bedobva a mélyvízbe

775 1 1
                                    


Sajnos úgy alakult, hogy anyu halála után apu berakott egy bentlakásos internátusba. Jó piarista gimnázium. Kényelmes volt neki mert élhette a nagypolgári életét tovább, és mint utólag a kiderült a kalandjait is. Én meg három börönddel landoltam a gimiben. Bezárva, 16 évesen. Hogy itt jó nevelést kapok, és ha kalandba vagy szerelembe is bonyolodok mind tisztes fiu lesz. Napersze apa ezt nagyon benézted, ha tudnád a kalandokat amiket átéltem. 

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Azt hogy az első napom viharos lett nem tudom minek tudható be. Jó ajánlásokkal mentem oda. Apám barátjának a fia Simon járt oda. Őt ismertem régebbről. Alapvetően az első nap normálisan is lement volna, ha nem nyitok be egy rossz ajtón.  Történt ugyanis, hoyg ahogy pakoltam a böröndömet és nem ismertem a helyet gondoltam hogy kimegyek. Közös zuhanyzó volt a lányoknak a szobákban kettesével aludhattunk de éppen létszámhiány volt a kollégiumban igy az enyém lett egy páros szoba. 

Szoval ahogy kerestem a zuhanyzót rossz irányba tévedtem. Sétáltam a folyosón, bámultam ki az ablakon, ez nem Pest volt itt nővények fák madarak voltak. Túl nyugodtnak is tünt a pesti belváros után. Az egyik ajtón az állt hogy női zuhanyzó. Benyitottam, de amit láttam arra én sem számitottam. Egy férfi térdelt és közben a szájával egy asztalnak támaszkodó férfit elégitett ki. Mind a hárman meglepődtünk én totálisan lesokkolodtam. mert elég intim helyzet volt a férfiak pedig meglepődtek. 

'Csak a fürdőt kerestem, nyögtem ki. 

'Ez a helyiség fürdő volt, ha te vagy az uj kislány akkor remélem hogy tudod hogy itt nem láttál semmit. Ugye atya? Ránézett az asztalnak támaszkodó férfire aki meredten bámult rám. Ahogy kiszolgáltatva ott állt volt benne valami. 

'Persze , tartom a szám'

'Az atya majd elmegy és még elbeszélget veled és ad térképet is. - Közben az atya rendbeszedte magát palástja eltakarta az ágaskodo nemi szervét. Ő itt a gimnázium lelki pásztora. Ottó atya. . kéjesen ránézett az atyára. Szerintem lesz mit megbeszélnetek. Én pedig Nándor vagyok olyan mindendenes. Na elmehet kedves hogy is hivják önt?

'Niki, Niki Dallos. 

MEgfordultam és miközben probáltam megakadályozni hogy elhányjam magam és Simonhoz mentem. Az se volt egyszeru, de legalább ő ebben a labirintusban el tudott igazodni. TEljesen kiborultam hogy ez megy itt. Apám hogy irathat ide be, egy ilyen fertőbe ahol még a papi esk sincsen. 

Simon ült velem szemben és csak sóhajtozott. 'Majd meglátod, ha elmondom hogy én rájöttem hogy luxusprosti  leszek inkább mint egy ügyvezető akkor sejtheted? 'simon ezt ne mondd' 

'de a hely szelleme - folytatta Simon Itt mindenki megéli a szexualitását. Majd te is megfogod, Ez eleinte furi lesz. 

'miért te és a pap vagy mi?

'Nem de például tavaly volt egy lány akivel összegabalyodtunk és 15 évesen megéltem egy csomo mindent.ITT nem szol rám apám és nem szol rám anyám. hamarabb felnövünk. 18 éveen nem ott állok hogy mit kezdjek egy nővel, egy lányal. Lehet apád is ezért akarta. 

'de te ugye nem...voltál fiuval?

'Niki kiprobáltam, ember vagyok mindent kiprobál az ember itt. majd meglátod mit tapasztaltsz. De egy biztos ez a gimi sose arrol volt hires hogy itt bárki is szüz maradt volna.  

'Na jó én velem tehetne a sors kivételt. 

'hidd el hogy nem'. - Miután elbucsuztunk utána rájöttem hogy lehet bene valami de hogy annyira gyorsan bekövetkezik a változás azt én sem hittem. 

A reverenda titkaiTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang