára és magára hagyta.

-Rosszabb állapotban...-Motyogta Elizabeth inkább magának, mintsem másnak.

Végignézve tulajdon testén, kissé elborzadt. Taszította a saját látványa. Nem látott olyan részt magán, amin ne lenne kötszer.

Minden egyes porcikájába a fájdalom csípős érzése áramlott, s ez eltelítette.
Ebben a helyzetben Elizabeth már a megmozdulást is nagy feladványnak találta, így inkább nem próbálta megerőltetni magát.

Eközben elméjében a gondolatok villámsebességgel cikáztak fel, s alá.
Megmentett valakit talán a a haláltól. Ugyan nem a legszabályosabb módon, de nem halt meg. Miatta...és ezért is megbüntették. 

Hagynod kellett volna meghalni.

Annyi embert hagytál meghalni. Őt miért nem?

-Egyszer az életbe miért nem tudnátok csendben maradni?

Mikor már épp egyedül tudott volna maradni és pihenni, a pszichológusnő toppant be az ajtón.
Odasétált az ágy széléhez, majd helyet foglalt a lány mellett.

-Szia Elizabeth!

-Jó napot, Mrs.Whittaker! Hogy, hogy bejött látogatóba?

-Csak beszélgetni szeretnék. Ha nem beszélgetünk elmaradnak a kezelések. A te lelki állapotod romlana, nekem pedig ezt levonnák a fizetésemből.-Mosolyogta kínosan.

-Ez érthető.

-Na, és van valami fejlemény a legutóbbi kezelés óta?-Kérdezte, majd állát finoman megtámasztotta.

-Igen, van...A hangok a fejemben állandóan csak bántanak. A jó és a rossz döntéseim is ostorozzák.

A doktornő elmerengve nézett a lányra. Kis ideig gondolkodóra vette kérdését, majd fel is tette azt.

-Még mindig nem emlékszel a nővéred nevére?

-Nem.

Paula ekkor kinézett az ablakon és elmerült a tájban. A leharcolt tisztás, s az azt körülölelő ritkás erdő, ami határolja az intézetet.
Egy pillanat alatt eszébe jutott, mit is akart közölni a lánnyal.

-Elizabeth!-Simította meg az említett karját.-Ami azt illeti, a rendőrök találtak olyan véletleneket vagy esetleges nyomokat, ami a nővéredre utalna.

-Igen? Milyen nyomokat?

A lány érdeklődően kereste a szemkontaktust és kíváncsian a doktornőt pásztázta.

-Semmi olyasmi, amit a rendőrség nyilvánosan kiteregetne...viszont, van valami, ami téged is érinthet.

-Mégpedig mi lenne az?-Csillant fel a szeme. Már egy pillanatra látta a szabadságának apró szikráját.

-Egy baba.

A lány ereiben a vér is megfagyott. Az a tárgy, amit a nővérétől kapott. Az egyetlen emléke tőle.
Pozitív hatással is lehet, de esélyes, hogy felerősítheti az így is súlyos skizofréniájának tüneteit. Bután hangzik, de, ha a nővére él, talán így akart üzenni.

-A napokban találták a helyszínen. Egy címke bújt meg a ruhája alatt, min a te neved állt. Fekete-fehér pöttyös ruha, lakkcipő, porcelán szín bőr, fonott tincsek...mond neked valamit?

-Határozottan. Azt a babát még gyerekkorunkba kaptam a nővéremtől.

-A mai kezelésnek akkor vége. Holnap behozzuk neked a babát, majd megfigyeljük, milyen hatással van a pszichédre.

-Rendben. Viszontlátásra, doktornő!

Elizabeth ajkait éles mosolyra húzta, hisz azt remélte, hogy ez a játéktárgy visszahozza az elfeledett nővére emlékét.