Bloodshot Soul - Jeon Jungkook

1. ʀєsz

-Majd vigyázz az úton! - Intett nekem a barátnőm, Moonbyul amint kiléptem az ajtaján. A háttérben bömbölt a zene, iszonyatosan nagy Mikulás-bulit sikerült összehoznia, mint mindig.
-Nyugimár, minden rendben lesz! - Mosolyogtam vissza neki próbálva túlkiabálni a zenét, majd miután én is intettem neki, jól a kabátomba bújva elindúltam hazafele. Nem lakunk olyan messze egymástól, ezért szerencsére nem kell sokat gyalogoljak. Egy ilyen hideg estén biztos megfagynék, ha messze láknánk egymástól, és gyalogolnom kellene hazáig.
A járdán sétáltam picikét már dideregve a hóesésben. Annyira sűrűn hullott, hogy még látni sem lehetett az utakat rendesen. Az útszéli lámpák megvilágították az utat, a fényben pedig gyönyörűen látszodtak a nagy hópelyhek. Ahh... bárcsak most ne egyedül kellene kint lennem. Ilyenkor minden lány odabújik a párjához, és aranyosan sétálnak az utcán, én meg így... Forever alone. Sosem leszek részese egy kapcsolatnak. És ha mégis, biztos vagyok benne, hogy nem lesz olyan aranyos a barátom, hogy ehhez hasonló dolgokat csináljunk. Ahogy átfutott ez a gondolat a fejemben, egy nagyot sóhajtottam, és a földet kezdtem el nézni. Csizmám alatt ropogott a hó, és minden fehér volt, bármerre néztem. Milyen jó lenne most otthon az ablakomhoz ülni, forrócsokival a kezemben egy pufi pulcsiban a meg naciban a melegben, és úgy csodálni ezt a látványt... Úgy biztos kényelmesebb lenne.
Ahogy sétálgattam, a járda szélén megláttam egy kis gyíkot, aki nem moccant, és a sebesen hulló hó kezdte őt befedni. Nagyra nyíltak a szemeim, és aggódni kezdtem miatta, így gyorsan legugóltam, és a kezembe vettem.
-Nenene, ugye még élsz, gyíkocska? - Kérdeztem tőle hadarva, mintha egy személyhez beszélnék. Olyan érzés volt, mintha egy jégkockát tartanék a kezemben, nem pedig egy állatkát. Két kezem közé fogtam őt, és elkezdtem szaladni, hogy mihamarabb hazaérhessek. Nem tudtam csak úgy otthagyni szegényt a hideg hóban megfagyni, egyszerűen nincs szivem az ilyensmihez, legyen szó bármilyen állatról. Ezért is fordúlt már meg rengeteg bajbajutott jószág nálam. Olyan gyorsan szaladtam ahogy csak lehetett, vigyázva arra, hogy meg ne csússzak, és elessek. Szerencsére már tényleg közel voltunk a házamhoz, így beérve gyorsan ledobtam magamról a cipőim, és kabátban szaladtam be a szobámba, gyorasan bekapcsolva a terráriumot, és óvatosan be is helyeztem őt. Úgy bántam vele mint egy törékeny porcelándarabbal. Gondolataimban már imádkoztam is érte, annyira sajnáltam őt, még  szerencse, hogy régebb volt egy leopárdgekkóm, így megfelelő otthont nyújthattam számára. Egy ideig néztem őt, ahogy mozdulatlanúl fekszik, majd egy nagyot sóhajtva odadugtam a fejem teljesen közel az üveghez:
-Nehogy feladd... - suttogtam, majd egy utolsó pillantást vetve rá, kimentem a folyosóra, hogy lerakhassam a kabátom magamról, majd a konyhába mentem, és elkezdtem forrócsokit készíteni. Igaz, hulla fáradt vagyok egy ilyen buli után, de a forrócsoki nem maradhat ki az életemből.
Telefoncsörgésre lettem figyelmes, ahogy épp készítettem az italom.
-Halo? - Szóltam bele, miközben a tejet épp öntöttem rá a kakaóporra.
-Képzeld... Hazajöttek a szüleim... - Hallottam meg egy szomorú Moonbyul hangot, ami akaratlanúl is halvány mosolygásra késztetett.
-Mondtam neked, hogy ne csinálj akkora felfordulást, mert a szomszédaid úgyis szolni fognak nekik. - Mondtam picikét megforgatva a szemeim. Mindig ez van, ha a szülei elmennek otthonról. Bulit szervez, megígéri, hogy csak egy páran lesznek, erre nála van szinte az egész város, amit persze a szülei megtiltanak neki.
-Utálom hogy mindig igazad van. - Duzzogott. El tudom képzelni milyen feje lehet most. Túl jól ismerem, biztos vagyok benne, hogy az ágyán ül összekuporodva, és legszivesebben hozzávágna valamit a falhoz idegességében, és sírna.
-Te is tisztában voltál vele. Tudhattad, hogy ennek is ez lesz a vége, mint álltalában minden bulidnak. - Sóhajtottam a telefonba, miközben leültem az asztalhoz, és a frissen készített forrócsokimat szürcsőlgettem.
-Tudoooohooom!! - Hisztizett a telefonba. -Na, és veled minden rendben?
-Mhm...
-Tudom hogy valami van, sosem felelsz így. - Éééés át is váltott a legjobb barátnő módra. Mintha el is felejtette volna milyen letört is volt az előbb, most szinte olyan komoly hangnemre váltott, mintha élet-halál kérdése lenne az egész.
-Minden oké... Csak találtam egy kis gyíkot az utcán szinte megfagyva, és most hazahoztam, és várom hogy valami jelt adjon az életről. - Valltam végül be.
-Jézusom, már megint állatkertet akarsz csinálni a lakásodból?
-Miii, csak egy szegény gyíkocskát hoztam haza! - Emeltem meg picit a hangom, és összehúztam a szemöldökeim. -És nem is volt sosem állatkert a házam!
-Ahhhaaaaa, ma egy gyík, holnap egy kutya, aztán egy macska, jövőhéten már egy jegesmedve is lesz nálad, egy hónap múlva meg ráébredek, hogy elkezdted tenyészteni az elefántokat a hátsóudvarodon titokban, hogy megelőzd a kihalásuk. - Nevetett.
-Hahaha nagyon vicces vagy. - Mondtam egy monoton hangon, és inkább csak tovább szürcsöltem a forrócsokim.
-Uhh, most mennem kell, hallom valaki jön az emeletre, nekem pedig nem szabadna telefonoznom... Majd holnap suliban beszélünk, szia! - Hadarta el suttogva, én pedig vettem az adást, és le is tettem a telefont. Javíthatatlan ez a lány. Nem lehet őt eltiltani a buliszervezéstől. Felálltam, majd a szobámba mentem, és leültem egy székre a terrárium elé, azt nézegetve, az egyik pillanatban pedig észrevettem, hogy a kis jószág megmozdítja a farkát.
-ÚRISTEN HÁT ÉLSZ! - Kiáltottam fel örömömben, és a számhoz kaptam a kezem. Akkora kő esett le a szívemről, mint soha. Az eddig szomorkás arcomon megjelent egy széles mosoly, és megkönnyebbülve sóhajtottam.
-Pihenj csak kicsi gyíkocska majd én gondodat viselem. - Beszéltem megint hozzá. Igen, nekem szokásom ezt csinálni az állatokkal, még ha nem is kapok választ rá. Pici kerek szemeit elkezdte kinyitni, de vissza is csukta őket. Milyen kis gülüszemű.
-Tudod mit... Ha már befogadtalak, és megmentettelek, akkor el is nevezlek. Legyél mondjuk Gülüke. - Mosolyogtam. -Én Jaehee vagyok, remélem majd jó viszonyban leszünk. - Folytattam mondanivalóm. Ekkor átfutott a fejemen, hogy ha éjjel valamikor megébredne valahogy, biztos éhes lesz majd, ezért vettem a volt leopárdgekkóm kajájából, és helyeztem egy picit neki a terrárium egyik sarkába. Mire ezzel is végeztem, én is teljesen elálmosodtam, így inkább átöltöztem, és bebújtam az ágyamba. Gülüke új otthona fele fordúlva feküdtem egy ideig, és csak néztem. Annyira boldog vagyok, hogy segíthettem rajta.
-Na Gülüke, majd holnap reggel beszélünk, én most lefekszem. Jóéjt! - Mosolyogtam a terrárium felé, majd lekapcsoltam a villanyt, és nemsokára el is aludtam. Elég kár, hogy Moonbyulnak is pont csütörtökön kellett elmenniük a szüleinek, így vigyáznom kellett a mértékre, hogy mennyit iszok -nem mintha akkora akoholista lennék, csak jobban esik, ha annyit ihatok, amennyi a torkomon lemegy- ugyanis holnap péntek, így iskola, koránkelés, dogám is van... Az élet igazságtalan. Ezekkel a gondolatokkal merültem álomba, majd reggel az idegesítő ébresztőórára keltem. Volt már olyan, hogy idegességemben elhajítottam a telefonom a szoba másik felébe emiatt, utána pedig teljesen betört a képernyője, így azóta inkább kerülöm ezt a szokást. Miután valahogy még félálomba eldöcögtem a fürdőig, elkezdtem a reggeli rutinom. Megmostam az arcom, a fogaim, és elkezdtem kifésülni a hajam, ami elég macerás, mivel eléggé hosszú, és dús is, na de az ég világon semmi pénzért nem szabadúlnék meg tőle, még akkor sem, ha így folyton hull, és reggelenként ilyen kócós. Egyik pillanatban egy töréshangot hallottam a szobámból, majd azt, ahogy valaki egy "Basszameg"-et kiált. Hirtelen lefagytam, és nem tudtam mit csináljak. Ugye nem tört be valaki a házba az ablakon keresztűl? Még csak ez hiányzik... Óvatosan leraktam a kezemből a fésűt, és néma léptekkel indúltam meg a szobám felé. Fekete öves vagyok, így meg tudom védeni magam szerencsére, de még így is izgultam. Mikor már csak pár centire voltam a szobám bejáratától, a falhoz tapadtam, és szinte levegővétel nélkül halgattam a nyavajgó hangokat, amik bentről eredtek. Gondoltaban elszámoltam háromig, majd beléptem a szobámba, és egy fiút láttam meg a földön, ahogy a fejét fogja, és folyton káromkodik üvegdarabkákkal körülötte. Tekintetem reflexből az ablakra tévedt ami épségben volt, majd az terráriumra, ami ripityára volt törve. Szemeim elkerekedtek, és elkezdtem kiáltani:
-TE MEG KI VAGY, ÉS HOGY KERÜLSZ IDE RÁADÁSÚL MIT CSINÁLTÁL GÜLÜKÉVEL? - Vontam kérdőre, és pár lépést. A fiú hirtelen felém fordúlt, és ő is egy ugyan olyan arckifelyezéssel kezdett el kiáltani, mint ahogy én tettem, és hátrálni kezdett:
-MI A FASZ! HOGY KERÜLÖK IDE, TE MEG KI VAGY?