Jégmadár 2

1.fejezet

Ahogy az utolsó dobozt húzom magam elé, hogy kipakoljam a ruháim, akaratlanul is elmosolyodom. Az életünk úgy néz ki, megint rendbe kezd jönni. Sokovia után, és Ultron után, Tonyval egy nagyon nagy lépésre szántuk el magunkat. Közös szobába költözünk a Bosszúálló toronyban... Toronyban? Ez már inkább számít szállásnak, mintsem toronynak. Starkkal való kapcsolatom lassan egy éve tart. Tommy is lassan egy év fél éves, ami azt jelenti, hogy egyre több fejfáját okoz a két anyukájának, és apjának. Mióta csak menni és beszélni tud, keresi a bajt. Vigyorogva rázom meg a fejem, ahogy eszembe jut a fekete hajú, ragyogó kék szemű fiú, ahogy Tony után totyogva kiabál neki „Vanyaló, Vanyaló" egyszer hallotta, hogy Vasalónak nevezem, és átvette. Tony szerintem azóta sem bocsátotta ezt meg nekem. Gondolataim közül, Péntek hangja ránt ki.

– Mr. Stark megérkezett – mondta, mire felkaptam a fejemet. Sosem fogom megszokni, hogy már nincs Jarvis csak Péntek. Felállok, megigazítom a hajamat. – Magával hozta a külügyminisztert is – mondta a robot hang, mire értetlenül nézek a kamerába, és inkább a toppomra kapok egy kardigánt, hogy kissé elegánsabban fessek. Ahogy a tárgyalóba érek, már mindenki ott van.

– Szia – léptem Tony mellé, és adtam egy csókot a szájára.

– Szia drágám – mondta halkan, kissé rekedten. Szinte azonnal megcsapott a belőle áradó fájdalom és bűntudat. Megráztam a fejemet, hogy vissza tudjam fogni az erőmet. Néha még igen nehéz volt, hogy ne kergessen az őrületbe a sok különböző érzelem. Elmosolyodtam, majd leültem az asztal végére, Tony nem ült oda, ő külön ült le, egy székre. Kérdőn néztem rá, de rám sem hederített.

– Öt évvel ezelőtt, szívinfarktusom lett, épp egy nagy lendítés közepén- demonstrálta a dolgot a Miniszter, mire én vettem egy mély fáradt levegőt. Egyikünk sem szeretett volna itt lenni, Wanda... még mindig a hibája miatt ostorozta magát. Éreztem a belőle áradó önutálatot. És be kell vallanom, Tony érzelmi állapota sem tetszett nekem, szóval inkább ezzel foglalkoznék. – Kiderült ez volt életem legjobb köre, mivel 13 órányi műtét, és egy háromszoros bybass után úgy láttam a világot, ahogy negyven éves katonaság után sosem más szemmel – folytatta, majd ki hatásszünetet tartott, ez alatt végig nézet rajtunk. Az asztalra támaszkodtam alkarommal, és úgy hallgattam ezt. Valamiért nagyon rossz érzés kerített hatalmába. Mintha csak a vihar előtti csend lenne most. – A világ mindig adósa lesz a bosszúállóknak maguk... harcoltak értünk... – a megfelelő szavakat kereste a Miniszter úr, éreztem rajta, hogy izgul, de ezt próbálta leplezni. – ... megvédtek minket, tűzbe mentek értünk és ugyan sokan hősként tekintenek magukra... vannak, akik önkényes igazság osztónak – lesütöm a szemeim, majd Starkra pillantok, mozdulatlanul figyel.

– Na, és ön mit mondana ránk, Miniszter úr? – tette fel a kérdést Nat, ami sokunk fejében megfordult szerintem. Hangja kedves, és lágy, ahogy a hamis mosolya is.

– Azt, hogy veszélyesek – vágta rá a kérdezett gondolkodás nélkül – Minek nevezhetnénk, egy csapatnyi Amerikai... irányítású szuper erővel bíró egyént, akik rendszeresen semmibe veszik más országok szuverenitását amikor kedvük tartja és akiket úgy tűnik nem érdekel milyen zűrzavart hagynak maguk után – fejezte be a férfi, majd tekintete rám síklót. – Vagy az, hogy mennyire sodorják veszélybe az Amerika állam titkait – akaratlanul hörköltem hátra, de egyik kezemet az asztalon hagytam, arra szegeztem inkább tekintetem. A képernyőn hírtelen megjelent, egy térkép, pilláim alól néztem fel, míg mindig lehajtott fejjel.

– New York – mondta a férfi, mire megjelent pár képkocka az akkoribban történt Loki féle támadásról. A Kapitány az asztalra könyökölve figyelte, visszatartva a levegőt, egész teste megfeszült, ahogy a legtöbbünknek az asztalnál. Mind sejlettük, hová vezet ez az egész. Roddy válla felett hátrapillantott, de senki sem viszonozta ezt a pillantást. – Washington – folytatta a Miniszter, mire most az ott történt esetről készült felvételek siklottak be a képernyőre. Automatikusan Samre kaptam a tekintettem, és a levegőt is visszafojtottam. Én ezeknél az eseteknél, még nem voltam tagja a csapatnak, de tudom azt, milyen maradandó sebeket okoztak nekik. Főleg Tony-ban, az a féreglyuk... örökké kisérteni fogja. Samben pedig örökké élni fog a pillanat, mikor a Kapitány bekopogott hozzá egy reggelen, hogy segítséget kérjen tőle. Sam lehajtja a fejét, majd lopva rám pillant. Egy erőltetett, gyors mosolyt eresztek meg felé, biztatásképp. – Sokovia – mondja végül, és ott van. Megjelenik a lebegő város... a robotokkal, és Pietroval. Ő ugyan nem látszik a felvételeken, de akkor még élt, akkor még velünk küzdött. Az a gyors kis mocsok akkor még velünk volt, arra a rövid időre ő maga is bosszúálló lett. Tekintettem Wandára siklik, ahogy szemeim találkoznak az övével, ugyan azt látom benne, amit én is érzek, fájdalmat. Minden idegszálammal arra összpontosítok, hogy kizárjam az ő érzelmüket, most nem... nem birkóznék meg velük. Lopva Tonyra pillantok, a combjára támaszkodik alkarjával, és úgy dől kicsit előre. Arca mindent elárul. – Lagos – és megint megjelenik a videó, az orvosokról, a halottakról... a rengeteg füstről. Wanda azonnal elkapja a tekintetét, mély levegőt véve. Steve ekkor engedi kezét, amibe eddig fejét támasztotta.