What's wrong with me?

I.

Sziasztok!
Meghoztuk az első részt, reméljük tetszeni fog.
Jó olvasást kívánunk!! :)

Az utazás.

A furgon közel járt a célhoz. Minden egyes apró bukkanónál remegett az utasszállító rész. Nem volt más, mint egy kis teherautó, a "raktár részben" egyetlen egy szállított utassal.
A sofőr és a betegszállító segédje az egész utat csendesre tervezték. Semelyikük nem szólt egy szót se, várták az érkezést...

Ám a tervezett csendet állandó nevetés helyettesítette. Hátulról jött.
Az ülések egyikén egy huszonéves lány volt lerögzítve. A szíjak nem engedték, hogy bármerre is mozduljon.

Idegesen toporzékolt és dobolt ujjaival, hátha talál valami utat a szabadulásra.
Sikertelen próbálkozások közepette megállás nélkül nevetett, de ez nem akármilyen kacaj volt. Kicsit sem hasonlított egy édes kisgyermek kuncogásához, inkább volt egy elmeháborodott őrült röheje.
Na igen, a száját sem ártott volna bekötni valamivel.

-Szerinted mikor hagyja abba?-Kérdezte a sofőr a mellette ülőtől, majd az említett felé intett, aki még mindig kitörően boldog volt.

-Épp most ölt meg több ezer embert, és látszólag ennek ő nagyon örül. Mellesleg a csaj tiszta őrült.-A férfi gondolkodóan megvakarta borostáját, majd monoton csak egyet szólt.-Soha.

-Csodálatos.-Sóhajtotta.-Még  harminc kilométer van az Insanity's Circle-ig. Ép idegekkel nem fogom kibírni, márpedig vezetnem kell...Adj egy szivart!

...

Másfél órányi szenvedés után már az erdőn átvágó sövényen haladtak. Mindketten tudták mit jelent ez. Közel a cél.

-Nemsokára odaérünk, Frank. Már nem kell sokat vezetned.

-A neheze csak az érkezés után jön...

Megint csend telepedett a járműbe. Csend, ami öli az emberi érzéseket. A két férfi beszélgetve is kényelmetlenül éreztek magukat, de ez tovább fokozta. Az idegesítő némaságot Peter törte meg.

-Te Frank, gondolod, hogy ez elaludt?

-Nem tudom, nincs hátul szemem. Vezetek, nézd meg te!

Peter remegve fordult hátra. Tudta, hogy egy erős fémketrec válassza el az "utasteret" a vezetői résztől, mégis félt. Félt, mert egy pszichésen instabil őrülttel vannak összezárva.
Amint teljesen megfordult még a sz*r is belefagyott.

A lány kb. két centiméterre lehetett a rácstól. Baljós tekintete zavarodottságot és dühöt sugárzott. Meg volt kötözve, de Peternek mégis úgy tűnt, mintha előredőlne.

-Frank!

-Mi van? Tán megtaláltad az elveszett önbecsülésed?-Nevetett beszólásán.

-A csaj. Hát...nem alszik. Itt van a rácstól pár centire.

-Csodálatos. Sikerült eloldania magát?

-Nem.

-Akkor ne érdekeljen. Csak egy rossz ülés.

Peter előre fordult remélve, hogy a lány nem készül semmire. Ám ekkor vidáman beszélni kezdett mögöttük.

-Hmm. Érzem, hogy féltek. Finom. A feszültség a levegőben. Be ne fossatok, fiúk!-Nevette hangosan a végét.-Ja Peter, cuki vagy. Találkozhatnánk valamikor, úgyis hosszú ideig ott leszek azon a lepratelepen. Eljöhetnél...látogatni. Vagy gyere hátra most! Játssz velem!

-Elizabeth te segítségre szorulsz, nem pedig egy gyors numerára.-Szólt hátra Peter.

-Aaaahj, most elszomorítottál. Mellesleg a nevem se tudod? Jennifer vagyok.

A két férfi csak vállat rántott, s tovább hajtottak az erdőben.
Amikor már azt hitték, hogy a lány végleg abbahagyta a mocorgást, akkor megint megszólalt.

-Ez egy erdő?-Örvendezett hangosan.-Szeretem az erdőket! Szépen égett, amikor legutoljára láttam. A fák csak úgy táncoltak a tűzzel. Megigézett. Hahahahahaa.-A mondat vége alig volt érthető, hisz Elizabeth hisztérikus nevetésbe kezdett.

-Több ezer ember halálát okoztad. Nők, férfiak, gyerekek, csecsemők. Mind a te hibádból haltak meg.

-Rosszkor voltak rossz helyen. A tűz pusztít, azok az idióták meg útba voltak. Megérdemelték a halált. Ennyi.-Már folytak a könnyei a nevetéstől és ezt az intézetig abba sem hagyta.

Egy idő után Franknek elege lett, és a kesztyűtartóból elővette egy áramos kis szerkezetet. Odanyújtotta Peternek, s intett a fejével a lány felé.

-Biztos?-Kérdezte félénken Peter.

-Agyvérzést kapok tőle. Csak intézd el, hogy fogja be!-Mondta Frank, egy bárgyú mosollyal az arcán, majd felkacagott.

Peter hátrafordult és szépen óvatosan benyújtotta remegő kezét a rácsok közé. Homlokáról patakokban folyt a verejték. Egyszer csak Elizabeth megszólalt.

-Buuuu!-Hajolt előre hirtelen a széken, s elmebeteg röhögésbe kezdett.

Peter ahogy tudta, kirántotta kezét a rácsok közül, majd egy határozott mozdulattal a lány halántékának nyomta a fémes tárgyat.
A nevető lány egyből higgadtabb lett, és az erős áramütés miatt kis rázkódások után elájult.

-Végre csend van.-Mondta Frank, majd ebben a minutumban a magnó felé nyújtotta a kezét és bekapcsolt egy random számot.

Az intézet felé az út hátralévő része viszonylag nyugalmasan telt.