Leláncolva [Befejezett]

5. Bármit kérhetsz

JOSEPH

A könyvtárban mindig akkora volt a csend, hogy a szú percegését is hallani lehetett a falban, különösen az ilyen meleg napokon, amikor a súlyos fa bútorokat fűrészporszagúra szárította a hőség. A sötétre pácolt polcok rajtuk a többezer kötettel csak úgy ontották magukból a forróságot, és hiába volt nyitva az ablak, egyetlen kósza szellő nem sok, annyi sem szökött át a fehér függönyök barikádján.

De a könyvtár kényelme még így is megérte a szenvedést.

Odabenn minden meghitt volt és otthonos. Gyönyörűen megmunkált, ezernyi fiókkal ellátott íróasztal állt az ablak előtt, hogy tökéletes fényben fogalmazhassa az ember a leveleit. A polcok mellett olvasóállványok sorakoztak a nehezebb könyveknek, és egy monogramos sarkú asztal körül hosszú bőrkanapé és fél tucat puha fotel várta a vendégeket. Bár minden kifogástalanul elegáns volt, a kanapé gyengülő rugóin, és az asztalok tompuló fényezésén látszott, hogy gyakran használják a termet.

Joseph szívesebben olvasott itt, mint a saját szobájában, és általában olyan könyveket forgatott, amelyek az apjának egyáltalán nem tetszettek volna. Ezen a délutánon éppen az a masinerika-könyv pihent az ölében, amiről szentül megígérte, hogy elrejti mindenki elől.

A kúria üresen tátongott, mégis ki érhette volna tetten?

Az unokatestvérei a szomszédos birtokon viziteltek, a kormányzó vacsoraestet rendezett a tiszteletükre, de már korábban átmentek, hogy Annának legyen alkalma beszélgetni a jegyesével, Andrew-val. Josephet is meghívták, de ő kimentette magát – egyrészt mert a könyv jobban érdekelte, másrészt, mert rossz volt nézni azt a szerencsétlenkedést, amit Andrew és Anna egymás közelében műveltek.

Az apját sem várta egyhamar haza.

Bár Robert Hegsworth nem kapott szenátori kinevezést, a városkörnyéki birtokokat vezető öt nemesi család egyikének fejeként, elvárták tőle, hogy jelen legyen a szenátus döntéseinél.

Persze a grófi rang már nem volt több egyszerű hagyománynál.

Dawen valaha a földrész északi területeit és az Aeria hegység oldalában húzódó erdőségeket magába foglaló nagy birodalom része volt. Amikor a királyság meggyengült, és a városok egyre nagyobb önálló hatalomra tettek szert, kormányzókat neveztek ki a tartományok élére, amikor pedig végleg széthullott a terület, a kormányzók – és a valamikori grófok is - megőrizték a tartományukat és a címüket. A Hegsworth család valójában egyszerű földbirtokos család volt, vagyonukat pedig konstruktorikából szerezték és tartották fenn.

Bár a konstruktorika szegről végről rokonítható volt a fekete tanokkal, ez volt az egyetlen olyan összetett tudomány, amelyet a világ egyik táján sem tekintettek alkímiának. Talán azért, mert szemben a masinerikával, amely a gépek mellett fegyvereket is alkotott, a vita-masinerikával, amely szerkezetekkel tette hatékonyabbá az emberi testet, az experamentalikával, amelynek elolthatatlan tüzei felmelegíthettek egy hideg éjszakát, de el is emészthettek egy egész országot, vagy éppen a remedikával, amely ugyanúgy készített mérgeket, mint gyógyszereket, a konstruktorika csak épületeket alkotott, az épületek pedig nem ártottak senkinek.

Joseph soha nem értette, miért tiltottak ezek az alkimista tudományok. Persze tudta, hogy hatalmas pusztítást képesek végezni, ahogyan tették azt az utolsó nagy háború során is. De miért a kard a hibás, ha ölnek vele?

Ő úgy gondolta, alkímiával legalább annyi jót is lehetne tenni, mint amennyi rosszat.

És bár érdekelte a konstruktorika, és szívesen pepecselt tervrajzokkal, azért mindig is jobban piszkálták a kíváncsiságát a gépek.