Leláncolva [Befejezett]

3. Büntetni kéne

GUS

Gus még soha nem érezte magát kényelmetlenül bordélyházban – elvégre a saját anyja is szakmabeli volt –, de azok után, hogy hány combkötőt és fűzőt kellett kihalásznia az ágyak alól, komódok mélyéből és a szobák más eldugott zegzugaiból, messze többet tudott ezekről a kurtizánokról, mint amennyit szeretett volna. Kész szerencse, hogy nem tartoztak arcok a hálókhoz, különben valószínűleg legjobb szándéka ellenére is furcsán méregette volna azt a fiút vagy lányt, aki a koszos harisnyáit az ágyláb rácsai közé fonta. Így is lépten-nyomon azon kapta magát, hogy találgatja, kié lehetett a játékmackós szoba, vagy az, amelyikben szárított virágok sorakoztak pedáns rendben, mint valami trófeák.

Így, hogy a Mama rábízta a szennyes összegyűjtését, akár akarta, akár nem, szembetalálkozott a csúffal és a széppel is. Látta a csinos ruhákat a földön heverve, összegyűrve. Látta a koszos sminkes vattákat és kirojtozódott szélű hajemelőket a fésülködőasztalokon. Ugyanakkor találkozott takaros szalaggal átkötött levelekkel és párna alá gyűrt ajándékokkal is.

Ilyen érzés lehet egy színház kulisszái mögött dolgozni, és úgy látni a színészeket és a díszleteket, hogy a hibákat nem fedi el az erős smink.

A Teátrum máskülönben egy cseppet sem hasonlított színházra, inkább tűnt kocsmának. A vendégek ugyanúgy ehettek-ihattak az asztaloknál, csak itt lényegesen több volt a fedetlen comb és a kivillanó kebel, és Gus hazudott volna, ha azt állítja, nem nehezíti meg a látvány a feladatai elvégzését.

Feladatból pedig bőven akadt.

Miután a szennyest összegyűjtötte és lehordta a mosókonyhába, a Mama azonnal ráparancsolt, hogy töltse újra a dézsákat. Mire a tizennyolc emelet összes szobájába elegendő mennyiségű vizet hordott a kerti kútról, elszaladt a délelőtt, és vele szaladt minden maradék energiája is.

Sajgó karokkal és általános rosszkedvvel ült le ebédelni, hogy aztán mosogatással és takarítással folytathassa a sort.

Ennek legalább egy előnye volt: Reginaldon kívül nem fordult meg más a közelében.

Délután már azok a lányok is a vendégek fogadására készültek, akiknek a délelőtt folyamán nem volt időpontra érkező kuncsaftjuk. Az emeletekről lehallatszott a dübörgés. Elhadart beszélgetések foszlányai szivárogtak át a falakon. Valaki a harisnyáit kereste – Gus azon tűnődött, vajon az ágylábas kurtizán-e az. Megint más egy gazdag mecénásról áradozott, amiről a tolvajnak rögtön eszébe jutott a reggeli szóváltás Joshsal, és ez még tovább rontotta a hangulatát.

– Csinosak a lányok, nem igaz? – kérdezte Reginald, akiről időközben megtudta, hogy pék, és csak a Mama kedvéért segít be a Teátrum körül.

Gus nem mert felelni. Az asszonyság kerek-perec kikötötte: csak semmi szórakozás. Megrántotta a vállát, és a langyos, iszapszínű vízbe merített egy újabb tányért.

A pék öblös hangon nevetett fel.

– Na, nézni azért szabad – jegyezte meg cinkosan kunkorodó bajsza alatt. – Persze, csak fél szemmel.

Gus magára erőltetett egy kötelességtudó mosolyt, és közben azt kívánta, bár úgy tehetne, mintha néma lenne.

– Nem vagy túl beszédes, mi? – kérdezte Reginald.

– Náh, nem igazán.

– No, nem baj – vidult tovább a pék. – Majd beszélek én kettőnk helyett is.

És úgy is tett. A délután további részében egy perc csend nem sok, annyi sem jutott Gusnak, és néhányszor komolyan fontolóra vette, hogy közbevág, de aztán hagyta, hadd beszéljen a férfi. Egy idő után elkalandozott az agya.