Átlagosan problémás [SZÜNETEL]

2.

- Nem kellett volna megvédened, csakhogy velem ülhess végig 2-3 órát büntetésben - dőlt hátra Ann a székében. - Neked Matt meg pláne!
- Már késő - mosolyodtam el és követtem a mozdulatát. - De tényleg Matt, te miért is vagy itt? Mármint, érted ...
- Mrs. Allen az egyetlen, aki nem kivételezik velünk futballistákkal, így lóghatok edzésről - sóhajtott, majd rám tévedt a tekintete. - Na meg ilyen szép lányok társaságában tölteni 2 vagy több órát ... Viccelsz? Ki nem hagynám!
- Aha - forgatta a szemét Anna és a füle mögé söpörte festett vörösesbarna haját. Hirtelen nyílt az ajtó és a felügyelőtanár lépett be rajta, nyomában egy rocker sráccal meg a suli 3 ribancával.
- Semmi beszéd fiatalok, ez büntetés, nem élménytábor - morogta a közel 55 éves tanár úr.
- Persze, de maga már olyan süket, hogy ezt sem hallja - morogta Anna az orra alatt. Az új arcok leültek és persze a lányok elég közel Matthez. (Jose a rocker is leült, valahova az ablak közelébe.) Szem forgatva fordultam a legjobb barátnőmhöz és próbáltam nem arra gondolni, hogy a lányok miket susognak össze épp rólunk Mattnek. 'Nem mintha érdekelne más véleménye, vagy ilyesmi.'

- Végre mehetünk - sóhajtottam fel fáradtan. - Hulla vagyok! - nyújtóztattam ki az elgémberedett lábaimat.
- A semmitől is elfáradsz? - néz rám Ann tudván a választ.
- Hát mit is mondhatnék? - vigyorodom el, még mindig nyújtózkodva. - Különleges vagyok.
- Na gyere Miss. Különleges - karolta át a vállam és ahogy csak tudott lábujjhegyen ment. - Menjünk haza. 
- Hé, lányok! - lépett hozzánk Matthew. - Elvihetlek?
- Már van jogsid? - nézett  zavartan Ann és felváltva engem és Mattet kémlelte. Tudom mi járt a fejében, azt hitte hogy Matt és én ... hogy közöttünk van valami. Bárcsak lenne! De csak egy dolog van közöttünk. Különbség.

Mire feleszméltem a gondolataimból már meg is vitatták a dolgot. Ami valahogy így zajlott: 
- Neem, még nincs, de gondoltam megelőlegezem a dolgot.
- Á, értem, hát kösz, majd talán ha lesz jogsid meg kocsid akkor elvihetsz. Addig is, nekünk sietni kell, hogy elérjük a buszt!
És már mentünk is kifelé, sietve a buszhoz. Mattért jött az apja, aki jól megszidta, a kurvák pedig még elszívtak egy cigit a suli előtt. Jose futólépésben jött utánunk.
- Csatlakozhatok? - kérdezte mosolyt erőltetve az arcára.
- Persze - biccentettem és Annat kémleltem, de ő csak megvonta a vállát. 

Jose Blye, a szomszéd srác, aki rocker. Ennyit tudok róla kb., meg azt hogy van egypár piercingje. A suliban nincs sok barátja és 12-es mint Eric Knight. (Az a tahó, aki mindig veri Tonyt) Joset nem kedvelik sokan, és nem mutatkoznak vele még a haverjai sem. Nem vagyok népszerű a suliban, amolyan átlagos lány vagyok a bajkeverő barátnővel. És ha lenne imidzsem amit Jose le tudna rombolni, akkor is szívesen mutatkoznék vele. Okos srác, meg kedves is tud lenni, csak épp sok baja van, amit direkt nem mond el egy bizonyos, kíváncsiskodó egyénnek. Nekem. 

Morogva fordultam Annhez és segítséget kértem tőle, de őt láthatóan nem foglalkoztatta Jose jelenléte, és az ablakon kifelé bámulva zenét hallgatott. Így megint Jose hoz fordultam. Az ő tekintete is Annán ragadt, de az ő szemében más volt, mint segélykérés. Elvigyorodtam és vállba öklöztem Joset. Vette a célzást és vörösödő arccal rázta a fejét. 
- Na, J! Ezzel csak kíváncsibbá tettél, mesélj! Úgy sem hallja - böktem fejemmel Ann felé. És bizalmaskodva közelebb húzódtam hozzá. Már majdnem leestem az ülésről az infóért. - Kéééérlek!!!
- Hát, öhm, majd máskor, jó? - vakargatta a fejét kínosan elhúzódva. Nem hagytam magam.
- Jó, máskor. De meg kell ígérned, hogy máskor elmondod!
- Oké, oké. Csak hagyd ezt a témát!
- Ez az! - süppedtem bele az ülésbe elégedetten.  

Majd megérkeztünk. Mind leszálltunk, ugyanazon megállónál. Elköszöntem Annatól és J társaságában végignéztem, ahogy majdnem elütteti magát, miközben átszalad az úton. Majd eltűnt az egyik utcában. Aztán Jose beinvitált a nyikorgó kerítésünkön és tőle is elköszöntem.
A 4 lakásos társasház udvarán álló rozoga hinta csalogatott magához, hogy emlékek után nézzek vele. De megálltam a nosztalgiakörutat az öreglánnyal és inkább bementem a társasház 9/d házába. 

- Megjöttem! - kiabáltam, és a folyosón lerúgtam magamról a cipőmet.
- A konyhában vagyok! - kiáltott vissza anyám. 
- Oké, én fent leszek! - siettem fel a lépcsőn, a szobámba. 
Beérve ledobtam a táskám az ágyra és kicsomagoltam magam a kabátomból. - Már is jobb! - gondoltam magamban.
Majd, megcsináltam a leckéket, bepakoltam és lesiettem anyához vacsorázni.

- Kiálltam mellette, és engem is bevarrt Mrs. Allen - ecseteltem az első órán történteket.
- Annabelle sosem változik? - kérdezte mosolyogva.
- Nem hinném - ráztam meg a fejem nevetve. - Viszont, a szomszéd srác, Jose ... szerintem kedveli Annt - meséltem sejtelmesen. Anya szemében kíváncsiság csillogott és izgatottan hajolt közelebb, én követtem a mozdulatát.
- Jose Blye?
- Igen, Ő - suttogtam, nehogy bárki is meghallja. Bár, csak ketten vagyunk a lakásban.
- Ú, de izgi, tudunk még valamit? - kérdezősködött tovább. Nem kérdés, hogy mi rokonok vagyunk, le se tagadhatnánk egymást!
- Nem, sajnos nem - ráztam meg a fejem csalódottan. - De J azt ígérte, majd máskor elmondja!
- Mindent tudni akarok! - nevetett fel, mire belőlem is kitört a nevetés.
-  Rendben.